Szalai Zsolt

Egerszegtől Égerzugig
(Péntek Imre: Hajtűkanyar. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2012)

Péntek Imre eddigi életműve meglehetősen egységes képet mutat; az ezredforduló után egy évtizeddel sem távolodott el az őt pályakezdésétől fogva jellemző, a hetvenes, nyolcvanas évek köteteiben megfigyelhető poétikától, szemlélettől. Egyfelől a hagyományos dalformát az ironikus, groteszk látásmódjával érvényessé tévő, másfelől a nyelvi játékosságot a „filoszos” finesszel művelő költészetével a kortárs líra meghatározó alakja. Érzékeny megfigyelő, aki azáltal tud aktuális lenni, hogy a múltat, emlékeket és elvárásokat nem feledve képes a jelen történéseire reagálni. Nem passzív szemlélődő, éppen ellenkezőleg, tevékeny, költőként (és a Pannon Tükör szerkesztőjeként, kultúraszervezőként) is a fennálló körülmények jobbítása mozgatja. Megszólalásmódja nem zárja ki a közéletiséget. A politikát, közös ügyeink intézését, a társadalmat érintő kérdésekben a költészet általi megnyilatkozás a Hajtűkanyar című kötetben is meghatározó, ugyanakkor jellemzi az alanyiság, személyesség is. Hiszen a hetvenéves költő hazatérésnek kötete ez.Az úton levés, a rengeteg elvégzett munka után a szülőföldre, Zalaegerszegre való visszatérés egyfajta számvetéssel, az eddigi életút végiggondolásával, a jelentős állomások felidézésével tágította a kötet horizontját.
A Hajtűkanyar Péntek Imre 2002 és 2012 között írt verseit tartalmazza (Kotnyek István illusztrációival), amelyek közül ugyan több is megjelent korábban már kötetben, ugyanakkor mégsem lehet válogatott és új versek gyűjteményének tekinteni a könyvet. Ezt részint a kötet koncepciója indokolja, illetve az, hogy a már publikált darabok új szövegváltozatban kaptak itt helyet. Valamelyiknek a címe is új (Jegyzőkönyv egy 1937-es vasúti balesetről; korábban: Vázlatok egy vasúti balesetről), de jellemző egy-egy szócserével a pontosabb, kifejezőbb kép megtalálása, vagy – mint a Változat reménytelenségre című vers esetében, amely az 1996-os Új Forrásbeli publikáció óta folyamatosan alakul – jelentős, több sornyi betoldással, variált ismétléssel a szöveg mondanivalójának felerősítése is:

„Vajon mit tehetnék,
hogy elölről kezdődjön minden?
De azért szép volt a z összeomlás!
A nem remélt pillanat,
amikor megvillant valami elégtétel fénye
az alázatos, eltompult szemekben.
Hogy aztán újra összeálljon
az őrült, unt alakzat,
mint a mágnesreszelék.
Vajon mit tehetnék,
hogy ne kezdődjék elölről minden?
Vajon mit tehetnék,
hogy elölről kezdődjön minden?”

