Debreczeny György

változtak virágkoszorúvá

Debreczeny György (Novák Valentin felvétele)

épp történeti adatokkal
randevúzik a hagyomány
legendákba és valóságba burkolózunk
nehéz azonosítani az isteneket
ilyenkor szürkület idején

valaki közeledik
övét leveszi
nyakába akasztja
leveszi süvegét
kezében tartja

aranycsészéjét a folyóba dobja valaki
virágkoszorúvá változnak a dárdák
tenyeremmel a földre csapok
s a démonok megfutamodnak
elefánt és kígyó megszelidül

szolgai módon írom át
a kínai fordítási hibákat
az ujgur szövegbe
de őrzöm az igricek
és az énekmondók gajdolását
mozgásban lévő
folklóranyaggal számolok

nem lengetek fekete és tarka
jakfarkas zászlót
és mégis mágikus
rokonszenvi kapcsolat áll fenn
köztem s a fa között

belső fényen és vibráláson át
vezet az út
ne imádkozz szellemekhez
és démonokhoz a fa alatt

nem számít többé összeolvadás
rövidülés hangkivetés
sem a megszerkesztett szövegművek
mellékjelentései
tőszavak és toldalékos formák
ne zavarják meg a párbeszédet

legyen megszemélyesítés
nélküli a tisztelet
de ha nevét hangosan mondogatod
emelkedett lelkiállapotba kerülsz

a kígyó nyelvi humora
lehet szintagmatikus
vagy jelentéssűrítő
szóalkotással változtatja a nyelvet
ó hangutánzó könnyed szabadság
pontos és tömör az üresség

örökké fiatal herceg
a beszéd ura
aki gondolat tudás és meditáció
széttárt kelyhű lótuszvirágból
alakul ki a trónus
és látom az elbeszélő dombormű
háttérbe szorulását

megnemesedik a prózai szöveg
ünnepélyesen szárnyalni kezd
csak aztán bomlik ki belőle a vers
négylovas kocsijával tapossa el
a sötétség erőit

indokorinthoszi oszlopok között ülök
valaki közeledik
virágkoszorúvá változtak a dárdák

fehér és fekete

tér képződik a tenyerem
és a bambuszecset között
az ecsetvonás energiája a végtelenbe tart
onnan kell visszatérnie

ecset és fekete tus
hszie tao kútjából merítek vizet
s a fehér papíron
vázlatosan ábrázolom a ló nyakát
sörényét hátát lábait
hol földből fellobbanó tűz
hol pedig fejsze a király

fehér mezőben fekete hold
fehér arcú szellem
a fehér csődörön lovagol
és ő maga a fehér zászló

nagy fül és kicsi száj a bölcs
déli dialektusban
skandálom tu fu verseit
fehér lovon szent könyveket viszek
fekete csődör farkából készült
az arany fekete zászló
fekete bika bőrét
feszítették a sárga dobra

a szerzetes hívására
előjön a fák közül
a fehér és a fekete majom
pedig milyen messziről repült ide a hegy

teknősbékapáncél
marhalapockacsont
cickafarkszár
s az üresség sugárzó tudata
barázdákat réseket vájok a csontba
és tűzbe vetem

fiút szül
aki a fekete madár tojását megette
a marhaszív kőnél
összefut majd a fehér és a fekete patak
szóljatok bambuszfuvolák
hatalmas üres síkságon utazunk

a leghatalmasabb isten
el tudja rejteni valós alakját
megszabadul a rémülettől
valaki aki
izgatott szenvedélyes és emelkedett

szolgai módon írom át
a kínai fordítási hibákat
az ujgur szövegbe
csonka kéziratokat illesztek össze
őrzöm az igricek
és énekmondók gajdolását
pedig hátul a vers helye mert
földrengés és vakító fények kisérik
hátul a vers helye mert
oroszlánordítást hallat
nem is volt lappang vagy elveszett

ragok járulnak a névszók hátsófeléhez
csak a csonkításos szóösszetételektől
ments meg
ó lótuszkezű nagy könyörületes

a fény és árnyék játéka
kiemeli a lényeges mozzanatokat
barlangjába vonszolják a halott öreget
csillogó színes kavicsokká
változnak a fekete hegyek

már nem büdösödik bele

szóval már nem büdösödik bele
a lábad a szandálba
illata lehetne szantálfa
vagy egyszerűen rózsa

termálvízzel öntözött
nem büdös rózsa
ott ahol a gellértből a dunába
engedik a termálvizet

jó hogy már nem büdösödik bele
a lábad a szandálba
és a szandál színét
a rózsához kell igazítani

én nem is tudom hogy jobb
szandálosan szaladgálni
koszos fehér zokniban
vagy koszos talppal zokni nélkül

igen az a fő hogy már nem
hogy már nem büdösödik bele
a rózsa a szantálfa szandálba
és talán a tüskéje se szúr meg

ha elég vastag a zoknid

a ló lábnyoma a köveken

szegfűszeg fahéj és a hét erő
a holdban a kassziafát ki vágta ki?
alatta vártalak

ki vésett írásjegyeket csontokra
teknőspáncélra bronzedényre?
beteljesült vajon a jóslat?

virágzás és erődítés
őszibarack és kassziafa
reggelre újra kinőtt

kúszik mozog az izgatott tavasz
s az öreg fatörzsön
egy táncoló pár vésete

*

egy bronzsisak dombornyomatán
lován ül a félszemű isten
fölötte két holló
a gondolat
és az emlékezet

a sast fogadja
az ivókürtös asszony és a férfi
felszínezett bronzkori sziklavésetek

a műhely előtt maga a kovács
madár alakban
s a műhely mögött
a lefejezett királyfiak

*

egy férfi sírjában
díszes baltafej
mennydörgés napja
csütörtök
a szivárványhíd
lángokban áll

*

lovas alak
győzelmi pózban
de csak a ló lábnyoma
maradt meg
a köveken

*

megrepedezett a hadsereg a földben

A bejegyzés kategóriája: Líra
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>