N. Czirok Ferenc írása

A kakadu és a bábu


(Szabad gondolatok Kovács Jolánka: Takard ki a kakadut című novelláskötetéről. AB-ART, Pozsony, 2011.)

Azt gondolom, a párkapcsolatokban élők közül sokan átélték vagy megtapasztalták már azokat a kínos hajnali perceket, amelyek „órákig is elnyúltak”, és minél hosszabbra nyúltak, annál jobban erősödött lelkükben a tehetetlenség érzése. Ekkor a belső, „titkos” Én méltósága, s talán az egyén szabadsága is veszélybe került. Kovács Jolánka Takard ki a kakadut című kötetét olvasva hiszem, hogy sokukban felidéződtek ezek a bizonyos hajnali órák (amelyek ugyan nem csak hajnaliak).
Barátkozzunk meg mindjárt egy merész feltevéssel. A kötetben a címszereplő kakadu a nő alteregója, ill. a „titkos” Énje. (Hiszen: a női szólam meghatározó a novellákban). Ezzel szemben ott a másik fél (a férfi), jelen esetben a bábu, aki a kreatív női lelket hátráltatja, méltóságát már puszta jelenlétével megkérdőjelezi, és természetesen szabadságát veszélyezteti, archaikus uralkodó és ellenőrző szerepével.
„― Nem látok, egyszerűen semmit sem látok már ettől az átkozott homálytól.
― Én nem látok itt semmiféle homályt.”
Így kezdődik a kötet, illetve A homály című novella. Világos ellentétek, nő és férfi között.
Több novellában hangos a nyitójelenet. A feltételezett előzetes csendet több helyen a kakadu töri meg, vagyis a nő, a női szólam. Ilyen a nyitójelenet például a Bordópiros-ban vagy az Az a kis vakarcs-ban  is. A lázadás hangja indít, s kezdődik a virtuális csata a férfival, amelyet a nő legtöbbször mégis a lelkében vív meg. Természetesen előfordulnak hangos és éles szócsaták is, ám ezek kimenetelétől függetlenül a harc tovább folytatódik a női lélek titkos zugaiban. Innen kezdve a külvilág (a novellákban szereplő férfi, illetve a bábu és az olvasó) csak a hallgatást, mint a harc diplomatikus folytatását észlelheti. A kakadu a hallgatás fegyvere, ill. a „diplomatikus” harc eszköze.
Kérdés: a későbbi folyamatban (ugyanis zajlik az élet tovább, s vele együtt a viszonyok is) ki veszi át az irányítást? Melyik fél fog dominálni? Vajon a cifra és fénylő, tüzes barackvirágra hasonlító, hű és tudós madárka, a kakadu, vagy A bábu című záró novellában szereplő bábu, aki csak tesz-vesz, és neszezésével, csoszogásával zavarja a szókimondó, cifra és kreatív kakadut? A bábu legszívesebben asztalterítővel takarná le a madarat, hiszen annyit ő is megértett vagy megtapasztalt a viszony időtartama alatt, hogy a kakadu a másik fél (a nő) „fegyvere, szócsöve”.”
Összetett a kérdés, még Freud és Jung munkásságának ismeretében is, de talán éppen ezért izgalmas Kovács Jolánka novelláskötete is.
Figyeljük meg egy kicsit jobban a bábut. Talán közelebb áll hozzánk, mint a kakadu. A novella kezdő mondata:
„Legszívesebben a szemébe mondtam volna a következőket, ám tény és való, hogy már egy évre visszamenőleg tartoztam neki a házbérrel.”
A viszony függőségi. Természetesen akkor, ha van bátorságunk a bábut a háziúrhoz, az élettárshoz vagy a férjhez, a női szólam megtestesítőjét pedig a szeretőhöz, a feleséghez vagy egyenesen a „titkos” Én alteregójaként a szókimondó kakaduhoz hasonlítani, helyesebben párhuzamot vonni köztük.
„― Menj innét. Enni adtam, inni adtam, rendbe tettem a ruháidat.”
Másként szólva, azt jelenti: elvégeztem örök időktől elfogadott asszonyi kötelességem (a szexuális „kötelesség” szóba sem jöhet), és most hagyd érvényesülni saját énemet. Azonban „ősidőkből örökölt” pozícióját a bábu sem adja fel könnyen. Hiába vár rá kész reggeli, hiába érik el a következő hajnal kinyújtott kezének ujjai, hogy miután jóllakott, segítsenek neki a következő terhes napokon, csetlésben, botlásban és csoszogásban – hiába, mert a bábut kötelékek tartják. A tüzes, barackvirág színű kakaduhoz kötik, aki úgy beszél, mintha a másik fél, mintha ember lenne.
A báburól, valahányszor e novellára gondolok, Déry Tibor: Az óriáscsecsemő című drámája jut eszembe, illetve a dadaista dráma bábui. Semmi köze sem lehet a novellának ehhez a drámához, mégis nyugtalanít a dolog. Utánanéztem. Valóban semmi közük egymáshoz. Vagy mégis? Az óriáscsecsemő megdöbbentő olvasmányélményként rakódott le emlékezetemben. A novella bábuja friss, de elgondolkodtató élmény. Déry óriáscsecsemője a darab folyamán zsugorodik, kopik. Kovács Jolánka bábuja felnőtt, fafogú, csikorgó fabábu, és ugyancsak kopik, és már-már eltörpül, ám akkor hirtelen történik valami.
A novella vége drámai. A bábu leüti a kreatív nőt, alkotását pedig darabokra tépi. A kakadu rikácsol és vijjog, mint valami madár alakjában megsebzett lélek. Megható kis történet. Érdemes lenne jobban kidolgozni. Talán a kötetben szereplő első novella, A homály folytatásaként, hiszen A bábu valahogy összecseng az előbbivel, és ez így van jól. Így hiteles, gondosan összeállított kötet Kovács Jolánka első könyve, a Takard ki a kakadut.

A bejegyzés kategóriája: Recenziók
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>