Carolina Ilica versei

A hold

Illusztrációs felvétel

Mint arannyal borított
Egyiptomi múmia
Csigán függve, olyan

A hold. Régi, ősrégi.
És rituális.
Társtalan és
Özvegy hosszú ideje.

A világ kezdetétől a titkot
Szigorúan rejtegeti,
Süketnémává válik a kíváncsi,
Nem tudja felfedni senki.

Kikerekedik, vékonyodik,
Olyan észrevétlenül teszi
Hogy ha halott – élőnek,
És ha élő – halottnak tűnik.

Vacsora

Finom porcelán az asztalon,
Ezüst evőeszközök előttem.
Azt hittem, velem vacsorázol,
Jácintos gyűrűmet felvettem.

A régi karkötő került
Vékony, hófehér karomra,
Nem teszek fülbevalót, hajam
Hull csak meztelen vállamra.

Egyszerű ruhát öltöttem,
Selyemből van varrva.
Ha leülök vagy fölkelek,
Hullámok futnak rajta.

El van rendezve minden.
Amikor a csillárt leoltom,
A magas gyertyatartóban
A gyertyát meggyújtom.

Megbékélt és megkönnyebbült
Ember nyugalmát érzem,
Várom a kopogást, csengetést,
Nem remeg a kezem.

És… Belépett… Egy viaszember,
Ki nehézkesen mozgott,
Nyári virágokból kötött csokor
A padlóra hullott.

Csupán akkor döbbentem rá
Hogy te voltál, ki kérve kért:
– Nem akarnál velem halni,
Az együtt töltött évekért?

Két nyárfa

E két nagyon magas nyárfa
Együtt nőtt fel egymás mellett.
Mondd, Mihail Rengiov, ha ezek testvérek,
Egyik fiú, a másik meg leány lehet?

Vagy férj és feleség? Szeretők talán?
Vagy leányka az anyja oldalán?
És mit suttognak, ha összehajol az águk,
Miközben ügyet sem vetnek rájuk?

Susogásuk létra, melyen
Magasabb szintekre mászhatsz,
Árnyékukban angyalokkal
Önfeledten eljátszódhatsz.

Sztrugai öregasszony
Iovan Sztrezovszki édesanyja emlékére

Bazsalikomos kertjében
A dáliák közt matat,
Zsenge virágok közt
Még öregebbnek mutat.

Százéves? Vagy kétszáz?
Mindegy! – Eltelt már, mondja.
Ölében elszáradt keze
Kendője szegélyét fogja.

Ingje is öreg már
Gyapjúköténye kopott,
Ezüstpénzekből készült lánca
Örökké rajta lógott.

Oly hallgatag mindig,
És többnyire mozdulatlan,
Mintha festett szent lenne
Egy színes ikonban.

Csak aszott szeme rebben
A kicsiny örömtől
A nyárvégi lepke láttán.
Így búcsúzik az élettől.

Eutanázia

Szénában szeretnék feküdni lazán
Az est frissen vetett ágyán.
És nem emlékezni semmire,
Rémálomra, sárga lepkére,

Mint levegőből készült, zöld bélésű,
Átlátszó fedelű koporsóban,
Mely fölé a fellegek hanyag árnyék
Homályos leplét vonják nyomban.

De vonulásuk hálója alatt
Légzésemet, mint vízben, visszatartom,
Nem vergődöm, meghalni tanulok,

Fájdalom nélkül, mint álomban oly könnyen.

Ottfelejtve a szénában, mint gödörben.

Balázs F. Attila fordításai

A bejegyzés kategóriája: Műfordítás
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>