Fekete Anna

A teljesség felé

Fekete Anna

Szerettek a csontjaim, hisz megtartottak.
Szeretett a bőröm: eltakarta a húsomat.
És mint lelkes bohócok, azt tették ujjaim, amit gondolok.

Álmomban apró sejtkatonák védenek, éber reflexek,
parányi, nevenincsbaktériumok. Egészséges vagyok,
de éjjel-nappal őrködöm saját egyensúlyomon.

Egy komplett óceánjáró,
ahol mindig egyedül lakom.

Majd igen

Nem is az éjszakát látjuk – csak a nappal árnyékát,
a villanyfényben és félálomban kucorgó házakat.
Nem az éjszaka rendjét érezzük, hanem a szomorú,
ideges vonaglást, a reggel szívverését.
Könyvek a városok, eljárt az idő fölöttük,
végtelenek és mégis semmitmondók.

Egy boldog kéz majd eltöröl mindent, amire emlékezhetnék.

Néhány évtized, és visszafoglalja őket a sötétség.

Én is éltem Arcadiában

Örökmozgó, szárnyas babák az örökifjú Vénusz oldalán.
Tükröcskéket tartó szerelmi játékszerek, tejszínhabbal etetett
szörnyek, aranyló húsú angyalkák. Majd egy meztelen najád,
sandán vigyorgó férfifej, szoptató nő trónuson, oszló holttestek
és egy szeplőtelen, félbevágott alma.
És ugyanaz az erdő, minden festményen ugyanaz a mélyzöld
fenevad-szín. Gyerekkoromban láttam, egyszer, véletlenül,
nem merném lefesteni, nem merném, soha nem merném,
pedig.

A bejegyzés kategóriája: Startkő
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>