Vilcsek Béla

A szív, a lélek és az értelem
Kulcsár Ferenc tündöklő hontalansága

(részlet egy hosszabb tanulmányból)

Jól tudjuk, verset írni lehet megnyomorítottan és a szabadság mámorában is, börtönben vagy éppen vadvirágos réten. Lehet verset írni fejben, papírlapokra firkálva vagy gondosan saját kapcsos könyvbe bemásolva. Kulcsár Ferenc legutóbbi esszékötetében (A pillangó szárnyverése, Madách-Posonium, 2012) „egy diárium tépett lapjain” vall arról, hogy ő hol, hogyan és legfőképpen arról, hogy miért írt és ír mindegyre verseket eszmélkedésétől kezdve, „mint embrió az anyaméhben, meggörbült háttal, leragadt pupillával naponta s bizonyára már a sírig”.

Alkotói „gyónásának” már első lapjain előzékenyen és részletesen beszámol arról – s ez is milyen érdekes, mi minden lehet fontos egy (élet)mű megformálódása szempontjából! –, beszámol tehát arról, hogy milyen körülmények között, milyen konkrét tárgyakkal körülvetten írja nap mint nap a verseit. Költő bárhol otthonosan vagy éppenséggel idegennek érezheti magát a világban, valódi alkotói légkörre azonban leginkább a dolgozószobájában, művei végső formába öntésének terepe, az íróasztala mellett lelhet. Ott lehet állandó készenlétben arra, hogy azt a bizonyos sokat emlegetett egyetlen (fő)művét („a” Művet), amit egész élete során ír és folyamatosan megkísért, legalább a maga megelégedésére, végül megalkossa.

Kulcsár Ferenc íróasztalán, A dolgok tengere című kötetnyitó írásának tanúsága szerint, egy barokk lámpa áll, amelynek fényénél „gyakorolja a szentenciát, tudniillik azt, hogy az Út, amelyen az Ember jár, nem egyéb, mint a Lét, s ez a Lét maga az Ember. Az az Ember, aki törékeny drámáját haláláig cipeli és írja, nem tudva, irgalom vagy részvét lesz-e része, amikor mindez véget ér. Az az Ember, aki éppen az összeomlás drága szavait nem ismeri, amikor majd félig írt mondata lezárja virrasztását”.

A költőt („az” Embert) íróasztalán azután a dolgoknak a létét („a” Létet) meghatározó egész tengere fogja körül. Az asztal bal oldalán egy teve szobra helyezkedik el, mellette egy régi óra van, rajta az amerikai alkotmányt óvó ólomkatonával, jobbra „a szívet, a lelket és az értelmet megtestesítő” háromágú antik gyertyatartó, egy Beethoven-szobor, egy kézzel faragott kereszt, egy hatalmas kaktusz, földjébe szúrt zászlócskával, melyet „a nyitott ablakon át ki-be surranó élet és halál fuvallata lebbenti meg olykor”. De az íróasztalon elfér az egész földgolyó („a” Glóbusz) is, amit egy átvilágított földgömb testesít meg. S persze ott vannak a legfontosabb könyvek is. Jobb kézre esik a mindennapos gyakorlati segéd- és munkaeszköz, a Magyar szókincstár a maga bőséges szó- és kifejezéstárával. Balkézre esik a több ezer év kultúrkincsét őrző anyai útravaló és állandó szellemi táplálék, a Károlyi Gáspár-féle Szentírás, hogy, úgymond, „megismerjem a boldogság törvényét, az igazság és szépség szellemében teremtett és rendezett világegyetemet, melynek az ember az univerzum polgáraként szerves része, ezért a szív, az értelem és a lélek nemesítése által annak életében tevékenyen részt kell vennie”.

Azután az íróasztal mellett ott az örök időt jelző antik ingaóra, fölötte az örök zarándoklatra emlékeztető, negyven éve saját kézzel faragott vándorbot és az örökké az alkotásra szólító százéves írógép, a Mirsa. Fölötte képzőművészeti alkotásokból emelt újabb személyes és kultúrtörténeti oltár: Kopócs Tibor Elvégeztetett című litográfiája, Dúdor István angyali önarcképe, Németh Ilona táltos- és madárserege, Lőrincz Zsuzsa Ősanyája, Csótó László Don Quijote-ja s kiemelt helyen a szülőfalu, Szentes Árpád-kori templomának az olajfestménye. S végezetül természetesen körös-körül mindenhol könyvek vannak, „az élet értelmét, szellemét, törvényét és ítéletét rejtő Könyvek; az életnek eme Mesterei úgy ölelnek körbe, mint szigetet az óceán vagy tavaszi kertet a virágillat. Miért is? Hogy ihletésükre szóljak a lélekben és a kultúrában tett utazásaimról. S hogy újra és újra az élet húsába vágva »megérdemeljem a békés halált«”.

