Granadai Nemzetközi Költészeti Fesztivál 2010

Balázs F. Attila naplója

A kilencvenes években nem voltak jó élményeim a repüléssel kapcsolatban, Bukarestbe és Prágába orosz gyártmányú gépek repültek, a legkisebb légörvényben is úgy ráztak, mint a valamikori lovas szekerek, ha a kocsis a lovak közé csapott. Antalyába, Dél-Törökországba, olyan géppel repültünk, amelynek az oldalán repedések voltak. Vastag jégdudorok keletkeztek rajtuk. Feszült voltam végig és mondtam a miatyánkot. Aztán elhatároztam, hogy többé nem repülök, csak oda megyek nyaralni, ahová elvisz a kocsi, vonat, busz. Így is maradt volna minden, ha nem érkezik meg a meghívó a nicaraguai Nemzetközi Költészeti Fesztiválra.Érdekes ország, érdekes rendezvény, trópus. Ezt kihagyni?! Hát nem. Ha le kell zuhannom, akkor legalább visszafelé jövet, zártam le magamban a belső vitát.

És elrepültem. Át az óceánon Atlantába. 2 órával hosszabb ideig tartott az út a hatalmas vihar miatt, amibe keveredtünk, aztán a leszállás sem volt egyszerű, hisz a hatalmas repülőtér jégpályához hasonlított. Fújt a szél, havazott. Nem volt kedvem bemenni a városba körülnézni. Egyenesen a szállóba mentem. A járatok felét törölték, köztük a managuait is. Másnap érdeklődtem, milyen lehetőségem van eljutni Nicaraguába, hisz nekem időre oda kell érnem. Aznap nem volt csak egy, a célországot megközelítő járat. Így hát, bár nem terveztem, elrepültem Guatemalába. Még időben voltam, mert ösztönösen 3 nappal hamarabb indultam Münchenből, így hát megnéztem Antiguát, a régi fővárost, amelyet földrengés pusztított el, az Atitlán-tavat, amely krátertó, ötször nagyobb, mint az erdélyi Szent Anna-tó. Az ország elszigetelt részén van, magas hegyek között. A bérelt autó egyesben is alig kapaszkodott, de gyönyörű volt a táj, a maja viseletek, az őserdők. Furulyákat, bambuszdobot, sálat, jellegzetes maja motívumokkal díszített szőtteseket tukmálnak rám, olcsón. Antiguában ódon szállóban alszom, mintha múzeumban vetettek volna ágyat. Reggel menekülök a dohos szagból. A csodálatos udvarkertben viszont bőséges reggelit és isteni kávét kapok. Körülöttem mangó-, mandarin és narancsfák, meg kókuszpálmák. A mangó még nem érik, a mandarin édesebb, mint az üzletben vásárolt. A reggelihez kapok egy tál gyümölcssalátát is: papaya, sárgadinnye, görögdinnye, narancs, banán és ananász. Később a piacon megtapasztalom, mennyiféle gyümölcs terem a trópusokon. Az új fővárosban, Guatemala Cityben, a Holiday Inn-ben alszom. Ez már Európa. De nem ezért mentem oda. Másnap reggel végre felszáll a Managuába induló gép. Kubai tulajdonú légitársaság, de minden rendben. A repülőtéren várnak, az ír, a perui és a hondurasi vendégekkel beülünk a mikrobuszba. Irány Granada, a spanyol telepesek által alapított valamikori főváros, a Nicaragua-tó partján. Engem a Cocibolca szállóban szállásolnak el. Cocibolca is tó, de az új főváros mellett. Kis családias szálló, szép belső kerttel, teknősbékákkal, pálmákkal. És saját medencével. Internet-hozzáférés éjjel-nappal. Ez is fontos.

