Száraz Pál

Mentőötlet

Száraz Pál

– Teresa, nem tudok tovább hallgatni! Bevallom, kikiáltom: szeretlek! Szeretlek! Szeretlek!
Ugyanakkor, amikor kijelentette, hogy nyilvánosan be kell vallania gyengéd érzelmeit, Speigner úr óvatosan körülnézett és lehalkította hangját. Schwab asszony nyugtalanul pillantott a feldúlt férfira:
– Megőrültél, Speigner? – mondotta izgatottan. – Itt? Nálam? Ebben a szalonban? Ilyet mondani nekem?
– Nemcsak itt, másutt is megvallom szerelmemet. Ahol és amikor akarod, Teresa – felelte Speigner szenvedélyesen.
– Te úgy teszel, mintha nem értenél meg. Azt akarom mondani: hogy jut eszedbe, hogy nekem itt, a férjem házában szerelmedről beszélj?! Te, akit férjem a legjobb, legőszintébb barátjának tart! Ez igazán méltatlanság vele szemben!
– Ha szeretnél, Teresa, nem találnád szavaimat méltatlannak, ahogy én sem érzem őket annak. Megbocsájthatónak, érthetőnek találnád. Ha egy férfi valakit szeret, akkor szinte kötelezőnek és szükségesnek érzi, hogy ezt megvallja…
– Elég volt, Speigner! A férjem minden percben hazajöhet.Vagy bárki beléphet… Hogyan magyaráznák, hogy te itt ülsz közvetlenül mellettem, összekulcsolt kezekkel, feldúlt, kipirult arccal? Rettenetes még elgondolni is!
– Uralkodni fogok magamon, Teresa, ha legalább annyit mondasz: hiszel érzelmeim őszinteségében. Csak ennyit kérek… Szóljál már… Nézd, térden állva könyörgök…
Speigner úr térdre esve, szerelmesen nézett Schwab asszonyra, aki magánkívül dadogta:
– Egészen elvesztetted a fejed? Azonnal keljél fel! Mondtam már, bármely percben bejöhetnek… Istenem, mi lesz velem…
Ebben a pillanatban valaki kinyitotta az ajtót.
Természetesen az, akinek jelenléte a legkevésbé volt kívánatos: a férj.
A hirtelen ajtónyílásra Speigner úr úgy érezte, a sors villámcsapásként sújt le rá. És pillanat alatt átvillant az agyán, hogy a végzet ellen hiábavaló minden küzdelem. Meg sem kísérelte tehát, hogy felemelkedjék térdeplő helyzetéből. Sőt, a végzet csapásától lesújtva, ereje egészen elhagyta, előreesett két kezére, és kábultan gondolt a várható végre. Amikor Schwab úr becsukta maga mögött az ajtót, egy férfit látott négykézláb állni a felesége előtt.
– Mi van itt? Nini, Robert! – kiáltott fel meglepődve. – Mi bajod van? Mit csinálsz a földön?
Hogy időt nyerjen, míg valami megfelelő ürügyet talál, amivel megmagyarázza, miért is ereszkedett négykézlábra, Robert hebegve ismételte meg a férj kérdését:
– Mit csinálok? Azt kérdezed, mit csinálok?
– Igen, igen! Nos?
– A gyöngyömet keresi – mondta az asszony a legnyugodtabb hangon. – Kiesett a gyűrűmből és elveszett…
„Nagy ég!” – gondolta reszketve Robert. „Mi lesz, ha Wolfgang látni akarja a gyűrűt?”
A férj nem fejezte ki ezt az óhaját. Robert már éppen megkönnyebbülten sóhajtani akart, amikor a földről felfelé pislogva rémülten látta, hogy Teresa a férje felé nyújtja gyűrűsujját.
Az asszony igazat mondott.
A gyűrűből hiányzott a gyöngy!
„Ez lehetetlen. Ilyen csoda nem történik!” – gondolta Robert megdöbbenve. „Teresa nyilván lenyelte a gyöngyöt …”
– Ejnye! Ejnye! – csóválta fejét a férj. – Ez a gyöngy annak idején jókora összegbe került, remélhetőleg nem tűnt el végleg. Mikor, hol vesztetted el?
– Nem tudom. Jöttem-mentem a szobában, beszélgettünk Roberttel… gesztikuláltam – egyszerre csak azt látom, a gyöngy nincs a gyűrűben…
– Ha itt a szobában veszett el, akkor meg is fog kerülni. Majd én is segítek keresni – mondta a férj, és akárcsak a barátja, ő is négykézlábra ereszkedett.
Teresa asszony, hogy a látszatot megóvja, maga is úgy tett-vett, mintha komolyan keresné a gyöngyöt. Így kutattak, keresgéltek szerte a szobában, amikor újból kinyílt a szalon ajtaja.
A küszöbön Larsson úr, a család régi barátja jelent meg.
– Mit csináltok? – kérdezte nagy szemeket meresztve. – Csak nem valami új társasjáték?
– A feleségem elvesztette a gyöngyét. A gyűrűjéből, azt keressük.
– Értem – bólintott a vendég. – Ha megengeded, én is részt veszek a gyöngyvadászatban. Meglátjuk, ki lesz a becsületes megtaláló.
És most már hárman csúsztak-másztak a földön, vizsgálódtak a szőnyegeken, kutattak a bútorok alatt.
– Öt üveg pezsgőt kap, aki megtalálja! – jelentette ki a férj a zongora alól.
– Bravó! Így még érdekesebb a verseny! – kiáltotta lelkesen Larsson úr.
Az asszony most megállt az íróasztal előtt.
– Talán ide gurult – jegyezte meg. – De itt túl sötét van, áthozom az éjjeli lámpát a másik szobából.
Pár pillanat múlva visszatért a szalonba, és mint a többiek, ő is letérdelt a földre és a lámpával az íróasztal alá világított.
– Megvan! Megvan! – kiáltott fel csaknem azonnal. – Íme!
Hüvelyk- és mutatóujja között tényleg ott ragyogott az eltűnt gyöngy.– Nagyszerű! Éljen! Hála Istennek! Teresa a győztes! – kiáltoztak a férfiak, miközben sorra felemelkedtek s rendbe hozták ruhájukat, félrecsúszott nyakkendőjüket és sietve leporolgatták térdüket. Az asszony lesújtó pillantással viszonozta Speigner úr hálás tekintetét, aztán mosolyogva fordult férjéhez:
– Öt üveg pezsgővel tartozol!
– Meg is kapod, hisz te találtad meg a gyöngyöt – felelte vidáman a férj, nem sejtve, hogy az „elveszett gyöngy” megkerülésének nem annyira az asszony, mint inkább Robert örülhet…

A bejegyzés kategóriája: Próza
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>