Jana Juráňová

Nő a reklámból

Jana Juráňová


Zakóját lezseren átdobja vállán. Mozgékony, céltudatos, mosolyog. Határozott, vizsgáló tekintettel nézi a nőt, aki már rég nem tapasztalt ily birtokló és állhatatos érdeklődést. Érzi, nem tud neki ellenállni. Megroggyan a térde, gyorsan elkapja a tekintetét.
A repülőtér szétterülő, egyszintű, nincs sehol emelet, ezért van ott mozgójárda, nem pedig lépcső. A mozgójárdán áll, körülötte nagy a tömeg. Kofferos férfiak, nők gurulós táskákkal, a repülőtéri csarnok pezsgése, felvillanó képek. És újra ő. Figyeli szája vonalát, állát, szétgombolt inggallérját… Vajon milyen nő illik hozzá? Eljátszik a gondolattal, különféle nőtípusokat párosít vele össze. Mint amikor gyermekkorában kivágható öltöztetős papírbabákkal játszott, s más-más ruhákat tett az alakokhoz. Féltékenységet érzett, majd önsajnálatot. A férfi melletti hely nem neki van szánva, ez biztos. Végignézett magán, mit is visel. Biztosan idétlenül néz ki. Inkább nem is nézi magát a nagy csillogó felületeken. Az előtte lévők hátát figyeli, a luxuskirakatokat, és érzi, mennyire nem ide való.
A férje előtte lépked, háta megrogyik a fáradtságtól. Biztosan szívesen inna egy kávét. A gyerekek szófogadóan állnak előtte. Igen, mindene megvan, amiről mindig is álmodott. Lelépnek a mozgójárdáról és megállnak a vécék előtt. A gyerekeknek pisilni kell. Bemegy velük a mosdóba. Lüktet a halántéka, nem múlik a nyugtalansága. Nem szereti ezeket a területeket. A levegőt, ami nem is levegő, hanem valami pótlék, az adómentes üzletekben kipróbált, megvásárolt és meg nem vásárolt drága parfümök keverednek a siető nők nyakának illatával, a büféből kiáramló kávéillattal, a látszólag tisztán tartott vécék szagával, a benzinszaggal, saját izzadságszagunkkal. Megérzi, hogy nedves a hónalja az izzadságtól.
A férje a vécé előtt vár, őrzi a bőröndöket és a táskákat. Egyet átad neki, megfogja a kisebb gyermek kezét, a nagyobbik az anyja mellett áll. És újra a mozgójárdára lépnek.
Körülnéz, nem, nem csak képzelgett, amikor azt érezte, valaki figyeli. Egy izgató, birtokló, sürgető, követelődző szempár. Gyengeséget érez a gyomrában, ügyelnie kell, ne gyengüljön el rogyjon össze a térde. A mozgójárda foglya, el sem tud előle menekülni. Az a tekintet! Mintha azt vizsgálná, mit várhat tőle, mintha világosan a tudomására szeretné hozni, hogy gondolkodás nélkül elveszi tőle azt, amire joga van. Olyan szívesen venne egy mély levegőt, de nem tud, mert csak az illatfelhők, luxusillatok és mindenféle szörnyű szag egyvelege terjeng. Találkozik a tekintetük. Megfojtja.
Egy pillanatra elveszítette a szeme elől. Megkönnyebbült. Arra vágyott, hogy tűnjön el teljesen és mindörökre. Nem akarja többet látni. Nem akarja, hogy így nézzen rá. Nagyképűen. Birtoklóan. Mintha mezítelen volna. A férfi tekintete beleeszi magát a szívébe és még lejjebb vándorol. Mi ez?
Véget ér a mozgójárda, a férje inni akar egy kávét. Sápadt vagy, mondja neki. Beülnek a kávézóba, a gyerekeknek fagylaltot rendelnek.
És újra az a tekintet. Nem menekülsz előlem, miattad vagyok itt, miattam vagy itt. Lehunyja a szemét, de nem tudja elkerülni, hogy a férfi bámulja. Ő és egy autó, tiszta, pontos vonalak. A piros motorháztetőn csillog a friss fényezés. Az ő élete az autó. Mégis nézi a nőt, oly izgatóan nézi, mintha maga felé húzná. Elképzeli, ahogy azzal a kocsival munkába megy, ahogy idegeskedik a dugóban. Lehet, a gyerekeket szállítja épp valamilyen körre? Az iskolába vagy teniszre? Látja, ahogy berakja a bevásárlást a csomagtartóba. A sajátját? A családét? Vajon milyen a felesége? Érzi, rátör az erotikus energia viharos hulláma.
Kilép a repülőtéri csarnokból, de odakint sincs levegő. A férje bepakolja a csomagokat az autóba, a gyerekek beugranak a hátsó ülésre. Ő megkönnyebbülve pattan be az anyósülésre. Maga elé néz, szeme előtt egy hatalmas reklám, s rajta újra a férfi. És az ő birtokló, határozott tekintete. A férje keze erősen fogja a kormányt. Lehunyja a szemét. Elképzeli, hogy ő a női szereplője a mosópor-, az új öblítő- vagy leves reklámnak, nem, ez nem az igazi. Elképzeli, hogy ő ül abban a csillogó autóban a férfi mellett. Átfut az agyán a hófehér inggallér, amely körülöleli kedvese felé hajló tarkóját. Belemélyed az ülésbe, tekintete a szélvédőre réved, nem, nem nézhet arra a reklámra, nem kaphatja el az ő tekintetét, mert így is mélyen beléivódik az a nézés, mintha belül üresen kongó lenne.
A gyerekek pajkosan játszanak a hátsó ülésen. Piros lámpa. A járda mellett üreg fal húzódik, rajta reklámok. Az út mellett egyik a másikat váltja. A férfi követelődző tekintete világosan azt mondja: az enyém vagy. Hozzám tartozol. Így átadja magát neki. Elkapja őt egy örvény. Kéjes érzés a csukott szemek mögött. Még egy kicsit. Belehatolt, átjárta egész testét, miért kellene visszajönnie, s hova is?
Tudja, hogy mindjárt megáll a ház előtt az autó, és ő kipakolja majd a bőröndöket a férjével, a gyerekek meg fecsegnek majd mindenféle lehetetlenségről, utána készít valami kaját, pár nap múlva előhívatja a fotókat a nyaralásról, lassan minden visszatér a szokásos kerékvágásba, egyik nap múlik majd a másik után, s ezt a folyamot megszakítja majd a hétvége. Ez minden, de még valami…, de neki már mindegy. Már átjárta a férfi tekintete, már meghódította, az övé. Nem tudott neki ellenállni. Lehunyja a szemét. Az ő csillogó autójában ül, a férfi föléhajol, a keze…, az ajka… messze már, mindörökre elmúlt, már nem tér vissza többé. A láthatatlan nő a reklámból.

Horváth Erika fordítása

A bejegyzés kategóriája: Műfordítás
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>