Hekl Krisztina

Édeske

Hekl Krisztina

Hogy vagy, Édeske? Régen találkoztunk, látom, megint rájársz a hamutartóra. Nem kellene annyit cigizni, a végén még úgy jársz, mint a szomszéd Ági, rákos leszel te is, állt meg a lépcsőfeljárón Elvira néni. Értem, feleltem kurtán, és büszke voltam magamra, hogy nem kezdek el rögtön magyarázkodni. Az emeleten felnyikordult egy babakocsi. Normális vagy, kisfiam, ordított a felső szomszéd. Úgy viselkedsz, mint egy majom. Az öregasszony tovább nézett rám értetlenül, fakó pólója kirajzolta ház méretű, csüngő melleit. Nem akartam, hogy engem bámuljon.
Különben sem hiányzott a bölcsessége. Reggeltől estig aludtam, alighogy felkeltem, vágytam vissza az ágyba, álmomban nem gátolt semmi, azzal a férfival lehettem, aki már nem volt az enyém. Alig ettem, lassan átlátszóvá váltam, mint az üveg, láthatatlanná, a dísztelen szobában.
Elvira néni káromkodva vette le a korlát díszfogantyújára tűzött vécépapír gurigát, amit valaki minden nap következetesen ottfelejtett, majd nehéz lábakkal elindult lefelé a lépcsőn, és felhozta a kiflivel, és tejes dobozokkal tömött szatyrot. Nem magamnak vásárolok, mondta, hanem a többieknek. Tisztába teszem és fürdetem az első emeleten lakó, hibbant alkoholistát, Ágit is én ápolom, mióta beteg lett. Nem pénzért teszem, Édeske, azt elhiheted.
Elvira néni bariton hangja esténként betöltötte a teret. Végigjárta az árnyak sorát, minden konyhában ő ült a kisszéken, minden függönyrés mögül ő nézett ki, jelenléte belepte a körfolyosóról nyíló, cella-lakásokat. Reggelre a nincstelenek kilincseire kis zacskókat tett, benne péksüteménnyel és a kiolvasott hírlappal.
Becsomagoltam a bőröndöt, és elutaztam két hétre a Balatonra, magammal cipelve a szenvedést, mint egy parányi amulettet. Lenn a tónál lődörögtem, igazából semmire sem jutottam magammal. Mire visszatértem, a ház megváltozott. Megszűnt az állandó, panaszos zsörtölődés, ami addig az alkoholista ajtaja mögül jött, Ági lakásának ablakán is felhúzta valaki a redőnyöket, a szél a frissen mosott csipkefüggönyt lobogtatta. A levegőt öblítőszag járta át, a falak is mintha megfiatalodtak volna. Hamarosan megláttam Elvira nénit is, Ági szobájában állt a létrán, villanykörtét próbált becsavarni a csillárba. Amikor ott végzett, szuszogva átvitt egy rongyszőnyeget a másik szomszédba, az alkoholista lakásába.
Nagy volt a csend. Napok múlva mertem csak megkérdezni, hová tűntek a szomszédok. Ágit elvitte a rák, a tüdejéről átterjedt a gyomrára. Kiszáradt a teste, mint a lassú tűzön kiégett cserép. Szikkadtan hagyta itt a világot. Az alkoholista egyik reggel nem bírt felkelni, estére már ki kellett hívni a hullaszállítókat. Teljesen felpüffedt, mire rátaláltam. Te jobban vagy már, Édeske? Még nem voltam sehogy, hajlott háttal álltam előtte, mint egy töpörödött vénember, savanyú szájízzel dünnyögtem valamit. Elvira néni bezárta a halott szomszédok lakását, és zsebre vágta a kulcsokat. A nevén már négy lakás volt.
Reggelre egy zacskó kiflit találtam a kilincsre akasztva.

Mentés másként

Anamnézis
Első alkalommal kerül felvételre inadequat cselekedetek miatt. OMSZK szállítja osztályunkra, a mentőorvos szerint zavart, tájékozatlan, badar, hallucinál.
Státusz
A vizsgálat idején ebből semmi sem észlelhető, konvencionális, együttműködő. Pszichésen éber, tiszta tudat. Érzékcsalódásra utaló jel nincs. Cselekedeteire saját bevallása szerint azért került sor, mert önkívületbe esett, és ragaszkodik ahhoz, hogy alábbi álláspontját írásban is rögzítsük.

