Burkus Dóra

Illúzió

Amikor vártam, soha nem jött. Amikor nem vártam, mindig megjelent.
Teljesen hétköznapi helyeken bukkant fel, a hentesnél, a zöldségesnél, a piacon. A sarki buszmegállóban. Reggel hat óra volt. Különös. Sosem szeretett korán kelni. Öt percig farkasszemeztünk kitartóan. Én nyertem. Az ő szeme a lába előtti fűcsomót kezdte tépkedni. Elégtételt éreztem. Tudtam, hogy ugyanarra gondol, amire én. Az emlékembe akartam vésni a pillanatot. Próbáltam megérinteni, de hirtelen eltűnt.
Egy másik nap a parkban találkoztunk. Ugyan az az éteri némaság, ugyanazok az óramű mozdulatok. A hátteret még mindig a reggel szokott, precízen kattogó, zakatoló benyomásai adják: ólomsúlyú-tekintetek, fojtott ásítások, metrózúgás, villamos-csörömpölés. Mindennek a közepén csak ő és én. Vizsgálgatni kezdtem. Borostyán-szeme fáradtan csillogott, ajkát zavart mosoly görbítette. Ezt leszámítva még mindig ugyanaz volt. Akire emlékezni akartam. Egy tökéletes, régi fénykép, amire még nem tapadtak idegen ujjlenyomatok. Abban a néhány pillanatban már megint azt hittem, hogy az enyém. Már nyúltam a karja felé, de ekkor megint semmivé vált.
A harmadik nap a virágosnál minden ugyanúgy történt. Polaroid filmkockák. Mindegyiken ugyanaz a jelenet. Csak az ő vonásai valahogy homályosabbak. Rám néz, nem szól semmit. Már érzem az ujjbegyemen, milyen hideg lehet a bőre.
Pár perc, és megint csak magamat látom. Nem sikerült megérintenem.
Miért tűnik el mindig? Ki tudja. Talán ő maga is csak jelenés, őt is álmodja valaki.

A bejegyzés kategóriája: Startkő
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>