N. Juhász Tamás

Sci-fi retrospektív
(Sánta Szilárd: Mesterséges horizontok. Lilium Aurum Kiadó, Dunaszerdahely, 2012)

Sánta Szilárd Mesterséges horizontok. Bevezetés a kortárs sci-fi olvasásába című könyve 2012-ben jelent meg, a H. Nagy Péter szerkesztette Parazita könyvek sorozat hetedik darabjaként a Lilium Aurum Kiadó gondozásában. A sorozat célja, hogy bemutassa és megközelíthetővé tegye az olvasók számára a peremműfajokat, közelebb hozva ezzel a populáris kultúrát, amelyet az irodalmi kánon ez idáig elutasított. Ez a rekanonizációs folyamat természetesen nagyon lassan megy végbe, de végre elkezdődött ezeknek a műfajoknak a szakmai felmérése. Ehhez most már Sánta Szilárd műve is hozzátartozik. A szerző monográfiája olyan bevezető a sci-fi alműfajaiba, „amelyek egyenjogúsítása éppen most zajlik a magyar irodalomban” – olvashatjuk a fülszövegben. A kötetben szereplő értelmezések korábban már megjelentek az Opus és a Prae folyóiratokban. A könyv borítóképén egy robothölgyemény fejét láthatjuk (részben utalásszerű jelleggel, ugyanis hasonló robotnő szerepelt a Kontrafaktumok című kötet elején), amely mögött egy város látképét pillanthatjuk meg. A kötet külalakja jól illik a sorozat profiljához.
Tekintve, hogy bevezetőről van szó, a szerző elmondja, nem célja, hogy az összes irányzatot bemutassa a munkájában (amely valóban lehetetlenség lenne), így aztán néhány főbb alműfajt céloz meg: ilyen például a cyberpunk, az űropera, vagy az alternatív történelmi regény. Az első fejezet, amely egyben bevezetése is a kötetben tárgyaltaknak, arról szól, hogy honnét számítható a sci-fi megjelenése. Ez azért érdekes, mert több irányvonalból megközelíthetjük: van, aki már a Gilgames-eposztól eredezteti, van, aki az 1800-as évektől (Frankenstein, avagy a modern Prométheus, Mary Shelley tollából), és van, aki úgy véli, hogy csak a 20. században született. Véleményem szerint az első verzió kissé téves, ha figyelembe vesszük a sci-fi irodalom némely meghatározó elemét (ilyenek lehetnek a realisztikus jövőábrázolások, a technikai vívmányok bemutatása stb.). Ha ezen a vonalon haladunk, akkor láthatjuk, hogy az eposzoknak, mítoszoknak és mondáknak sokkal inkább egy másik irányzathoz, mégpedig a fantasyhez van közük, illetve azoknak szolgáltatnak alapot (ilyen a varázseszközök használata, a különféle lények, mint pl. a kentaurok szerepeltetése stb.). Ebből a szempontból érvényesebb a második megközelítés, mely szerint a Shelley-regénytől kell számolnunk a sci-fi történetek tényleges megjelenését. Ezek a történetek nyilván nem annyira lecsiszolódott formájúak, mint a 20. században megjelent leszármazottai, sokkal inkább nevezzük őket protosci-fiknek. Doktor Frankenstein (névtelenül már 1818-ban megjelent a regény) a tudományokra építkezve (elektromosság) hozza létre szörnyetegét. Ugyanitt kiváló példaként fel lehetne hozni a Frankensteinhez képest mintegy ötven évvel később (pontosabban 1870-ben) megjelent Verne-regényt, a Némó kapitányt (eredeti címén: Húszezer mérföld a tenger alatt). Talán még inkább Verne munkássága alapozta meg a modern kori sci-fik alapjait. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy Verne munkáiban a gépek gőzzel és elektromossággal működnek, így szintén megalapozója volt a manapság oly divatos steampunk irányzatnak is. A második fő irányvonala a fejezetnek a sci-fik témabeli és tematikai meghatározását vázolja fel. Ez leegyszerűsítve annyit tesz, hogy a sci-fi regényeknek a technológiai és tudományos alapokon kell feküdniük, lehetőség szerint egyszerű, könnyen felfogható történetekkel (akár egy realisztikusabb jelennel vagy jövővel).
