Thiele-Csekei Enikő könyvbemutatója

2015. február 25-én került sor Thiele-Csekei Enikő Filmkockák visszafelé című verseskötetének bemutatójára Dunaszerdahelyen, a Vállalkozók Házában található Arthe Cafében. Az AB-ART Kiadó gondozásában megjelent könyvet Fibi Sándor méltatta, az est házigazdája Nagy Erika volt.
„Érzelmek, érzések sorjáznak, és a versek életének az a szakasza válik széppé, amikor a vers már az olvasó kincsévé válik, az olvasó értelmezi, és közben talán már az sem érdekli, hogy mi lehet minderről az alkotónak a véleménye. Pedig Enikőnek az a véleménye, ami ars poeticájaként is értelmezhető, amit egyik versében meg is fogalmaz, hogy írni születtem / a magam gyönyörűségére. Ez teljes és igaz költői hitvallás, még akkor is, ha a költő sohase magának ír. Ő kiírva magából az érzést, a véleményt, mindig üzen, üzen az olvasójának, viszont az üzenet csak akkor válik szerinte hatásossá, ha az tökéletes, ha az a költőnek is gyönyörűségére szolgál. Azt hiszem, ez az az igényesség, ami a verseiben végig jelen van” – mondta a kötetről sok más gyönyörű gondolattal egyetemben Fibi Sándor. Az est végén természetesen a költő is felolvasott műveiből, és örömmel dedikálta vadonatúj kötetét.

A bejegyzés kategóriája: Esemény
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>