A fesztivál első napja

A kísérő rendezvények sora reggeltől zajlik, de mi csak az ebédre megyünk a Casa de los Leones-ba, a főhadiszállásra. A trópusi országokban este kezdődik az élet, a fesztivál is este kezdődik igazán. A köszöntő beszédek után felolvas a több mint száz vendég költő első csoportja. A tér tele emberekkel, a felolvasások közben csend van, aztán hangos tetszésnyilvánítások. Latin temperamentum. Felfigyelek az ausztrál Stuart Cooke, a dán Niels Frank, a német Timo Berger, a holland Tsead Bruinja, a spanyol Daniel Rodríguez Moya, a makedón Nikola Madzirov verseire. Ahány költő, annyi stílus, mégis mindegyik megérinti az embert. Azok a költők, akik némileg tudnak spanyolul, spanyol nyelven olvasnak fel, a többi anyanyelvén, amit tehetséges egyetemisták tolmácsolása követ. Itt is megtapasztalom egyes költők önzését, a rendezők diszkrét jelzése ellenére sokszorosan túllépik az egy felolvasónak szánt időkeretet. Mintha a mennyiség számítana, nem a minőség.  A felolvasások után a Nemzeti Népi Táncegyüttes fergeteges előadása következik, az embernek eláll a lélegzete a sokféle szép népviselet, a temperamentum láttán, a vérpezsdítő zene hallatán. A vacsorát kései órára teszik, evés-ivás közben a Los Hijos del Son zenekar játszik.

Második nap, ismerkedés, ünnepi megnyitó

Délelőtt a költő vendégek röviden bemutatkoznak egymásnak és a rendezőknek.

Aztán egy másik téren újra felolvasások, bár nagy a meleg ilyen órában. Valószínűleg azért olvasnak fel a latin-amerikai országok képviselői. Egyedül az olasz Alessio Brandolini lóg ki a sorból, bár ő is melegebb éghajlaton él.

A téren könyv- és kézműves vásár. A standoknál könyvbemutatók és dedikálások. Ebéd után felavatják a nagy nicaraguai költő, Azarías H. Pallais szobrát, az osztrák Johannes Kranz alkotását, beszédet mond Blanca Castellón, költő, a fesztivál egyik alelnöke.

Aztán a költőnők mutatkoznak be egy külön rendezvényen. A helyiek mellett felolvasnak Nicole Brossard (Kanada), Hildegunn Dale (Norvégia), Sabina Messeg (Izrael), Sue Wootton (Új-Zéland), Fatieh Saudi (Jordánia), Vanessa Droz (Puerto Rico), Jayne Cortez (USA), Mamta Sagar (India), Elena Liliana Popescu (Románia), Ersi Sotiropoulos (Görögország), Marjorie Evasco (Fülöpszigetek), Nora Hall (Argentina) és mások.

A Francia Nagykövetség patronálásával bemutatják Luis Aragón spanyol nyelvű verseskötetét.

Este a Fesztivál ünnepi megnyitója az állam alelnöke, a kulturális miniszter, a turisztikai miniszter, a főpolgármester, a püspök és más magas rangú vendégek részvételével és beszédével. Utána újra maratoni felolvasó est a Szabadság téren.  A haiti földrengés áldozataira emlékezve, Gaston Saint Fleur Haiti képviselője nyitja a sort. Őt követi az élő klasszikus, a Nobel-díjra jelölt Ernesto Cardenal, egykori bíboros költő, aki konfliktusba keveredett a Vatikánnal, mert a szegények oldalára állt a kizsákmányoló tőkésekkel szemben. Kamaszkoromban olvastam a verseit. Igazi költő, igazi pap!

Újabb neveket ismerek meg ezúttal: Luis Munoz (Spanyolország), Daniel Kunene (Dél-Afrika), Satoko Tamura (Japán), Raúl Zurita (Chile) a Beat-költőket idéző Amiri Baraka (USA), a kis, púpos, néger költő erős hangja úgy betöltötte a teret, hogy a hideg futkosott a hátamon. Hosszú poémájában számon kérte hazája minden baklövését. Nem csodálkozom, hogy még a brit nemzetközösséghez tartozó költők is nyíltan Amerika-ellenesek, az értelmiséget nem lehet hazugságokkal és Coca-Cola kultúrával elszédíteni. Pontosan tudják, mi történik a világban, és kik mozgatják a háttérből.

