Várnagy Márta

Tengersok

Várnagy Márta

Nem volt gondolata, de érezte a pályaudvart. Az utasokat és azokat, akik azt hiszik magukról, hogy nem utasok. Kísérők az indulásnál, érkezésnél, vagy hajléktalanok, akik az állomás körül tenyésznek, esetleg árusok, újsággal a hátuk mögött, könyvvel a kezükben, szendviccsel, pogácsával a pulton. Vasutasnak a legjobb. Ezer közül is megismerik, mégis utas.
A sínek összegabalyodtak, nem tudta követni, melyik melyikkel társult. A fényes ívek megtörtek, huroknak látszódtak, azután szétváltak, ettől kezdve nem sínpárok voltak, egyedül szaladtak valahová.
Sok lett hirtelen. A szemhéja mögött a tengert látta, a vízzöld vizet, ahogy alámerül benne a parti sávban, a teste hajlik a hullám vonalával, alatta kövek, a naptól langyosan, az utolsó előtti nyáron. Még egyszer eljött az öbölbe, utána soha. Akkoriban álmodott a zöld vázáról. Álmában a fal felé fordította, hogy ne látszódjék a törés. A partról köveket hozott, némelyik olyan mint a tenyér. Kagylókat gyűjtött. Azt hitte, hazaviheti a tengert.
A könyöke fáj. A törés óta érzi. Mindjárt esni fog. Akkor is szaladt az idő elől, rázuhant a kövekre. A műtét három órás volt, azóta hiányzik egy darabka a processus coronoideus lateralisból. Hónapokig tornásztatták, közben fésülködni és enni tanult. A gyógytornász szólt, ha volt szabad órája, tessék jönni. Akkor félbehagyta a munkát, szólt, hogy várjanak a betegei, és ment, pedig félt a mozdulatoktól. Mindig az a legnehezebb. Magadért.
A könyv tartalomjegyzékét az ép kezével még a kórházi ágyon beütögette a gépbe. Határidős munka volt. Eleinte csak lektorált, később egyszerűsítette a dolgot, megírta a könyvet, mert a fordító nem ismerte a szakkifejezéseket.
Tartott a reggelektől. A kisebbik fia éppen akkor nem hajlandó felkelni, ha neki órája van, és nem késhet, nem várakoztathatja a hallgatókat. Egy napot tölt a régi helyén, négy napot dolgozik a másikban. Ugyanazért a fizetésért. Tanít, fordít, könyvet ír. Ádámnak egy éve nincs munkahelye. Most árajánlatokat készít. Tavaly a barátjánál dolgozott segédmunkásként. A megrendelő kéthavi munkadíjjal tartozik. Nem tudják behajtani. Már azok sincsenek ott, akik kipakolták, és azok sem, akiket a helyükre vettek föl. Ádámnak ez volt az egyetlen munkahelye.
Ha elutazhatna az öbölhöz. Andreas már megérkezett. Ott a hajó is, és a felszerelése, merülnének ketten, lebegnének a vízben, a tenger meggyógyítaná kívül-belül. Az öbölben várja Andreas, aki csak ősszel utazik vissza Stokholmba. Gyere, nézd, ez egy másik világ, és megmutatta a tengert. Ádám morgott, hogy mindig a víz alatt vannak, de nem történt semmi. A következő nyáron az orvos konferencia helyett az öbölbe ment. A fiai méregették utána. Anya szokatlan volt, és mégis szomorú. Ritkán beszélnek telefonon, ő nem mehet, itt a családja, a fiai.
Ma törölgetés közben eltörte a zöld vázát, amit még Ádámtól kapott, és évekkel korábban álmodott róla. Már befelé sem tudja fordítani, hogy ne látsszon a törés, ki kellet dobni a darabjait. Felöltözött, és kijött ide, de már nem volt ereje, hogy megnézze, mikor indul vonat Dubrovnik felé.
Ül. Nincs gondolata, csak érzi a pályaudvart, az utasokat, és azokat, akik azt hiszik magukról, hogy nem utasok. A sínek összegabalyodnak, nem tudja követni, melyik melyikkel társult. A fényes ívek megtörnek, huroknak látszódnak, azután szétválnak, ettől kezdve nem sínpárok, egyedül szaladnak valahová.

