Stein Lilla

Tánc

Rosszkedvűen, idegesen érkeztem aznap este. Hat óra felé járhatott az idő, fülledt, nyárias meleg volt, még ilyenkor is, én pedig másra sem vágytam, mint egy hideg sörre a medence partján a haverokkal. Jut eszembe, ma van Kevinék házibulija, amit ki kell hagynom, és itt poshadhatok a melegben. Mindezt miért?
Hogy megnézzem, ahogyan táncol.
A kocsim ajtaját egyetlen gombnyomással bezártam, és az épületbe siettem. Odabenn is olvadni lehetett a forróságtól, így továbbra is sörre, medencére áhítoztam. Egyre kevésbé éreztem kedvet az egészhez, de emlékeztettem magam: úriember vagyok, aki minden körülmények között betartja az ígéreteit.
Hamar megtaláltam a megfelelő termet, mivel kevés olyan bolond ember létezik, mint Arabella, aki még éjszaka és forróságban is képes balettruhában pattogni egy tükör előtt.
Már hallottam is Elisa, a kikapós tánctanárnő hangját: Jól van, lányok, kezdhetjük! Mióta ismerem, agybaj kerülget attól a lágyan duruzsoló, óvodások számára kifejlesztett hangtól. Már eleve a nő stílusa, modora is hányingert kiváltó, pláne nekem, mivel nem bírom túl jól a tettetett, hamis udvariaskodást. De Bella szereti a balettet és a tanárt is. És elvileg ez a lényeg.
Sóhajtva mosolyt erőltettem az arcomra, majd megálltam az ajtóban. Nem csíptem az egész helyzetet, no de mégis, évente egyszer, ha rászánom magam, hogy ellátogassak ide, legalább akkor jó képet kellene vágnom a barátnőm hobbijához.
A tanárnő észrevett engem, sokkarátos mosolyra húzta azt a nagy piros száját, és idegölő, csicsergő hangon megszólalt:
– Ó, már meg is érkezett, milyen pontos! Üljön csak le oda, a kispadra! Őszintén remélem, hogy jól fog szórakozni!
Persze, hogyne, gondoltam magamban, miközben udvarias választ adtam erre. A kispad felé igyekezve vetettem egy pillantást a huszonéves táncosnőkre – egyik-másik ismerősnek tűnt –, majd elöl-hátul csekkoltam Elisát, abban a reményben, hogy Bellácskának nem szúr szemet az ügy. Megállapítottam, hogy régen, zűrös éveim során biztosan buktam volna a tánctanárnőre. Csakhogy azóta sok minden változott. Például megismertem álmaim nőjét.
Bella éppen akkor lépett a terembe. Bordó, feszes dressze és tütüje nem állt jól neki, kiemelte vastag lábait, kövérkés alkatát. Félhosszú, barna haja folyton a szemébe lógott, biztos megint otthon felejtette a hajcsatjait. És mégis… annyira… szép volt… Amint észrevett engem, mosolygott rám, én meg viszonoztam. Ez volt az első őszinte mosolyom aznap.
Megszólalt a zene és a sok kecses pillangó egyszerre kezdett bele a tanult koreográfiába.
Bella alkotta a nagybetűs Kivételt. Nem létezett olyan mozdulat, olyan lépés, amit esetleg jól csinált volna. Nyilvánvalóvá vált, hogy ő és a balett két külön világ. Társnői fintorogva lesték a szemük sarkából, tökéletes mozdulataik közben és Elisa is a fejét fogta.
De ő, életem párja élvezte. Két szép szeme csillogott, mint még soha és szakadatlanul próbálkozott abban a hitben, hogy ő tudja. Hogy ő képes rá. Hogy ő táncol.
Hogy őszinte legyek, jól esett nézni. Sőt, minél tovább néztem, annál szebbnek láttam Bellát, a produkciójáról nem is beszélve. Ámulatba ejtett a lányból sugárzó boldogság és magabiztosság. Egy csapásra elszállt minden rosszkedvem és a végén már egyenesen úgy éreztem, a világ legszebb táncát láthattam.
A táncóra végeztével Arabella odacammogott hozzám lihegve, kipirosodott arccal.
– Na, milyen voltam?
Szemében még mindig ott ragyogott az örömtűz. Még mindig kábultan rámosolyogtam.
– Csodálatos. Te voltál a legjobb…
Ez volna hát a szerelem?

A bejegyzés kategóriája: Startkő
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>