A következő fejezet a cyberpunkot és a műfajon belüli jelenségeket vizsgálja. A cyberpunk irányzat az 1980-as években kezdte meg pályafutását, méghozzá akkor, amikor Gibson kiadta Neurománc című regényét. A cyberpunk nem tiszta irányzat, ugyanis rengeteg műfaj (krimi, kémregény, western stb.) kliséit, sémáit felhasználja, adaptálja önmagába. Lényegében a legátfogóbb hibridirányzatról beszélhetünk. A CP-regényeknek alapmotívumaik, hogy főhőseik nem találják a helyüket a „normális” világban (általában konzolcowboyokról beszélhetünk), óriási megavállalatok irányítják az országokat, s ugyanakkor a történet legfontosabb része a kibertérben játszódik, ahová vagy adatokat kell bejuttatniuk, vagy éppen letölteniük. A gépi világ (vagy annak kivetülése) is nagyon fontos szerepet kap ezekben a történetekben, a mesterséges intelligenciáknak hatalma van (néha sokkal több, mint az embereknek), felbukkannak továbbá a szerves gépek (kiborgok), vagy a kibernetizált emberek. Ez utóbbiak olyan személyek, akik tudatosan, vagy függőségükben folyamatosan sebészeti beavatkozásnak vetik alá önmagukat, hogy munkájukban (vagy életük más területén) sokkal jobbakká váljanak másoknál. Ha követjük a modern orvostudományt, láthatjuk, hogy ez a világ már nem is áll olyan messze tőlünk. Kis adalékként csak annyit, hogy hazánkban őszig chipeltetni kell a háziállatainkat. Ettől már csak pár lépés, hogy az emberekbe is belekerüljenek olyan mesterséges elemek (protézisek), amelyek pl. majd akár az ajtónyitástól egészen a bankszámlákig használhatóak, nem is beszélve az olyan upgrade-ekről, amelyek akár szerveket is pótolhatnak vagy kiegészíthetnek (mint például az egyszerű peacemaker). Ugyanennél a pontnál a CP-regények fanatizmusára is hozhatnánk példát, ez pedig nem más, mint a virtuális valóságtól (esetünkben az internettől) való függőség. A fiatalabb korosztályoknál ez már egyértelműen kimutatható, s esetenként (kínai példát is említhetnénk) igencsak veszélyessé válhat. Az említett példával kapcsolatban annyit kell tudnunk, hogy nem egy esetben megtörtént már, hogy egy-egy játékos annyira átkerült a a játékok világába, hogy elfelejtett táplálékot venni magához, így aztán bele is halt. S ez csak egy kiugró példa ezzel a fanatizmussal kapcsolatban.
Sánta Szilárd következő fejezete a Brit SF Boommal foglalkozik. Ebben a részben szó esik a brit irodalmi világ sci-fi regényeinek robbanásszerűen (ezért a Boom kifejezés) megnövekedett szerepéről. Olyan jelenségről olvashatunk, mint például a The New Weird, illetve a szerző foglalkozik a mozgalomhoz tartozó China Miéville munkásságával. A korábban már említett mainstream irodalmi vonal ezúttal is ellenállását fejezte ki, ugyanis Miéville-t éppen azért golyózta ki a 2003-as írók top 20-as listájáról, mivel peremműfajokban alkot. „A weird fiction szerzői szakítanak például a mondavilág vámpírjainak és farkasembereinek szerepeltetésével, és írásaikban nem ritkán olyan, több lényből összerakott szörnyek bukkannak fel, melyek vizualizálása – vagy nevük lejegyzése és kiejtése – gyakran nem egyszerű feladat.”(52.) Másrészt a new weird regényeknél a kritikusok felhozzák hibának, hogy ezek a szövegek jelentősen túlírtak, de ez részben a világirodalmi hagyományból táplálkozik, másfelől maguk a szövegek követelik meg, hogy ne lehessen könnyedén felfejteni őket. Mindenesetre érdekes retorikai megfontolás.
