Fellinger Károly

Mindig

Fellinger Károly

Jánost az ellenségei adták
barátai kezére, nem volt így
köszönet benne, ahogy magára
irányította a figyelmét,
ekkor ugyanis álmában anyja
a család ősi diós pogácsa
receptjét írta le hamarjában,
mintha egy benőtt ösvénnyel nézne
farkasszemet a levehetetlen
gumicsizmájában, a receptet
János halott anyai nagyanyja
diktálta  vadonatúj, fekete
ruhájában, ami inkább János
beteges anyjára volt szabva, az
anyjára, aki tizenkettő se
volt, mikor a mamát koporsóban
vitték végig a falun a buzgó
szedett-vedett rokonok, szomszédok,
a mamát, aki életében nem
diktált le semmit, vélhetőleg még
írni sem tudott a bölcs asszony,
de azt elhallgatta, mint lányának
énekét, ha rájött a templomban
az a véget nem érő öt perc, és
most János végülis nagyot nyelve
megízleli a diós pogácsát,
amit először és utoljára
sütött a holddal elfogyó, fáradt
és magába roskadt édesanyja.

Amint látom

János talán kihúzza a telet, mint
a hajléktalan a barna földből a
sárgarépát, amit beletöröl a
nadrágjába, hiába boldogtalan,
nem cserélne a madárijesztővel,
akit a falra hányt borsószemekkel
megcéloz amúgy magyarul szólva, a
madárijesztő lepcses szájával el-
kapja valamennyit, nem csoda, ha
a falra hányt borsószemek égitestek,
amik éppenhogy pályára álltak, fel-
véve újabbnál újabb szokásaikat.

Minden

vers arról szól,
aki majd elszavalja végül,
persze csak úgy,
hogy előtte nem is olvasta,
nem is lapozta fel a könyvet,
aki a lényeget lekaparva
meglátja alatta a tükröt,
amire rálehel a halál,
s a lekapart lényegből
a beszélő megteremti
a költőt, önnönmagát,
már ha ez olyan
lényegbe vágó.

A bejegyzés kategóriája: Líra
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>