Vidosa Eszter

„de te ne hagyd”

(Erdős Virág: ezt is el. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2013)

Erdős Virág ezt is el című kötetének azért nem lehet szó nélkül hátat fordítani, mert olyan problémákat tár az olvasó elé, amelyek hazánkban mindenkit (meg)érinthetnek, mégis ritkán fogalmazták még meg azokat ennyire egyedi, hatásos, sokkolóan szókimondó stílusban. A kötet minden egyes szegmenséből, apró utalásából súlyos, nem ritkán kellő szociális érzékkel, nehezen feldolgozható és megoldódni látszó gondolatok bonthatóak ki, amelyeken az elmondottak ellenére a gördülékenység, könnyen befogadható és játékos stílus mégis képes enyhíteni, szinte a slam poetry hangulatát idézve. Ez az utóbbi években meglehetősen népszerűvé vált, köznyelvi regisztert idéző, pörgős, szókimondó stílus alkalmas lehet mindig aktuális kérdések, például közélet, mindennapok vagy politika új aspektusban történő bemutatására. Magától értetődik, hogy az utóbbi tényező kapcsán sem hagyhatjuk figyelmen kívül a beszélő hozzáállását, véleményét, tehát a szubjektivitás itt is rendkívül hangsúlyos lesz. A politikai költészet néhány évtizede kétségtelenül felfelé ívelő karrierjét látva is ismerős lehet az Erdős Virág verseinél megfigyelhető beszédmód: itt gondolhatunk Petri György, Kemény István, Tóth Krisztina vagy Kovács András Ferenc munkásságára is. Felmerülhet a kérdést, hogy ma, például az egykoron szamizdatként megjelent Örökhétfő című alkotáshoz képest, vagy más, akár az ezredforduló utáni, erőteljesen politikai tematikájú szövegekkel összevetve mit mondhatnak az olvasónak az ezt is el versei?
Szegénység, rasszizmus, erőszak − talán felesleges is sorolni a problémákat, amelyekkel a kötet szembesíteni kívánja a befogadót. A versekben legtöbbször csak címszavakban kapunk utalást politikára, kultúrára, mindennapokra, egy-egy versen belül is meglehetősen sokfélét, akár felsorolásszerűen, egymáshoz hirtelen talán nem is kapcsolódó témákban fel-felvillantva, rendkívül pörgősen, de mindez egy pillanatra sem bontja meg a versek egységét. A megannyi hazai jelenet, érzet így, együtt áll össze egy olyan jelenséggé, amelynek a sodrása nem tud nem meghökkenteni és magával ragadni, ezzel párhuzamosan lelassítani, elgondolkodtatni, többször elolvastatva egy sort, átgondolni egy frappáns rímet, vagy jól megízlelni egy-egy kifejezést, amelyben valahogyan magunkra ismerhetünk.
Hogy mi a kötet vezérfonala, azt a nyitóvers egyértelművé teszi: itt Magyarországról lesz szó, és bizony nem (csak) a napos oldaláról: szókimondó, kíméletlenül szembesítő lírával van dolgunk. A versek mindegyike jellemezhető a hiány és az üresség, vagy az elmúlás motívumaival, illetve még talán cinikus keserűség is megfigyelhető, amelyet mégis képes ellensúlyozni a lírai énben jelenlévő, eltörölhetetlen ragaszkodás és felelősségtudat. A kötet szerkezetében ehhez mérten felfedezhetünk egy jól megszerkesztett ívet, ami a na most akkor című vers ellentétes képekkel operáló, kiáltásszerű, rendkívül sűrűre és mellbevágóra sikeredett mondandójú költeményben csúcsosodik ki. Itt kell megemlíteni, hogy a versekben megfigyelhető a vágóképszerű, gyorsan pergő jelenetek sorjázása: helyenként rendkívül feltűnő, mennyire vizuálisan tárul elénk egy-egy jelenet a lírai én magyar valóságából, ennek is köszönhető, hogy még kíméletlenebbnek és hatásosabbnak érezzük, amikor hasonló sorokba ütközünk: „ma még otthon / ma már putri” (Ma, 30.). Ugyanez mondható el a vulgáris kifejezések és a gyermeknyelvbe illő szavak hirtelen megjelenéséről, amelyek váratlanul követhetik egymást, vagy a kifejezetten fontos anyagiságról (például a testek, illetve testnedvek ábrázolásakor), ami szintén végigvonul az egész köteten, még kézzelfoghatóbbá, életszerűbbé és mellbevágóbbá, valamint olvasó számára még közelebbivé téve azt (kiemelhetjük itt a magyar gyerek gyógyítja vagy a Magyar konyha című verseket). A kötet valóságát a nyilvánvaló politikai töltetettel akár befogadjuk, vitatjuk vagy elutasítjuk, egyértelmű, hogy eléri a hatását, hiszen mindenkit sokkol és elgondolkodtat, akit érintenek a magyar társadalommal kapcsolatos kérdések.
