Haizok Melinda

Haizok Melinda

Levegőt

Elárulom neked a titkot, jól figyelj, résen kell lenned. Lehelj bele a tenyeredbe, szívd mélyre az oxigént, úgy, hogy már fájjon. Akkor lesz az igazi, amikor már reszketsz és éget, ha a levegővétel már kín, az az igazi kéj. Érzed, ahogy borsózik a hátad? Végigfut egy isteni megvilágosodás a gerinceden, hogy ezentúl még élni is mekkora teher, mekkora felelősség és lehetőség egyben. Gyakorold, nincs ebben elég kitartás, már most elárultad magad. Látni akarom a verejtéket, a keserves küzdelmet, hogy te is őszintén vágysz arra, amire én. Hiányolom a hűség szagát, keresem szemedben a bódulatot, mi van veled? Miért nem tudsz ugyanolyan energiával lelkesedni ezért a pillanatért? Megbántottál. Fel is húzom az orrom. Kiengesztelésről szó sem lehet. Istenemre mondom, én örökké őrzöm majd ezt a nehezen szült pillanatot, te pedig még ma este elfüstölöd egy könnyed cigaretta mellett. Én leszek a parázs, aki próbál tüzet szítani az emlékeknek, aki aranykötésbe szövi a neved, amikor te már   el is temetted az én nevem betűit. Fáj, hogy előre érzem vesztünk közeledtét, engedd még, hadd ringassam magam ebben a vaníliaillatú álomvilágban. Hagyjál. Hirtelen lettem gyerek, lehorzsolom a térdem, felelőtlenül összeesem a padlón, mindössze pár percig figyelj rám, meg sem szólalok, csak légy az anyám, aki lefedi a vérző sebet, majd az apám, aki megszid az ügyetlenségemért. Nem árulom el senkinek, még utoljára érj hozzám, túrj bele a hajamba, látom, kedvedre tesz, ahogy a szőke fürtök lágyan a válladhoz érnek. Ez az, ne hagyd, valami kell, hogy maradjon belőlem, ha másra nem, legalább a hajszínemre emlékezz, mely minden nyáron kifakul a napsugarak mohóságától, s önt rám hamis aranyburkolatot. Tetszik? Levágom, neked adom, vidd magaddal a hosszú útra, ha netán megéheznél, szagolj bele, vagy terítsd magadra hűvös reggeleken. Hangulatom hirtelen zuhanni kezd, aztán csúcsosodik, hol a pokol fenekére zuhanok, s érzem, miként süti át a fájdalom a szívem, majd egészen a talpamig hatolva röpít fel a boldogság legmámorítóbb pontjára, ahol a gyönyör földönkívüli perzselését tapasztalom minden egyes lélegzetvétellel. Nem élvezed. Lehelj bele a tenyeredbe, szívd mélyre az oxigént, úgy, hogy az már fájjon. Az ujjaid épp ott landolnak, ahol a szívem már a torkomban dobog, elvesztem a fejem és átadom magam a vágy felelősségmentes játékának. Hát játssz! Elvégre, azért születtünk, hogy meghaljunk! Örömmel halok meg, ha ez a csíny hozza el a koporsómat. Harangoznak. Miért kaptad fel a fejed? Menned kell. Gondoltam. Nem tartalak vissza. A titkokat már úgyis tudod. Veszítsd el, tedd a vitrinbe, mit bánom én, csak vidd, ne is tudjak róla.

Kábultan esem le az ágyra, reszketek saját árulásom súlyától, túl nagy falat volt ez ma estére. Rám húzod a takarót, vacak csókot nyomsz a homlokomra, s kibújsz romos életem valamelyik kis résén. Reszketve figyelem a lemenő napot, s arra kérem, érintsen meg legalább egy pillanatra, fel kell kelnem, és kiáltani – mennyi mindent köszönhetek neked.

Homokóra

– Maradj már nyugton. Nemsokára itt lesz.

– Kicsoda?

– Ő. Még ma este érkezik, nem tudtad?

– Már megint?

– Hihetetlen. Bárcsak lenne olyan erős a vágyad, mint az enyém, többé nem nyomorogna a lelked.

Elővett a táskájából egy szál répát. Nem értettem. Soha nem szerette a zöldségeket, a répát ráadásul kifejezetten utálta. Ezzel is csak engem akart kikezdeni, semmi kétségem nem volt felőle.

– Mi bajod van?

– Unatkozom. Nem jársz a kedvemben. Vagy ha mégis, nem sikerül. Megszoktam.

– Ne légy már önző, nincs időm a problémáiddal foglalkozni. Azonnal érkezik.

– Minden este ezt mondod.

– Kételkedj csak. Levelet írt az Áginak.

– Ági meghalt.

– Nem tudsz megtéveszteni. Tegnap még ott beszélgettem vele a piacon.

– Az tavaly nyáron volt. Azóta leesett a hó. Ágit meg betemette.

Hallottam, ahogy a répa ropog a fogai között. Egyszerre volt undorító és kiábrándító az állkapcsa fel-alá mozgása.

– Nem is szereted a répát.

– Barátkozom vele. Tegnap kedveltem, kevésbé volt vonzó a színe. Ma már sokkal finomabb. Kérsz egy falatot?

– Ne nézz már nyúlnak. Hol tudnék én most enni! Bármelyik percben betoppanhat. Izgulok, nem látod?

– Igazad volt, nem mai termés. Szokatlanul megkeményedett. Éppenséggel, nem lágynak kellene lennie? Az idő lággyá kellene, hogy formálja, könnyebben csússzon, ne legyen többé kihívás, vagy akadály az ember számára… Nem gondolod?

– Már megint csak magaddal törődsz. Hagyd abba a csacsogást! Holnap ugyanúgy utálni fogod ezt a szál répát. Te, már megint loptál? Felétek ez nem terem, mégis hol jársz, hogy képes vagy még ezt is eltulajdonítani?

– Oda te nem juthatsz el. Tudod miért? Mert folyton csak Őt várod. Ez vagy te. Soha nem mozdulsz. Megöregedtél. Néztél már mostanában tükörbe? A ránctól lassan az ajkad formája is elváltozik, hajad már nem ragyog többé, szemed rég nem csillog, szerinted így felismer? Kétlem.

Annyira megbántott ezekkel a hirtelen odavágott, erős és kíméletlen szavakkal, hogy többé nem volt erőm megszólalni. Tudom, hogy eljön, ebből a hitből senki nem fog kigyógyítani.

– Megyek.

– Hova?

– El. Messze tőled. Felidegesít a várakozásod. Holnap majd újra meglátogatlak.

– Nem leszek. Várj már, értsd meg, hogy érkezik, kezet foghatsz vele, hát nem egy csodás lehetőség? Az Isten szerelmére, ne siess!

– Elfogyott a répám. Később még megéhezem, jó lenne még pár szálat beszerezni a további napokra. Megszerettem. De tényleg.

Miután becsukta maga mögött a kapuajtót, kezem ügyébe került a kézitükröm. Lassan, komótosan nyitottam ki, mintha féltem volna a látványtól, amivel kénytelen vagyok szembesülni. Igaza volt. Tényleg beleöregedtem a várakozásba. Lajos állt meg a kapu előtt, Ági férje.

– Még nem tudom, tisztázatlan az egész. Talán holnap.

– Az Isten áldjon meg, Lajos.
Olyan meleg volt az este, hogy úgy döntöttem, kint maradok kertben. Belefeledkeztem a csillagok bámulásába, s közben folyt a könnyem, mert alig bírtam kivárni a holnapot.

A bejegyzés kategóriája: Startkő
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>