Petőcz András

Petőcz András

Dal, 2012 decemberében

Valaki játszik, de nem én.
Nem én okozom ezt a lázat.
A háborúban, ahol vagyok,
bárki jöhet, s megalázhat.

Vackolódik mellém a társam.
Kispajtás!, szólok, annyira gyerek.
Akarat van benne, meg erő,
így járja a rengeteget.

Vackolódik mellém, és szuszog.
Majd a villamos felé, részegen,
a sűrű-sűrű hóesésben
együtt lépeget velem.

Mindez álom, valószerűtlen,
a háborúban, ahol vagyok,
nem tántoroghatnak hóesésben
részegen boldog angyalok.

Valaki játszik, tudom jól,
nem én okozom ezt a lázat,
tény az, hogy mostanság én reám
részeg angyalok vigyáznak.

Ha most itt

Ha most itt, és történetesen, veled,

talán épp nézném, hogyan fut,
hogyan szalad a Szinva-patak
- tündér nevetés, vagy csak mosoly -,
és simogatnám a hasad a melled alatt,
hogy ne legyél annyira komoly,
s koccantanám a fogammal a sok
kicsinke
apró-kő fogad,

ha most itt lennél velem.

Jöttél a múltból,
és vagy majd’ mintha jelen,
s ahogy sietek az utcán
a tenyerem emlékezik,
miként is nyugodott
egy pillanatra
az ismeretlen feneken.

Anyag vagyok, és alakítasz,
és én hagyom, hagyom…

És nem tudhatom, mi az a ránc,
vagy épp jellemvonás,
amit
örökül hagysz az arcomon.

 

A bejegyzés kategóriája: Líra
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>