Nem kerülheti el a figyelmünket a rövid, de annál sokatmondóbb József Attila-utalás az első versben: „semmi ágán / lógó / flakon” (van egy ország, 5.), vagy a Berzsenyi-parafrázis, ami A közelítő tél ismeretében a kötet egyik legmegrázóbb darabja, hiszen itt a fennkölt gondolatokat és az antik műveltséget idéző képeket műanyag reklámszatyrok, rideg közintézmények és monotonitás váltja fel, Lolli barna szemöldökének emléke helyett pedig már csak a rajta éktelenkedő véres sebet látunk. A (még az elmúlást érezve is) reménytelibb múlt, a hagyomány, az örökség illetve a sivár jelen, az elkallódás és az értékvesztés egymás mellé állítása szintén hozzátesz ahhoz a hangulathoz, amely az egész kötetet uralja. „Hervad már ligetünk, díszei hullanak, / pakkos hajléktalant fürge rendőr kísér.” (Közelítő, 9.) A rímek többnyire ötletesek, ritkán találkozatunk erőltetettnek tűnő sorokkal, a ragrímek pedig az említett felsorolásoknak, illetve a gyorsan váltakozó, képszerű gondolatoknak köszönhetően nem nevezhetőek zavarónak. Például: „viszek egy szívet / viszek egy májat / viszek egy kívül-belül / lakhatatlan tájat” („Ezt is elviszem magammal”, 60.), vagy „kicsikre, nagyokra, romákra, zsidókra, arabokra” (Magyar / konyha, 17.).
Ha a kötet címét vizsgáljuk, a felénél elvágott gondolat kellően utal a hiányra, elmúlásra vagy akár az értékvesztésre is, ami tehát könyv valamennyi versét meghatározza. Ennek ellenére a címadó vers az, amiben talán a leginkább tükröződik az említett ragaszkodás és szeretet, amit semmilyen politikai, társadalmi vagy magánéleti probléma nem tud ellehetetleníteni − az Ady-utalás így még jelentőségteljesebbé válik: „viszek egy mindig / vissza- / visszahulló / követ” („Ezt is elviszem magammal”, 61.). Egy egyszerű, de annál átfogóbb gondolatcsokrot, felsorolást kapunk itt arról, hogy mit jelent a lírai én számára magyarnak lenni, eközben pedig mégsem feltétlenül csak szubjektív, hiszen itt is olyan összetevőkkel (Csokonai Vitéz Mihány Összes, Balcsi, HÉV) találkozunk, amelyek akaratlanul is fel-felidéznek és megmozgatnak az olvasóban valamit a saját identitásával, gondolkodásmódjával, életével kapcsolatban. Az anaforák (itt, de például nagyon erőteljesen a nincs mese című versben is) pedig amellett, hogy gördülékenyebbé teszik, meg is sokszorozzák az vers súlyát: „se tré / se takaros / se vip / se fapados” (nincs mese, 41.) vagy „ki ápolja klinikán az / egészséges körmét / ki válasszon rövid utat / ki pedig a görbét / ki lásson a Hun West Travel / irodával világot / ki álmodjon zöld fű közé / piros fehér virágot” (na most akkor, 33.). Ezt figyelembe véve nem meglepő, hogy az Ezt is elviszem magammal egy könnyűzenét játszó zenekar repertoárjába is beleillik, dalszövegként. Ezen a ponton érdemes szólni a helyenként laza, rövidített, posztmodern kifejezésekkel élő − „uncsi online / mémeket” (mikor, 68.) − néhol pedig feltűnően vulgáris stílusról több versben is, aminek általában van létjogosultsága, hiszen abban a formában rögtön mást, többet jelent egy adott gondolat. Helyenként felfedezhetünk szépséghibákat, amikor is érezhetően a forma kedvéért egy kevéssé kigondolt és frappáns sorral találkoznunk: „dalocskával (hepivel) / benyálazott zsepivel” (magyar gyerek gyógyítja, 45.) vagy „ma leárazott / husika / ma cini-cini / muzsika” (Ma, 27.).
Összességében Erdős Virág kötete a közéleti-politikai költészet olyan hatásos, jól átgondolt és megszerkesztett darabja, ami mindenképpen véleményformálásra késztet. Az ezt is el verseinek az lehet a legnagyobb erénye, hogy annak ellenére, hogy korántsem tökéletes, többnyire mesterkéltség, erőltetettség híján felismerhetjük bennük a minket körülvevő világot és önmagunkat; annak ellenére kapjuk fel többször a fejünket és értünk meg apró utalásokat, hogy közben általánosnak tekinthető témákba, mindennapi, ám annál jelentőségteljesebb képekbe ütközünk, amelyek mégis egyedien tudnak megjelenni, ezért (így vagy úgy, de) hatnak az olvasóra. A hatás elérése pedig, csakúgy, mint a vélemény, hozzáállás formálásának célja nem burkoltan a kötet összetartó ereje.

A bejegyzés kategóriája: Tanulmány, kritika
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>