Fellinger Károly

Ahogy vesszük,

Fellinger Károly

Jánosnak hallatlanul nagy a füle,
pedig olyan süket akár a halál,
nem véletlen, hiszen a munkájának
él a halál is, a feltámadás csak
lehetőség, hogy megszűnjék a
halál lelkiismeret-furdalása,
aztán János elfogadja testét a-
mitől mindig elismerésre vágyott,
ami ott alant, mint félretett kovász
várja majd Julit, hogy hazataláljon,
de előtte még elmorzsoljon érte
egy imát, mi a csöndet visszhangozza.

Cím nélkül

Szomszédasszonyom mielőtt meghalt
volna, mindenütt az elhunyt édes-
anyját látta, ráadásul az meg
hallucinált, nem hagyta nyugodni
az otthoniakat, egyetlen hű
leánygyermekét kereste, mivel
kiment a fejéből, hogy hova is
temették, hol is nyugodhat szegény.

A

halál megérint,
érzem az ujját, de nem
úgy, ahogy engem
érint maga a dolog,
magamba zuhanok így.

Labirintusom
fölött, oly felhőtlenül
tiszta az égbolt,
és átlátszó is, akár
egy gyerekkori emlék.

Előre

János a rend híve, házuk előtt ő
kaszálja a már rég fűvel benőtt víz-
elvezető árkot, s most hogy megáll egy
pillanatra, észreveszi a bámész
pipacsot, ahogy rácsodálkozik a
világra,éppen pünkösdvasárnapján,
a megfáradt betonjárda tövéből,
Jánosnak olyan ez a pillanat, mint-
ha nem ő, hanem a föld állt volna meg,
mint aki hanyag, lusta munkát végzett,
hátat fordítva a zöld bejárati
ajtónak elindul a határ felé.

A bejegyzés kategóriája: Líra
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>