Diószegi díjözön

Ünnepélyes keretek között május 15-én adták át Diószegen a Talamon Alfonz-, Forbáth Imre- és Simkó Tibor-díjakat. Talamon Alfonz diószegi szobránál Takács Attila mondott beszédet a helyi önkormányzat nevében, ezután a helyi kultúrházban került sor a díjátadásra és a kultúrműsorra.
Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnökének megnyitó beszéde után a díjazottak műveiből Benkő Géza színművész olvasott fel részleteket. Buják Andor és Bohus Zoltán zenei kísérete ezúttal is lenyűgözte a közönséget.
A SZMÍT és Diószeg város önkormányzata 2006-ban, Talamon Alfonz halálának 10. évfordulóján adta át első alkalommal az év legjobb prózaírójának járó Talamon-díjat. Azóta kilenc, a fiatalon elhunyt írót ábrázoló plakett került kiosztásra A díjat Szalay Zoltán vehette át Drága vendelinek című kisregényéért. Új kötete egy lételméleti kérdésekkel játszó nyomozástörténet, amely egy fiktív közép-európai város, Boroszló világába enged betekintést. Szalay Zoltán kötetét Csanda Gábor méltatta.
A 2003-ban alapított Forbáth-díjat Vida Gergely vehette át Demóverzió című verseskötetéért. Ez tematikailag afféle mellékhajtása, nyelvileg pedig folytatása a költő korábbi kötetének, a Horror klasszikusoknak. A kötetet Juhász Katalin méltatta.
A 2013-ban alapított Simkó Tibor-díj kétévente kerül kiosztásra, és a legjobb gyermekirodalmi műnek jár. Idén ezt Tóth László kapta a Boszorkány porszívója című meseregényéért, amely színes, eleven, varázslatos gyermeki világot tár elénk, gyermeknek, felnőttnek egyaránt lebilincselő és szórakoztató olvasmány. A kötetet, valamint Tóth László eddigi gyermekirodalmi munkásságát Z. Németh István méltatta.
Az ünnepélyes díjátadó végén Szabó Antal polgármester két kisfilmjét tekinthette meg a közönség, az egyik az idei díjazottakat, a másik pedig Diószeget mutatta be néhány percben.

A bejegyzés kategóriája: Esemény
Kiemelt szavak: , , , , , , , , , , , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>