Csóka Ferenc novellája

A bőrönd uralma

Illusztrációs felvétel

Barátom halálhíre nem rázott meg különösképpen. Már tíz éve, hogy elment, egy hatalmas bőröndöt hagyott nálam, hogy vigyázzak rá visszaérkezéséig. Azt hiszem, nincs értelme tovább őrizgetnem. Rokonai, utódai híján a szemétdombnak ajándékozom. Vajon mi lehet benne?
A szemétdombnak. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Évekkel ezelőtt még bármit megtehettem volna vele. Miszlikbe vagdoshattam, felgyújthattam, a vonat elé vethettem volna, bár az utóbbi elhatározást kissé megnehezítené a mérete. A bőrönd ugyanis akkora volt, hogy meg se bírtam mozdítani. Nem is nevezném bőröndnek, inkább egy ormótlan, téglatest alakú ládának látszott, hidegen csillogó rézfogantyúkkal a rövidebb oldalain. A barátom egy behemót, rosszarcú fickóval cipelte be a garázsomba, és helyezte a fal mellé. Közben titokzatos arccal figyelmeztetett: Kérlek, ne nyisd ki! A jövőm van benne.
Nem nyúltam hozzá. De jobb lesz, ha az elején kezdem.
Van nekem két kenyeres pajtásom, a Laci, aki állandóan zűrös, törvénytelen ügyekbe keveredett, azonban, mivel óvodás korától ismerem, félre nézve átsiklottam a viselt dolgai felett, tiszteletben tartva jogát a porond kötelének közepén billegő, lépésre képtelen magánélete sunyi titkainak rejtegetéséhez. Másfél méteres, állandóan feszült emberke volt, olyan, akiről sose lehetett tudni, mit tesz a következő pillanatban: sírva átölel vagy a nyakadnak ugrik. A másik haveromat, a langaléta Zolit a kártyaszenvedélye uralta, amit lassan átplántált belénk is. Hetente kétszer össze is jöttünk nálam a lapok színeit, mintáit vizslatni. Minthogy közben füstöltünk és söröztünk rendesen, jobbnak láttuk, ha a garázs levegőjét változtatjuk belélegezhetetlenné hajnalra. Asztalnak a barátom ládáját neveztük ki, elfért rajta flaska, korsó, hamutartó, kártya. Legalább volt valami funkciója, ha már ott foglalta a helyet.
Miközben zajlottak a mi kis aprópénzes partijaink, elkezdtünk fantáziálni. De nem ám a nőkről, meg a velük megvalósítható eksönökről! A ládáról, a bőrönd tartalmáról. Időnként megkopogtattuk az oldalait, a tetejét, vagy megcsapkodtuk a rézfogantyúkkal. Füleléseink eredményeként bólogatva konstatáltuk, hogy nagyon is tele van valamivel. Ez teljesen felcsigázta a képzeletünket.
Leginkább Laciét. Annyira, hogy kíváncsiskodni kezdett az ő kötélen egyensúlyozó, marcona köreiben a bőröndös barátom viselt dolgai iránt. És fölöttébb érdekes információk jutottak a birtokába. Kisült, hogy cseppet sem volt szentéletű. Úgy tűnt, kapcsolatba került bizonyos félnehéz fiúkkal, kiknek jó néhány besurranásos ügy tapadt a kezükhöz. Netán valami szajré van a ládában? Talán a kártyaasztalunkra pályáznak némely mindenre elszánt egyének? A gondolattól kissé begyulladtunk, de minthogy azokból a bizonyos körökből nem érdeklődött senki tolvajtól tolvajlott holmi iránt, megnyugodtunk.
Zoli teljesen más pletykákat hallott, melyeken nagyokat, kényszeredetteket kacarásztunk. Azt pusmogta az eltűnt barátom ismeretségi köre, hogy a bőrönd gazdája szabadulóművész volt. Nem az a cirkuszos, magamutogatós, szerkentyűkkel ámító fajta, inkább olyan misztikus, meditálós alkat, aki önmaga kíváncsiságát kielégítendő kereste a válaszokat rejtélyes kérdésekre. A fáma szerint tibeti szerzeteseknél folytatott tanulmányokat az egyik helyen eltűnés, a másikon feltűnés ügyében. Talán a jegyzetei vannak a ládában? Sikerrel járt? Ebben egyikünk sem hitt. Bár én alig ismertem azt az embert. Zárkózott volt, sose beszélt magáról. Ha összejöttünk, ittunk egy estényit, és politikáról, sportról beszélgettünk egyre lassabban forgó nyelvvel.
Belekukkanthattunk volna a ládába, de megígértem, nem teszem. Biztosan van rajta valami titkos pecsétszerűség, amiből rájönne, nem álltam a szavam. Hogy néznék a szemébe? És kit érdekelnének a kártyázások fantáziálás nélkül? Minden kiüresedne, talán még elvonási tünetek is megjelennének rajtunk. Jó újabb és újabb történeteket kiagyalni, van célja a nyomorult életünknek – gondoltam a csábítással küszködve.
Miután fülünkbe jutott, hogy egy ismeretlen fekete autó halálra gázolta szegény embert, reszketve ültük körül a monstrumot. Úgy éreztük, életveszély leselkedik ránk. Most már valóban muszáj megnéznünk, mit tartalmaz. Vagy el kellene tüntetni. Ki vele a szemétdombra! Ne vetődjön ránk a gyanú legkisebb árnyéka se.
De nem bírtuk megtenni. Úgy döntöttünk, erős feltörhetetlen zárat szerelünk a garázsajtóra. Ingyenes adrenalinfokozónktól nem válhatunk meg!
Laci kieszelte, hogy játszunk a ládára. Azé legyen a bőrönd, aki karácsonyig a legtöbb pontot gyűjti. Együtt nézünk bele, de a nyertes ajándéka a tartalma.
És játszottunk. És képzelegtünk. Már szinte naponta. Minden pattanásra, zörrenésre, hangra összerezzentünk, de a szövetségünk lényegét megőriztük. A feleségemtől elváltam, mert nem hagyott békén, hiányolt az ágyban, valamint túl sokat érdeklődött a garázsban töltött idő felől. A nemi irányultságomra is megjegyzéseket tett olykor…
Végre! Dermesztő hidegével elérkezett a karácsony, ott ültünk a garázsban, mint a Jézuskára váró gyerekek, elhanyagoltan, borostásan, monoklikkal a szemünk alatt. Ugyanis az utóbbi időben olykor összezördültünk a kártyán. Családja már senkinek sem volt, alkalmi munkákból tengettük hamvába holt, ám mégis izgalmas életünket. Feszülten mosolyogtunk. Eljött az idő. Laci ideje és mindhármunké. Igaz, ő nyerte a végtelen partit, de ez számunkra is az igazság órája. Néztük a ládát, zihálva haraptuk a bűzös levegőt. Vártuk, hogy Laci cselekedjen.
Tétován pillantott ránk. Látszott, keservesen keresi a megfelelő szavakat.
– Amondó vagyok, hogy… – suttogta.
– Folytassuk? – derült fel a képünk.
– Szilveszterig. Aztán majd…
– Meglátjuk – mondtam, és a kezem önkéntelenül megsimogatta a ládányi bőrönd fedelét, melynek tapintása csupán a gyermekkori kisvánkos csücskéhez volt fogható.

A bejegyzés kategóriája: Próza
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>