A tajvani Wen Wei Shiu a latin-amerikai irodalmak specialistája, egyetemi tanár és kitűnő költő. Őt követte a svéd Lasse Soderberg, aki már harmadszor vesz rész ezen a fesztiválon, annyira szeret itt lenni. Hosszú hófehér haja van, és mindig mosolyog. A szenegáli Elhadj Seydou Norou olyan egyéniség, akivel nem nehéz összebarátkozni. Ő is könyvkiadó, már a második napon megegyezünk egy kölcsönös, francia-pulaar, illetve magyar-román bilingv kiadásban. A pulaar az egyetlen olyan afrikai nyelv, amelyet mindenhol megértenek. Ráadásul terjeszti könyveit egész Afrikában. Sue Wootton pedig, aki poétikát oktat a wellingtoni egyetemen, nyersfordítások alapján fogja lefordítani a verseimet és Új-Zélandon megjelentetni.

Ma este még sorra kerül a felolvasásban: Antonio Preciado (Ecuador), Carmen Boullosa (Mexikó), Michael Gluck (Franciaország), Luis Lorente (Kuba), Sigurdur Palsson (Izland),

Usha Akella (India), Fadhil Al Azzawi (Irak), Hussein Habasch (Szíria). És néhány hazai költő. Miközben a költőcsoportok váltják egymást a pódiumon, tűzijáték minden este.

Luis Enrique Mejía Godoy énekes poéta koncertje következik. Saját és más költők verseit adja elő zenekara kíséretével. Élmény. Aztán vacsora előtt az állam alelnöke ad koktélt a tiszteletünkre. A szervezők szerint Jaime Morales jó politikus és imádja a költészetet. Rossz ember nem lehet, jegyzem meg magamban.

Harmadik nap. A Karnevál

Kerekasztal a helyi klasszikus, Azarías költészetéről. Néhányan ellógunk, megkóstoljuk a helyi söröket, nem rosszak.

Nem is megyek ebédelni, alszom egyet, mert délután kezdődik a Karnevál, a fesztivál legnagyobb eseménye. A folklór esemény főszereplői a költők. Ebben egyedi és egyedüli a világon. Viva la Poesia, la Libertad, el Amor, los Poetas! Nem hiszek a fülemnek: ennyire szeretni és ünnepelni a költészetet a XXI. században. (Talán egyszer idehaza is fordul a kocka, és beleunnak a valóság-show-kba.)

Rengeteg népviseletbe öltözött férfi, nő, főleg fiatalok, álarcosok, zenekarok, feldíszített szekerek, és a halottas kocsi, amely a rossz, a halál koporsóját viszi. A karnevál a megtisztulás rítusa. A főszereplők: a költők a fesztivál elnökének (Francisco de Asís Fernández Arellano) és alelnökeinek (Gloria Gabuardi,  Blanca Castellon, Nicasio Urbina, Gioconda Belli) vezetésével vonulnak a felvirágozott szekér mögött, amelyre díszes emelvényt építettek, onnan szólnak a tömeghez, illetve olvasnak fel minden téren és kereszteződésben, ahol megáll a menet és elcsendesedik a tömeg. A járdákon, a házak balkonjain, udvarokon érdeklődők hatalmas tömege. Az egész olyan, mint egy álom. Max Rippon, José Ángel Leyva (Mexikó), Fernando Valverde (Spanyolország, Lello Voce (Olaszország), Matthew Sweeney (Írország), Carlos Lopez Degregori (Peru), Jean Portante (Luxemburg)Ángela García (Kolumbia), Daniel Calabrese (Argentina) Rubén Nájera (Guatemala), Winston Orrillo (Peru), Astrid Lampe Hollandia), Kornelijus Plattelis (Litvánia), Sussy Delgado (Paraguay), Guido Oldani (Olaszország)Tozan Alkán (Törökország), Roberto Apratto (Uruguay), Mia Gallegos (Costa Rica), Jotamario Arbeláez (Kolumbia) és mások. Sorra kerülök én is a székesegyház környékén, de nem emlékszem semmire, utólag mondták a barátaim, hogy jó volt a spanyol kiejtésem, jól olvastam fel.

