Borosi Balázs

A vihar

A tűz lustán ropogott a kis tisztáson. A lángnyelvek óvatosan kóstolgatták a levegőt, és a kis máglya lassan önmagába dőlt. A szellő csupán a fák és virágok illatát hordozta körbe, mielőtt továbbszökkent volna. Az eget lassan elborították a sötétszürke felhők. Az első esőcseppek tétován pottyantak a fák lombjára, aztán egyre gyorsulva futottak végig a leveleken. Lecsurogtak a törzseken, szárakon, és beleivódtak a dús fűszálak között a földbe. Egyre több érkezett, és egyre gyorsabban száguldottak keresztül a levegőn. Bele-belemartak a lángokba, átszakítva azok finom fátylát. Egyre dühödtebben zuhogtak a kövér cseppek a földre, miközben a mennydörgések és a szél egyre sebesebb ütemet adtak az ősi csatához. A láng illegette magát, kihívóan csapkodott a suhanó esőcseppek felé. Amikor a hideg cseppek a forró fához értek, felszisszent. Az eső immár megállíthatatlannak tűnt, egyre csak több és több érkezett, és a növények engedelmesen meghajoltak az elsöprő, szilaj erejük alatt. Ráhullottak a kövekre, a levelekre, a fűszálakra, az egész erdőre. Kis patakokban szaladt a víz a girbegurba gyökerek között, aztán az erek összefutottak, és még sebesebben versenyeztek a fűszálak között a tűz felé. A lángok átölelték a cseppeket, körbetáncolták őket, és aztán lassan elhamvadtak. A fák ütemesen hajladoztak a szél korbácsa alatt, ami szétzilálta rendezett lombjukat. A levelek hangosan suhogtak, az esőcseppek sziszegve szelték a levegőt. Az erdő mozgott, vonaglott, táncolt. Egyre gyorsabban és gyorsabban, mintha a végtelenségig fokozódhatna ez a vad káosz. Lassan azonban kifulladt az ég és elfáradtak a lángok. Egyre szelídebb ritmusban fonódtak össze a lángnyelvek és a vízcseppek. A lombokra gyöngysorokat varázsolt az eső, a fűszálak apró smaragdkardokként ragyogtak. A szél egyre csendesebben zúgott, végül teljesen elhalt, továbbszaladt, magára hagyva a kis tisztást. A levegő lassan megtelt a nedves föld nehéz és friss illatával. Egy utolsó roppanással végleg összedőlt a tűz, és a felcsapó szikrák után komótosan kunkorodtak a füstpászmák, miközben parázson egymást kergették az árnyékok.

A bejegyzés kategóriája: Startkő
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>