A kötet első ciklusa a patikamér(l)eg címet viseli. A zárójelezés segítségével többértelművé tett kifejezések használata Péntek Imrénél meglehetősen gyakori, amely azon túl, hogy a jelentésmezőt tágítja, ara is rávilágít, ami ennek a lírának a tétje. Nem csak logikai, sőt alapvetően nem logikai, és nem is esztétikai, hanem morális mérlegelés zajlik, a valóság, az emberek, a cselekedetek mérettetnek meg, hogy lehetővé váljon a méregtelenítés. A több költőtársat, köztük Radnóti Miklóst, József Attilát, Utassy Józsefet megidéző versekben ott van a megnyomorított életekért való számon kérő aggódás és a szabadságba vetett hit is. A költői megszólalás tettszerűsége a létlehetőségek meg-, gyakran elítélésén túl ott nyilvánul meg, amikor Péntek Imre a rá jellemző kulináris szófőzeteivel olyan kifordított helyzeteket teremt, amelyek a maguk groteszkségével együtt is elénk tárják kiábrándító valóságunkat, amely fölé emelkedni éppen e szemléletmód, az irónia segítségével lehet. „A becsinált levest tisztába teszik, a malacsült / szájából kilopják az újévet.A tökös-mákos rétes hívei (és ellenségei) / brutális erőpróbát folytatnak.A desszertbajnokok csatáját a / harmadfű krónikák szénsavval dúsított harmatcseppel jegyzik a / formatervezett szalvétákra.A résztvevőkön erőt vesz (olcsón) a / fáradság.” (Kulináris szófőzet) Péntek látszólagos agnoszticizmusba hajló iróniája mögött mindig ott a változás, változtatás szándéka, igénye, még ha ezt szerényen, bár cseppet sem félénken, visszavonulva teszi, sőt néhol meglehetős merészséggel szólal meg: „ne kezdj velem semmit– talán /viszonyunknak ez lesz a kezdete” [nyers (fals) poétikai köz(le)lemény (ismert kelet-európai kódra)].
Azátcímkézett Kánaán című ciklus is a rendszerváltás előtti és utáni viszonyok meg (nem) változását diagnosztizálva rajzol portrékat közéletünk korábbi és jelenlegi, könnyen felismerhető alakjairól, (Kádár-szonett, furcsány), vagy éppen krónikásként tudósít a közelmúlt olyan, cseppet sem dicsőséges eseményeiről, mint a 2006-os őszi tüntetések erőszakos elfojtása (ominózus eset), vagy az ügynöktörvény megalkotásának sorozatos elmaradása (A tegnap krónikája). Izgalmas szöveg a KISZ-sláger refrénjével/átiratával („évek szállanak a nyári fák alatt / oly vidám az élet(ük)”) kezdődő, Nagy Gáspár Öröknyár című versét megidéző szövege, az alkalmi vers a posztszocializmus állásáról, de a költő előző kötetének címadó verse, a Félrebeszéd is, amely poétikai bravúrok sorozatával kitűnően példázza a szerző soha nem öncélú (nyelv)játékosságát: „Lejtsünk éhomra hastáncot a / nemzeti lejtőn. Búfelejtőn.A nagy fejetlenségben.A fejünk alatt / már ott (lapul) a vánkos.Dugjuk a paplan alá a valót. (Az alá / valót.) Úgyis kilóg a lóláb.Dugványozás közben.A dugattyúk / zajában.Hangtalanítva.Álom másunk felébred egykor.Angyalok / szagára.Jövel, óh, jobb kór!”
A hazatérést és az elmúlt évtizedeket tematizálja a harmadik, Hazafelé című ciklus, amely amellett, hogy még személyesebb módon, akár a gyerekkorra emlékezve szól a rendszerváltozás előtti és utáni idők viszontagságairól, gyönyörű sorokban mutatja be a pannon vidéket, Zalaegerszeget, Péntek Imre szép névadásával Égerzugot. Az Egerszegi vázlatok verses kalauzát olvasva bejárjuk a város utcáit, tereit, megismerjük köztéri műalkotásait. A történelem és a jelen horizontjából is érezzük a lokálpatriotizmust, a kötődést a szülőföldhöz. „Ahogy közeledsz, a dombok zárlatában, / kanyargós úton, / erdők párájában, a Zala völgyébe, / a két tornyú templom / figyelmeztet – mint két felemelt ujj – / jelentkezem, itt vagyok.” A Váltott helyszínekben sorra veszi életének, munkájának jelentős településeit, a mindössze tizenkét sorban említett nyolc (Égerzúggal kilenc) városhoz lábjegyzetek formájában fűz naplószerű, az olvasót bibliográfiai információkkal (is) ellátó kommentárt, míg a Trianoni anziksz Pannóniából című vers a történelmi Zala megye emlékére szól múltról és jelenről súlyos látleletként: „Hallani vén Muravidéken / csendes esti harang szavát; / volt egyszer itt egy törékeny Éden, / s széttiporta brutális láb.”
A kötet zárásának, mint ahogy végső soron az egészének hangulata csak majdnem lemondó(ka). Az elégedetlenség, viszonylagos csalódottság nem a kritikusé, nem az olvasóé, hanem Péntek Imréé. A nagy összegzés, vagy az Erőlködés című vers az élet(mű) félbehagyottsága, a személyiség szétszóródása, meghasonlása, a mellőzhetőség miatti lamentálása nem vezet(het) a teljes kiábránduláshoz, kétségbeeséshez. A ciklus, illetve a kötet más verseiből,  különösen a szonett formájú istenes verseiben a reménykedés, a megtartó hit vigasza árad, mint a Modern fohász című versből: „Uram, segíts meg néhanap, / csak hobbiból, szabadidőben – (remélem nem vagyok felelőtlen, / ha ily szók hagyják el ajkamat) Tartok a tűzben több vasat, / lottószelvényt töltök ki bőszen, / újdonságot magolok őszen – hisz nem vagyok elveszett alak (…) fohászom lebben, hajtűkanyarban – / Uram segíts meg, vigaszágon…”

A bejegyzés kategóriája: Tanulmány, kritika
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>