Jankovics József

Zalán Tibor legszebb versei
(Részlet a kötet utószavából)

Százszemű Árgus legyen az az olvasó, aki minden éltető és működtető nedvet ki akar szívni abból a verstermésből, amelyet Zalán Tibor nemesfém tálcán, kristálypohárban felkínál neki.
Költőnk saját művészetét, önnön szavaival szólva a „radikális eklektika” elnevezéssel illeti és jellemzi a legtalálóbban: az a népi eredetű szürrealizmusból, az avantgárdból, a szövegköltészetből és az újklasszicista letisztulás elemeiből egyaránt, ha kell együtt és egyidejűleg is építkezik. De képes ugyanazon időben újromantikus, tárgyias, elszemélytelenítő és elidegenítő eszközökkel is élni.
A „költői vers trónfosztása idején” mer és tud nagyon személyes én-költészetet is művelni. Versvilágának folytonos megújítására törekszik, változó versalanyokkal dolgozik. (Elek Tibor) Beszédmódjára gyakran jellemző az egyes szám első személy, ezért nagyon nehéz elkülöníteni a lírai ént a szerzői éntől. Ezért is mondhatjuk róla, hogy grandiózus én-lírát alkot, a személyes élményvilág áll alkotásai középpontjában, hogy klasszikus idézettel igazoljuk állításunkat, idézi az „én, én, én” (Musil, Esterházy Péter), a „Csak én bírok versemnek hőse lenni” (Babits) intarziákat, de számos más önálló és kölcsönzött szövegrészlet is erről győzi meg olvasóját. De ugyane célból használja azokat az intertextuális vonatkozásokat, amelyeket Dante, Ady, Baudelaire, Rimbaud, Mallarmé, Kassák, de főleg József Attila (dünnyögés, félhangokra) (és még sokan mások) műveiből integrált és épített be, azért, hogy tágasabb horizontot nyújtson alkotásainak, egyúttal felidézze az eredeti mű szövegkörnyezetét is az olvasó számára, jelezvén kötődéseit az elődökhöz és a kortárs alkotókhoz egyaránt. Jó példa erre a Dantét és Babitsot egyszerre megidéző, de saját értéket is hozzájuk fűző verse, a terc, amelyben nyelv-poétikai, jelentéstani kérdéseket feszeget: „az emberélet Útjának telén / firkára leltem Az idő falán / vidám az élet – gondoltam – Falun”…
Zalán Tibor verseinek jelentős része szerelmi költészet, tágabban erotikus líra. Szövegei általában tragikus kontúrúak, nem a szerelmi harmóniát, hanem inkább a szerelem fenyegetettségét, törvényszerű végzetét, a tragikus kifejletet („a legfőbb úr nem a boldogság, / a legfőbb úr a magány és a semmi”), a szenvedést sugalmazzák. Mottója lehetne: „a szépség szenvedésből fogan”. Ady héja-nászát megidéző férfi–nő kapcsolatok, ha a Romlás virágai nem lenne már foglalt cím, alkalmas lenne e szerelmi költészet jellemzéséül, így marad a „Bomlás virágai”. („Én még őszinte ember voltam / már a bölcsőben a romlást gagyogtam”) E tragikus életérzéssel itatódnak át erotikus versei, hatalmas képi és nyelvi gazdagsággal felvonultatva a téma bőséges variánsait.
Amint szerelmi költészetének, akként az egész eddigi életműnek kulcsszavai is ezt az életérzést tükrözik: szerelem, gyönyör, bűn, vér és könny és halál, Isten, hó, csönd ezüst, magány, sír, kert, ég, hold, tenger, vonat. Többségük negatív értékrendbe állítva. Állapotának több alkalommal is megidézett „Nagyon fáj”, „nincsen remény”. (József Attila, Vörösmarty, Babits Mihály) nyelvi megoldások a kifejezései.
Zalán szerelmi költészete szövegszenvedés-ének (Szigeti Csaba találó kifejezése) ellentétes pólusa – a halál és a semmi. Riasztja a létbe vetettség tudata – de annál is jobban a semmibe vetettségé. Leng a lét peremén, omló bányák tárnáiban jár, génjeibe kódolt a zuhanás, „párnám a sín paplanom a vonat”. Küszködik a halállal és Istennel, de tagadja mindkettőt, és vágyik is rájuk. Létformája a „permanens haldoklás”, a „mért kell lennem ha a lét nem izgat”. Legkietlenebb megállapítása magánemberi és költői létéről: „Én / nem haldoklom / én így élek.”
Lírai énjének tragikus hangoltságú külső és belső helyzetrajzát végletesen festi: „romló testben hasadt lélek”, „senki vagyok és semmire fölkent”, „elüldögélek a lét peremén”. Strófák százait (!) tölti meg e gondolatkörök vonzásában és variánsaival! A téma és a nyelvi-képi megoldások egyhangúságát sikeresen oldja fel bravúros sor-, strófa- és rímtechnikai megoldásaival (asszonáncok, kecske- és kancsalrímek).
Többször is foglalkozik a szavakon alapuló költészet legnagyobb problémája, a jelentés bizonytalanságaival, a kimondhatatlan, körülírhatatlan, a csak pontatlanul megfogalmazható bénító hatásával.
Zalán Tibor szép verseinek az is fontos egyedi sajátossága, hogy gyakran él az esztétikai vagy a nyelvi rút alkalmazásával, amely megoldással feszültséget támaszt, kizökkenti a verset rendes járásából, és az olvasót az esetleges elandalodásból, szükség esetén a nyomdafestéket eddig kevésbé tűrt szavak, undort keltő képek, mint az élethez egyenrangúan hozzátartozó komponensek használatával.
A Zalán Tibor poétikájában és versírói gyakorlatában az utóbbi időben beállt fontos változást is igyekszik tükrözni ez a válogatás. Az évek folyamán a hosszúversek szerzőjéből, talán a korízlés, a korhangulat, vagy a belső szükségletek, törvényszerűségek alakulását is követve a strófák költője lett. Előbb nagyobb költeményeket bontott le önálló strófányi egységekre, hogy aztán azokból épüljön fel a versegész (Fáradt kadenciák), majd a Kései zsengék ciklusban, mintha lennének azok az ő Őszikéi, egyetlen zárt versszakba sűríti akár egy hosszabb vers tartalmát:

Mint ablakok lent kialudtak a csillagok
Senki sem érzi már a világban hogy vagyok
Körülfon karjával szeretőm a félelem
Árvacsalán lettem ki sem törődik velem.

Ugyanakkor az életműbe beállítva töredékek is ezek, fragmentumok, aminthogy Petrarca és Balassi Bálint is e szót írta versei címoldalára.

A bejegyzés kategóriája: Tanulmány, kritika
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>