A Kulcsár Ferenc munkásságát megismerni vágyó olvasó jó, ha előre tisztában van azzal, ez a szerző nem adja alább a világegyetem, az örök anyag, az azt megtöltő mozgató és megtartó szellem, a nyelvben testet öltő történelem és kultúra teljességének megismerése, a szív, a lélek és az értelem átfogó és együttes nemesítésének szándékánál. Minden emberi és alkotói tettével és törekvésével ezt az egyetemes szándékot igyekszik alázatosan és hittel telien szolgálni. Egy 2009-ben adott interjúban például a kérdező, Vida Gergely azon egyszerű kérdésére, hogy valójában mi is az ő „nagy témája”, azonnal tudományos igényű és távlatú feleletet ad. „Úgy gondolom – csak a válasz elejét idézzük –, az én »nagy« témám ugyanaz, mint minden más költőé, sőt minden emberé: meghatározni magamat mint embert, megfogalmazni viszonyomat a másik emberhez, az élethez, a kultúrához és hát az »iszonyatos« Igenhez és Nemhez, a horror vacuiként is értelmezhető, ismeretlen, de a kultúrában több ezer éve jelen lévő Istenhez, ahhoz az Abszolútumhoz, amihez, illetve amivel minden más mérhető a teremtésben, az emberi világban. Magánhasználatra ezt úgy fogalmazom meg, hogy ha a kultúrában vagyok, akkor Istenben (is) vagyok, s ha Istenben vagyok, akkor a kultúrában (is) vagyok. S ebben a »belevetettségben«, a világ szívében számomra a végső, az egyetlen műnem: létezésem a feladatom, a művem. Én úgy élem meg, hogy a szívem legmélyén, a »testvéri csendben« öntudatra ébredésem óta a világ egysége munkál: az eredendő, »forró« és »csodálatos« egyszerűség és egyszeriség megteremtésének, a világ feltétlen és végső meghódításának vágya; az, hogy ne a világ engem, hanem én emeljem magamhoz a világot. Azt gondolom, hogy mi, emberek, valamennyien »ihletettek« vagyunk e hódításra, s a létnek nincs szebb metamorfózisa, mint az, hogy eme egyetemes hódításunk által végül meghódíttatunk: visszatérünk az Alfába és az Ómegába, a tengerző energiaóceánba, a teremtő Lélekbe, még a teremtett világgal szemben is transzcendens »lényhez«, akit a vallás Istennek nevez, s aki a lelkünket adta volt. Ki élő ne érezné önmaga legmélyén ezt az egységet? Ha másként nem, legalább azáltal, hogy a bűnben egyek vagyunk. Vagy az esendőségben és elesettségben. S végül a halálban.” (A világ meghódításának vágya, Opus, 2009/3.)

Vegyük csak még egyszer számba, akár egyetlen rövid írás alapján is, ennek az alázatos és hittel teli szolgálatnak a legszemélyesebb, „dolgozószobai” nagybetűs címeit és fogalmait: Szentes, Elvégeztetett, Ember, Don Quijote, Glóbusz, Könyvek, Lét, Magyar szókincstár, Mesterek, Mirsa, Ősanya és Szentírás! Azután, ezt követően, vegyük rögtön számításba a nem kevésbé jellemző és meghatározó „dolgozószobai” kisbetűs fogalmakat is: boldogság, igazság, ihlet, irgalom, ítélet, kereszt, kultúra, részvét, szellem, szentencia, szépség, törvény, univerzum, utazás, vándorbot, virrasztás és zarándoklat. S mindenekelőtt: szív, lélek és értelem. Igen: a szív, a lélek és az értelem!
Kulcsár Ferenc élete és költészete alapvetően ezek köré az egymással szorosan összetartozó alapfogalmak és testtájak köré szerveződik, életének és költészetének ezek a sarokpontjai. Sok fordulatot megért életútjának és szerencsére egyre gyarapodó és gazdagodó költői pályájának során hol egyik, hol másik alapfogalom vagy testtáj válik hangsúlyossá, de mindegyre és mindinkább egységet alkotnak. Összegyűjtött verseinek mostani megjelentetését leginkább éppen e fordulatoknak és egységességnek, sokszínűségnek és egységnek az együttes, összegező jellegű megmutatása indokolja és teszi időszerűvé. Valójában most válik lehetővé, hogy közelebb kerüljünk egy különleges életút és költői pálya belső mozgásának, fejlődéstörténetének, ha tetszik, természetrajzának jobb megismeréséhez és megértéséhez.

A bejegyzés kategóriája: Tanulmány, kritika
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>