Augusto Rodríguez

Augusto Rodríguez

Őrültek csókja
(részletek)

I

Miért van nekünk, embereknek, annyi fogunk szájunkban?
Mit rágunk, amikor rágunk? Egy darab májat, vagy idő-töredéket,
amely feloldódik nyelvünkön?

Miért lökünk ki a nyelvünkről üszkösödést és rákot?
Miért van több fogunk, mint ujjunk, hogy felfaljuk azt,
amit még nem láttunk?

oly testek, melyeket sosem ismerünk meg
időtlen állatok gyújtják fel
utolsó védvonalunkat.

II

ő kikaparja a világ játékbabáinak szemeit, melyek megkísérlik
szemmel tartania lelke ölén megbúvó viperát.

ő azt hazudta, – mondom én – hogy a világ szem nélküli és
gyengéd szívű játékbabái nem mások, mint ő maga.

(de, mint mindig, most sem hisznek nekem)

és továbbra is kikaparja az összes játékbaba szemét,
melyek az ereiben cirkálnak.

nekünk, szegényeknek, csupán arra van szemünk,
hogy megfigyeljünk és értelmezzünk.

mi, szegények, akik vakon halunk majd meg,
sötétben és néptelen tengerpartokon
nemi szervünket takargatva.

mi, szegények, akik szem nélküli játékbabát szeretünk,
mely nem vehet észre a térdei közti bizalmas térben.

III
nem lesz több simogatás

nem lesz több hangtalan szó

nem lesz több orgazmus

nem lesz több minket hallgató dob

nem lesz több foszforeszkáló kép, megfejtendő

nem lesz több pillangó és tigris sem, amely elválaszt

nem lesz több gyermekdal

nem lesznek más ajkak, csak a te ajkad

nem lesz több halálos folyadék.

IV

Ami még marad belőlünk az utolsó határon túl.
Amik még vagyunk álmatlanságainkon túl, kezünkön túl,
szemünkön túl, mely azt nézi, mit nézni szeretne.

Amit meghallgatunk még a fény felé vezető úton
(nem lesz csontok és bőr átváltozásának zaja),
versek, könyvek, vékony szivarok, kalózfilmfelvételek,
fogkefék, fogszuvasodások, rosszul kezelt fekélyek,
vérben forgó szemek, rendetlen szívverés.

Amik még vagyunk a levelek hajnalán túl.
Az istenek viharán vagy szaván túl.
Amik még vagyunk egónkon és önzésünkön túl.
Amik még vagyunk a vakságvizsgálaton túl.

Mondd, hogy én nem is tudom.

V

A láthatatlan úton túl ott az utolsó határvonal, amely
elválaszt bennünket egymástól, az utolsó határvonal,
amely elválasztja a bölcsességet az őrültségtől,
a rákot a sárgaláztól, a fájdalmat a megosztottaktól.

A hegyen túl ott van a kezem, amely megsimogatja
a szemed, mely mindent néz, a jeges déli szelet, a mesék
gyilkos madarait, a duplafonású vékony zsineggel megölt öreget.

A nyelvemen túl ott van a szexet kereső, térdelő halál.

A testünk csontvázán túl ott van egy ember,
aki elvérzik egy kórház tövében.

Kezünkön túl mutatkozik a világ, hogy megismerjük
a tetoválásokat az ágy bordáin, mely csendben ránk vágyik.

A szemünkön túl ott vannak a nevető és ugrókötelező
gyermekek, eljövendő dicsőségről, csillogásról álmodva.

Csontjainkon túl ott vannak más lények, mint te meg én,
akik úgy közösülnek motelben, hogy egymás nevét sem tudják.

A nyelvemen túl ott van a te nyelved, amely elcsábít és
enyhíti szívem egyszerű fájdalmait.

Balázs F. Attila fordításai

A bejegyzés kategóriája: Műfordítás
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>