Szépek a népviseletbe öltözött lányok, úgy riszálják magukat, ahogyan csak a latin lányok tudják. A török hastánc messze elmarad tőle. A menet elérkezik a Nicaragua-tó partjára. Tízszer nagyobb, mint a Balaton. Itt a halál kaszákkal felfegyverzett hadserege még egy utolsó vad táncot lejt, aztán megkezdődik az utolsó ceremónia: a virágkoszorúkat és képletesen a halált a hullámok közé dobják. Nagy szél kerekedik mintha ez is része lenne a ceremóniának, de esténként mindig elindul a szél a tó felől. Hirtelen sötétedik. Francisco Asís emberei felnyitják a koporsót, amely már üres. Mindenki üdvrivalgásban tör ki, újra elhangzik: Éljen a Költészet! A drága koporsót nem dobják a habok közé, kell a következő évre is… A halottas kocsi gyászhuszárja büszkén fényképezkedik a turistákkal. Ezt nem lehet elkerülni. A turistáknak emlék és élmény kell.

Este a Költészet terén Phillip Montalbán koncertje. Majd vacsora és tánc, de elhúzok, mert elfáradtam (és megittam néhány pohárral a helyi konyakból).

Negyedik nap, csoportkép és fellépés a Fortaleza előtt

Délelőtt a hazai fiatal költők maratoni felolvasása. A vendégeket a hivatalos csoportkép elkészítésére invitálják. Sokan hiányoznak, utazgatnak az országban, ha már itt vannak.

Egy ilyen hivatalos fényképezkedés legalább egy óra. De végül ez is megvan. Utána a Latin-amerikai irodalomról tartanak kerekasztalt, Sue-val meglógunk, nem ismerjük annyira a spanyolt, hogy élvezhető legyen.

Este nekem van fellépésem, a Fortaleza la Pólvora előtti pódiumon olvasok fel. A Fortaleza la Pólvora a spanyol telepesek első erődje. Most múzeum és nemzeti emlékhely.

Öt versemet fordították spanyolra, így hát minden alkalommal, amikor valamelyik helyszínen fel kell lépnem, mindig mást olvasok. De ma este azt akarom, hogy magyar szó is betöltse a város legrégibb terét. Egyik versemet magyarul olvasom fel, egy fiatal srác tolmácsolja spanyolul.

A felolvasók között van még Zoe Skoulding Walesből, Nora Hall Argentinából, Maria Lucía Dal Farra Braziliából Mario Noel Rodríguez El Salvadorból, Jorge Palma Uruguayból Jayne Cortez  és Amir Baraka az Egyesült Államokból. A helyszínhez illő rendezvény zárja az estet, a Camerata Bach koncertje.

Ötödik nap, díszpolgár leszek

Ezen a napon kis csoportokban megszálljuk az ország városait, a bevásárlóközpontokat, a rendőr-főkapitányságot, az egyetemeket és középiskolákat. Jean Portante, Roxana Méndez, José Luis Reina Palazón, Gaston Saint Fleur és a helyi Claudia Castillo társaságában Nandaime-ba vagyok beosztva. Kis mezőváros. Déligyümölcsök termesztéséből és kézműves iparból tengődnek. Az egész város felkészült a fogadásunkra, hamar odaérünk, hisz szirénázó rendőrautó kísér, lassítanunk sem kell egész úton. A városka központjának egyik végén a polgármester, a pap, és a regionális médiák vezetői fogadnak. Azt sem tudom, mit mondjak hirtelen, amikor a rádióriporter az orrom alá dugja a mikrofont. Azt mondom, amit szívesen hallanak: jól érzem magam az országotokban, szép élményekkel megyek haza. Mosolyognak körülöttem. Rendben van. Megmutatják a külföldi segítséggel felújított templomot, aztán végigvonulunk a főutcán a polgármesteri hivatalig. A szép épületben a város egész vezetése jelen van, megvendégelnek és kiderül, hogy hálából, hogy megtiszteltük városukat jelenlétünkkel, a képviselőtestület jóváhagyta a polgármester javaslatát, hogy avassanak bennünket tiszteletbeli polgárokká. Hát, öregszem. Már két ország két városának: az erdélyi Radnótnak és a nicaraguai Nandaime-nak vagyok díszpolgára.