A következő fejezetben (Spekulatív fikció – a jelen mintázatai) az alternatív történelmi sci-fik kerülnek szóba. Ezek a történetek már csak azért is érdekesek lehetnek a számunkra, mert már mindenki elgondolkodott azon, hogy „mi lett volna, ha…”. A kontrafaktuális irodalom története a régmúltba nyúlik vissza, már a görög irodalomban is találkozhatunk ilyen eszmefuttatásokkal, ám ténylegesen az 1800-as években kezdték komolyabban venni. A szerző felhozza példának Dick (Az ember a Fellegvárban), Robinson (A rizs és a só évei), és Gibson (A Gernsback-kontinuum; Trendvadász) munkáit, majd megállapítja, hogy: „az Univerzumnak nemcsak egy történelme van, hanem a lehetséges változatok egyidejűleg léteznek”. Erre a jelenségre épül az 1990-es években futott Sliders című sorozat, ahol egy csapat utazott a párhuzamos dimenziókban. Quinn Mallory (a csúszógép létrehozója) és társai nem egy esetben azt hitték, hogy hazaérkeztek, ám szinte minden esetben volt valami eltérő az éppen meglátogatott világban. Az egyik epizódban például olyan érdekes jelenséggel is találkozhattunk, hogy az idő visszafelé pörgött, egy másik epizódban a fáraók még mindig hatalmon voltak (természetesen Amerikában is megvetették a lábukat), egy másik világban brutális vírusfertőzés pusztította el a világot, és még sorolhatnám. A felhozott példák természetesen a durvább eltéréseket prezentálták, ám tényszerűen ezeknek is megvolt a történelmi divergálópontjuk. S ezek a kontrafaktuális spekulatív fikciók ezekre a pontokra építenek, azaz válasszunk ki a történelmünkben egy pontot, s képzeljük el, mi lett volna, ha például a vikingek hódították volna meg a mai Amerikát, vagy a kínaiak szálltak volna le először a Holdra (nyilván erre sem kell már sokat várnunk). A történelmi eltérések kifejtése nyilvánvalóan a jövőben is izgatni fogja az emberek fantáziáját, s biztosan állítható, hogy a téma még nagyon-nagyon sokáig népszerű marad.
Új űropera. Sánta Szilárd ebben a fejezetben az egyik legismertebb és legközkedveltebb sci-fi irányzatot elemzi. Ide tartoznak a Star Trek- és Star Wars-filmek – a téma egyébként a videojátékokban is megvetette a lábát, ilyen a Halo című nagysikerű sorozat is. Az űropera lényegében az egyik legkorábbi sci-fi tematika, amely olyan elemekkel dolgozik, mint például az idegen lények, más bolygók, szövetségek háborúi stb. Bizonyos szempontból az űropera elnevezés az amerikai szappanoperák alapjaiból származik. A szappanoperákat a szappangyárak szponzorálták a háziasszonyoknak – mégpedig akkor, mikor azok a mosással foglalatoskodtak. Az űroperák nagyon gyakran (vagyis inkább szinte mindig) operálnak olyan szakkifejezésekkel, amelyeket a korábbi tengerészeti témákkal foglalkozó regények használtak, pl. hajók, kormány, torpedó stb. A téma sokoldalúságának(?) köszönhetően, vagy inkább a lehetőségek kihasználhatóságának és a fantázia szárnyalásának jóvoltából olyan helyekre, bolygókra is eljuthat az olvasó, „ahová ember még nem merészkedett” (idézet a Star Trek sorozatból). Olyan kiemelkedő(bb) művek tartoznak ide, mint például Dan Simmons Hyperion-sorozata, Iain M. Banks Kultúra-ciklusa vagy a nemrég megjelent James S. A. Corey Leviatán ébredése című regénye.
A hatodik fejezet (Nanokultúra: láthatatlan forradalmak – parányi univerzumok) a nanotechnológiára épülő regényekkel foglalkozik. Ezek eredete szintén az 1800-as évek közepére tehető, ám technológiai fejlődésünk csupán az 1950-es évektől tényszerűsítette ezt az irányzatot. A nanotechnológia napjainkban az egyik leggyorsabban fejlődő technológia – elég csupán a környezetünkben körbenézni, már rengeteg használati eszköz ezek segítségével készül. A nanotech regényekben egy olyan verzióját láthatjuk ezeknek az intelligens apró gépezeteknek, amelyek végül elhozzák az emberiség számára a pusztulást (Michael Crichton: Préda). Ez természetesen a negatív oldala a technológiának, ám tényszerűen ki lehetne azt is jelenteni, hogy a nanogépeknek köszönhetően végül majd beköszönt egy poszthumán korszak (Greg Bear: A vér zenéje). A szerző végezetül találóan megjegyzi, hogy „a nano alapú science fiction a nanovíziók sokaságát prezentálja – a jövőbe látás képességét kondicionálja, az élet nem szűnik meg, csak átalakul: egy más szinten, más dimenzióban, tartományban folytatódik és megláthatjuk, milyen az élet – nélkülünk”. (107–108.)