Ma reggel nem történt velem semmi különös, felkeltem, felöltöztem, megittam a kávét, és akárcsak a többi átlagos ember egy átlagos napon, elindultam dolgozni. A Deák téri aluljáróban álltam éppen, a metrót vártam, amikor résnyire kinyílt egy ajtó. Addig nem is gondoltam, hogy a piszkos, kopott burkolat mögött lehet valami figyelemre méltó, de most feltárult a benti világ. Beléptem. Egy hófehér templomba jutottam, falai tökéletesen simák voltak, egy porszem sem tudott volna megkapaszkodni rajtuk, az ártatlanság makulátlan színében ragyogott minden. A padlón szentek szobrai álltak, följebb, a bolthajtásokból apró, hószín angyalok emelkedtek ki, körvonaluk világító vonással rajzolta körbe a teret egészen a kupoláig, ahonnan a szűz vigyázott, egy márványalak visszafogott mosolyával. A nagy terem visszhangzott lépteim alatt, és néha behallatszott az elrobogó szerelvények távoli dübörgése is.
Az egyik sarokban apró, fényes üveggolyókra, a másikban egy munkásra lettem figyelmes, aki kék színű kezeslábasban ült egy kőkockán, és a térdére terített újságpapírból zsírszalonnát, vöröshagymát és egy karéj házikenyeret falatozott. Alacsony, középkorú ember volt, kopasz és borostás. Amikor meglátott, bicskájával hadonászva magához intett. Hogy fel ne fázzak, fekete bőrtáskámat a fenekem alá tettem, és leültem mellé. Ő előbb a nadrágszárába törölte, majd felém nyújtotta kezét, és bemutatkozott. Isten, ropogtatta meg ujjaim. Béla vagyok, feleltem. Maga mit csinál itt, kérdeztem rövid hallgatás után. Csiszolgatom a templom köveit, az üveggolyókkal játszom, néha beengedek egy-egy eltévedt lelket, gyakran koldusokat is. Látta már az anyát a rongyokba csavart kislánnyal? Tegnap járt nálam, a peron műanyag borítása mögött rejtegetik a szajrét, amit napközben lopnak ki az utasok zsebéből. Magának van bűne, nyújtotta felém Isten a borospalackot, ami eddig a lábánál állt. Szoktam néha füllenteni, de nagyobb nincs, feleltem, és ittam egy kortyot az igazi, vidéki pinceszagú borból, talán kékfrankos lehetett. Hát az ördög mivel foglalkozik? Neki rengeteg dolga van, felelte Isten, hajnali ötkor kel, vezeti a metrószerelvényeket, hogy eljussatok a munkába, és kezeli a hangosbemondót, amin keresztül halljátok, mit kell csinálnotok. Egy darabig páratlanul szorgalmas volt, de mostanában egyre gyakrabban tör ki, olyankor alig lehet megfékezni, toporzékol, a haját tépi és kiabál velem, hogy engedjem ki a szabad levegőre fagyizni egyet, vagy a vidámparkba, elront dolgokat, sok bosszúságot okozva ezzel.
Isten alighogy kimondta ezeket a szavakat, apró bakugrásokkal megjelent az ördög. Szeme alá fekete karikákat vont a fáradtság. Leborult Isten lábai elé, és csókolgatni kezdte a saválló bakancsot. Legalább egy órát hadd pihenjek. Állandóan fenyítesz, éheztetsz, a legdurvább feladatokat szabod rám, nézd, tisztára súroltam a kőpadlót is. Isten ekkor az ördögre nézett szelíd arcával, és jóságos tekintetével, majd elővett kék zubbonya felső zsebéből egy fogkefét. Gyerünk, mássz fel a létrára, a bal oldali angyal szárnya még szürke. Az ördögben ekkor eltört valami, előbb zokogni kezdett, majd elájult, halántékát beverte a kockakő sarkába. Felálltam a táskáról, és leguggoltam mellé. Mit vétett ez a szerencsétlen? Még semmit, felelte Isten, zavartalanul falatozva tovább a szalonnát. Engedje el az ördögöt. Ülj le fiam, ne ugrálj. Eressze szabadon, különben kimegyek innen, és mindenkinek elmondom, hogy maga gonosz. Isten ekkor letette a bicskát, felállt, és széttárta karjait. Testéből mennyei fényár zúdult rám, a levegő izzott, perzselt, kis híján rám olvasztotta a műszálas öltönyt. Visítva kapkodtam le magamról a ruhadarabokat, hamarosan mezítelenül álltam az úr színe előtt. Isten zavarodottan félrefordult. Amíg velem foglalatoskodott, az ördög eszméletére tért, átkúszott a szemközti sarokba, és zsebre vágott egy üveggolyót. Látod, mit tettél, te, szerencsétlen, egy egész világ semmisült most meg, teremtett le Isten, majd grabancomnál fogva elkapott, és az ajtónyíláson keresztül kihajított a peronra. Még fél órán keresztül lehetett hallani, ahogy bent kergetőznek. Ököllel ütöttem a falat, amíg le nem fogtak a biztonsági szolgálat emberei.
Értse meg, doktor úr, nem tarthatnak itt. Vissza kell mennem, meg kell keresnem a táskát. A talárom van benne.

A bejegyzés kategóriája: Startkő
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>