Végtelenül tiszta ügy

A férfi korrekt volt, ráadásul jóképű, ami nem feltétlenül jellemző minden közgazdászra. A nő tőle tanulta az előmosás és többszöri öblítés gépi technológiáját, miközben a magas alakot körüllengte a nehezen beszerezhető mosószer diszkrét illata. Abban az időben Bécsig kellett szaladni a márkás cuccokért. A nő bonyolult, nehéz ügyekkel szórakozott. Keresztrejtvényt fejtek, ezt hajtogatta, még fizetnek is érte, csak tiszta ügyeket viszek. Az ő dilije a tiszta ügy volt.
Barátságuk később is folytatódott. A földigiliszta tenyésztés akkoriban jött föl a pénzkereseti listán, próbálta rábeszélni, de a nő gyáva volt, finnyás.
A férfi végül átnyergelt a kórházak menedzselésére, pedig ott nem volt divatban a nyugati mosószer használata.
Egyik, rendszerváltást követő goromba őszön, mikor világos volt már minden, túl tiszta és túl világos, a giliszták kontroll nélkül szaporodtak a magyar televényben, a kórházak pedig maradtak a jól bevált mosószóda és a klór használatánál, a férfi felhívta, hogy vállalja el a képviseletét.
Mit csináltál te idióta?, kérdezte, mire a férfi önérzetesen válaszolt, sértett vagyok. A nő látta maga előtt a kollégája elegáns alakját, a telefonkagylóból is érezte a mosószer illatát, és eszébe jutott az aprólékos magyarázat az előmosásról, az ingnyak alapos dörzsöléséről, valamint az öblítés fontosságáról.
A nő pár nap múlva felvette a tényállást. Érezte, a férfi már nem Bécsből hozza a mosószert, jó neki az itthon kapható hamisítvány is, ennek ellenére elkísérte a barátját a rendőrségre, minden tanú meghallgatásakor jelen volt.
Az ügy eleinte csak egyszerűnek látszott. Az iratok futószalagon készültek, lett belőlük három kiló. A tanúk kimerítően elmondták, amit láttak, amit hallottak, szóról szóra alátámasztották a sértett előadását. A bűnügy, lépésről lépésre bontakozott ki a maga realitásával, melyet üldözni kénytelen a rafinált államszervezet. Érezte a jogalkotás fortélyát, amint finoman, bekezdésről bekezdésre kitakarja az elkövetők magatartását, hogy aztán betakarja a maga eszközeivel, és ne maradjon egyetlen vétkes mozdulat sem megtorlatlanul.
A vádemelés után enyhe félelemben élt egy ideig. Láthatatlan mérleg lengett benne, egyik serpenyőjében a mindent látó jogállamiság volt, a másikban nem tudta, mi, de nagyon dolgozott.
Szép tavaszi napon, hiszen az elbeszélő nem írhat le mást, csakis az igazságot, eljutottak a bírósági tárgyalásig. Ekkor már leterítette az ügy fantasztikuma, és magában mondogatta, ebből nem lehet kiszállni. Talpig talárban vonult a folyosón, tekintélyét növelte ügyfele százkilencven centis magassága, valamint az ingéből áradó keresetten tiszta illat. Tudta, ha a tárgyalóterem előtt az ügyfele vetkőzni kezdene, akkor sem kellene szégyenkeznie, mert a fehérneműjét előmossa, sőt, a zokniját is. Természetesen, nem vetkőzött. Sértett volt.
A nő remélte, legalább a bíróság kiröhögi őket. Megállt a tárgyaló ajtajában, ahol kicsit köpcös, kellemes arcú fiatalember, a vádlott várakozott. Illedelmesen köszönt, mikor odaértek.  Kezicsókolom, ezt mondta. Ugye nem tetszik megismerni? Én vagyok a Mikulás.
A mikulások akkoriban jöttek divatba, ők voltak a rendszerváltás másik fellendülő üzletága, a giliszták, és egyéb, jól jövedelmező bizniszek mellett. A kisgyereke nagyon élvezte a Mikulás rögtönzéseit. Akkor szakáll, bajusz takarta az arcát, most meg itt köszönget.
A tárgyalás lement, aki bújt, aki nem, bizony ítélet következett. A tényállás teljes körűen tisztázott volt. A galád elkövető, a nő Mikulása, egy fél évvel korábbi tankolásnál, várakozás közben, a kocsijából kiszállva, türelmetlenül megrugdosta a férfi kocsijának spojlerét, ezért a Mikulást hat hónap börtönbüntetésre ítélték. Igaz, hogy a büntetés végrehajtását felfüggesztették, de akkor is kemény helyzet volt.
A nő megfontoltan lépegetett ki a tárgyalóteremből. Arra gondolt, a kisvárosban hamar híre megy a sikerének. Tisztában volt vele, ezentúl ő lehet a mikulások elleni ügyek állandó képviselője. A folyosón sétáló biztonsági őrhöz lépett, majd villámgyors mozdulattal lenyúlta annak szolgálati fegyverét. Az arra járó, hatalmat képviselő ügyészek, a függetlenséget megtestesítő bírák már csak a lövést hallották.

A bejegyzés kategóriája: Startkő
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>