Rade Šerbedžija verse

Hamlet

Illusztrációs felvétel

Split.
1980 esős tavaszán.
A színház, amely már ismeri a lángot,
most újra ég.
A fehéret öltött úri nép legnagyobb döbbenetére
saját Hamletünket éljük.
Vészes, állatias játszma ez, fegyvertári késekkel,
meleg, lágy, sebezhető szívvel.
Kinek a sorsa játszik itt?
Kinek a zsigereibe váj?
Voltunk-e eleget egyedül ahhoz,
hogy az elhagyatottságot győzelembe mentsük át?
Hamletnek most a sikoly felé mutatunk
útirányt, sikolyát a semmibe.
Elénk a lehetséges várfalak ólomsúllyal
kovácsolnak le népeket.
Hamlet: egyedül + tömeg.
Hamlet: a tömegekkel.
A színház itt nem a maga ismert játékait játssza.
Alakot vált a mondat,
s hangjai új formulákká fedik át egymást.
Ebben a játékban hinni kell.
Hét éve már, hogy büszkén megmásztuk
a Lovrijenac-temető lépcsőfokait.
Minden erőnket beléjük öltük.
Hamlet: én voltam.
Hamlet: Voltamén.
Az oszlopok visszhangra verték szavaink,
az idő pedig türelmesen hallgatott tovább.
Különös sorsokkal válogat.
Ez a Hamlet öröktől adott, máig tart és tartani fog.
Ez a Hamlet egy óra húsz percig tart.
Se több, se kevesebb.
Velünk legalábbis nem történhet másként.
Az erővel, izzadtsággal, sikollyal azonos.
Lénye öngyilkosságba hajt.
Ő az őrület.
Az az igazi, amelyben nincs utolsó ép gondolat.
Hatása a szív döntése révén működik.
Nem tétovázik.
Nem játszik.
Jelbeszédben üvölti el magát,
torkaszakadtából a kétségbeesést,
kifordul önmagából.
Vannak idők, amikor jó ez így.
És nem fontos, hogy mennyire jó.
És nem fontos, hogy milyen ügyesen.
És nem fontos, hogy mennyire sikeres.
És nem fontos, hogy teszünk-e majd.
Mert
ennek az őrületnek módszertana van.
Ez egy átgondolt folyamat, amely vereségeinkben is
győztesekké tesz.
A lehetetlenség parancsolata.
A jó öreg holt színház pedig könnyed álomban horkol itt.
A kritikusok limonádét fakasztanak a megsárgult színházakból,
s valami egészen új kölykök,
puskáikkal célba véve már, lövésre készek.
De milyen golyókkal?
Kinek a nevében?
Milyen tér nyílik itt?
Milyen területeket foglalnak el?
Játékainkat kinek játsszuk el?
Kinek hallgathatjuk meg?
Kinek van menedékjoga?
Ki lesz majd hiteles?
A fiatalok tágra nyílt szemmel,
elképedten bámulják elődeiket,
és saját ellenségeikre ismernek bennük.
Holnapra már ők is hozzájuk hasonulnak.
A puskákat előre szegezve öngyilkosságba rohanunk.
Sikerünkhöz több tonnás papírhegyek kellenek
hőseink véres sorsáról
íróink kezével teleírva.
Szkopje, Kamov, Držić, Hamlet, Karamazov fivérek,
fontos hidak mind, amelyeken átkelve tovább kell lépnünk.
Az éjszaka.
Hamlet apjának szelleme egy keskeny csík a fényből, amely a bíbor
és most is üres spliti páholytól
a színész szembogarán át
az elkalandozott gondolatokban akár nyolcszáz kilométert is bejár,
és alámerül, mindörökre a márvány rabja lesz.
Látomásnak itt többé helye nincs.
A kakasok háromszor sem szólnak.
A hajnalok nem viszik magukkal halottaik.
A gondolat itt gyorsabban jár, mint a fény.
A színész arcáról a fájdalmat a könny mossa el.
Még egy kicsi, és határozottság váltja fel.
A kifejezések szigora.
A választási lehetőség.
Az új dráma végkifejlete az öngyilkossághoz ér,
egyenesen és büszkén.
Az éjszaka.
Apáink alszanak.
Alattunk, odalent,
a hadrendek sémái szerint,
mind a saját kalitkáikba zárva.
Apáink alszanak.
Szakálluk gondozzák,
s asszonyaik (anyáink tehát)
késő éjszakákig vasalgatják egyenruháik a felvirradó csatákra.
A csend.
A asztma egyre hangosabb.
A asztma egyre hangosabb.
Miljkovićom
Kamovom
Hamletem
halaszd még el a halált.
Talán még lenni tudsz!
Talán még lenni tudsz!

Szabó Palócz Attila fordítása

A bejegyzés kategóriája: Műfordítás
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>