Az utolsó fejezet Génhekkelt jövőképek. A felhúzhatós lány címet kapta. A címben is szereplő regény a biopunk irányzat alá tartozik, s ezekben a történetekben kiemelten fontos szerepe van az emberi testnek, amelyet előszeretettel alakítanak át genetikai úton. Itt tehát egyféle ellenvonulatával találkozhatunk a korábban felhozott CP-elemnek (kibernetizálás). Az 1990-es években rohamosan felgyorsult a biológiai tudományok fejlődése, ez pedig rengeteg sci-fi írót is megihletett. A genetikai átalakítás már napjainkban is működik – bizonyos értelemben ide tartozik a klónozás is. Egy gyors megjegyzést hadd szúrjak közbe: ha valaki erőteljesen a klónozás ellen van, akkor tudatosítania kell azt is, hogy egy olyan meglehetősen könnyen (még házilag is!) elvégezhető eljárásról van szó, amelyet az emberiség már évezredek óta alkalmaz. Elég csak belegondolni a virágültetés folyamatába, vagy ha a szomszédnak adunk egy hajtást a muskátlinkból.
A biopunk regényekhez természetesen nem csak a klónozás és a DNS-szekvenciák változtatása tartozik hozzá, de más biológiai formák is, mint például a vírusok, baktériumok. Az irányzat minden természetes forrásanyagot felhasznál és átformál. A molekuláris biológia érdekessége, hogy az évek folyamán digitalizálódott. A szerző (James D. Watson és Francis Crick után) megállapítja, hogy „maga az élet tehát digitális információ, amely kódolható, dekódolható, és ez új elem, átírható. Richard Dawkins metaforájával élve, a földtörténeti korokon áthömpölygő digitális információfolyam a regényben mesterséges leágazásokra szakadozik, helyenként bedugul. A változási folyamat pedig eszméletlenül felpörög”. (111.)
Kérdésként feltehetnénk: mennyire nevezhetőek a jövőben azok, akiket genetikai szinten megváltoztatnak, embernek? Vajon felsőbbrendűként átveszik az uralmat? Hogy lássuk, ez a kérdés már korábban is szóba került, elég lenne a Star Trek-filmekbe (és -sorozatokba) beletekintenünk: ez volt a Trek-világ Eugenetikus háborúja, ahol ezek a felsőbbrendű, genetikailag feljavított példányok hadat üzentek az emberiségnek, s megpróbálták uralmuk alá hajtani. A tervük nem sikerült, ezért a legtöbbet megölték, néhányuknak viszont sikerült megmenekülniük. Hogy az egyik leghíresebbet kiemeljem közülük, elég az idén megjelent (természetesen már korábbi epizódokban is felbukkant) Star Trek: Sötétségben című film főgonoszának nevét megemlíteni: Khan.
Befejezésképpen a kötetről: remekül összerakott, könnyen olvasható és emészthető anyag. Fentebb említettem, hogy alműfajokról beszélünk (némileg pontatlanul), de esetünkben sokkal pontosabb kifejezés lenne a tematika. Ezek a tematikák adják végeredményben a sci-fi irodalom egészét. Sánta Szilárd remélhetőleg a folytatja majd a témán belüli munkásságát, mivel a sci-fi irányzataiban még van potenciál, amit nem szabad kiaknázatlanul hagyni. A (hazai) kánon változtatásához pedig ez a kötet jó kiindulópont lehet a jövőben, hogy a mainstream irodalom kutatói is jobban megérthessék a jelenséget és annak főbb aspektusait, s hogy mi, olvasók is jobban beleláthassunk ezekbe a mesterséges horizontokba.

A bejegyzés kategóriája: Recenziók
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>