A rendezvény helyszínére vonulunk. Az iskola fel van virágozva, a sportpályán dísztribün. Az igazgató és az irodalomtanárnő üdvözölnek; ők mutatnak be bennünket. Mindent tudnak rólunk, az internet korszakában nem nehéz dokumentálódni. A felolvasások között néptáncokat mutatnak be, ősi maya és a gyarmati időket idéző spanyol táncokat. Színkavalkád, természetes szépség. Megható. Megérdemeljük ezt a sok szeretetet, amellyel elhalmoznak ebben a városban, országban? Ajándékot is kapunk, a helyi kézművesek által készített dísztárgyakat. Nagyon finom ebéddel vár a helység elitkocsmája. A tulajdonos kisfia barátkozik a vendégekkel, a szülők közben fényképezik. Szép volt ez a nap is.

Este nicaraguai költők olvasnak fel, aztán koncert és a spanyol nagykövetség fogadása.

A fesztivál vége és magányos bolyongások

Fiatal költők programjai délelőtt. Mi, vagyis a vendégek hajókirándulásra megyünk a Nicaragua-tó szigeteire. Gyönyörű a növény- és az állatvilág. A hajón kubai és dél-amerikai zenét játszik egy zenekar. Este az „excellenciák” jelenlétében kihirdetik a jövő évi fesztivált. Felolvasások, tűzijáték, koncert. A polgármester átadja a diplomákat minden résztvevőnek. Másnap csoportosan mennek a repülőtérre a költők.

Én maradtam még egy hetet, mert csak 27-én volt repülőm hazafelé. Egyedül laktam egy managuai kisszállóban, bebarangoltam a külvárost, a kiskocsmákat, ahol helyi sztármuzsikusok húzzák a vérpezsdítő zenét, a vendégeknek névjegykártyát osztogatva. Egy taxis elvitt minden olyan helyre, amit érdemes volt megnézni, a massayai működő vulkánokat, a lagúnát, a Cocibolca-tavat, Tipitapát, ahol egyre több külföldi telepedik le, és közben mesélt. Megláttam az ország másik arcát is. Egyetemista lányok ott is elmennek bárkivel néhány dollárért. Sok a koldus, sok a szegény. Reggelenként a kávé mellett a két helyi újságot olvasgattam. Ott is nagy a korrupció, a politikus mindenhol egyforma. Mielőtt elindultam volna Nicaraguába, figyelmeztettek a malária veszélyére, de nem láttam egy szúnyogot sem. Aztán a tévéhíradóból jöttem rá, miért: országos fertőtlenítő és szúnyogirtó kampány volt. Arra is figyelmeztettek, hogy a közbiztonság nem a legjobb. Semmivel sem rosszabb, mint nálunk, vagy bárhol a világon. Én elégedett lehetek, ott sem történt semmi rossz, és amikor visszajöttem, Münchenben is kellemes meglepetés ért: annak ellenére, hogy rossz helyen parkoltam le a kocsit, egy pizzéria szűk magánparkolójába, rendben találtam. Elvihették volna, megbüntethettek volna, kiszúrhatták volna a kerekemet. De nem történt semmi kellemetlen.

Kategória: Világjáró | A közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>