Radu Vancu

Manzárd

Radu Vancu

I. ének

Lesznek emberek, kik a világot tovább tolják.
Ma este van, rendőrőrsöt építünk Legóból
és a Verdákat nézzük.
Ma nem érdemes a világot tovább tolni.

Ma már nem láttam a napot merevgörcsben rángatózni
az égen. Mintha nem is létezett volna.
Ma Isten nem az a fogalom, mely
fájdalmainkat méri, mint John dalában.
Meglehet, a nap vonaglását és gyötrelmét mérte,
nem tudom. Számunkra csupán a
rendőrállomás lassú növekedése számított,
nincsen nap felette, mely keresztülhúzhatná
számításainkat.

Legonapra van szükségünk, mely egyértelműen
ragyog a Legonemlét felett. LegoGalileából jött
Ifjú Legoparasztokra,
kik magukra veszik az összes Lego bűnt és Legoszennyet.
Legogyermekekre van szükség, hogy énekeljék:
„Legokereszt árnyékában ültem és sírtam vala”.
Egy Lego John Lennon-ra, ki Lego Istenekről,
fogalmakról és fájdalmakról énekel.
Akkor fog csak igazán a nap felhőtlen vidámságban
vonaglani. És csak akkor lesz érdemes a világot tovább tolni.

Este van, rendőrőrsöt építünk Lego-ból
és a Verdákat nézzük. A tejcsi fehér
zománcozott bögrében melegszik.
És semmi, nem akarok túlozni, de tényleg semmi
de semmi sem képes bennünket tovább tolni.

II. ének

Amikor annyira oxidált vagy a bánattól
hogy a mosogatás sem segít rajtad

Amikor hiába kapcsolgatsz a rajzfilmekre
az undor nem hagyja el a rendszert

Amikor hiába merülsz tetőtől talpig meleg
házipapucsba akkor is csak
megsemmisítő láger maradsz

Eszedbe jut milyen szeretettel vágtad el
a kötelet, melyet nyakára hurkolt
és azóta cseresznyeszilva nőtt sírjára

Aztán a bánat forró tésztaleves hidegrázásra

Aztán az undor ábécéleves, a siketnéma gyerekek
ha megisszák elkezdenek énekelni

Aztán a megsemmisítő lágerek füstje hatalmas szívecskét
rajzol az égre, e szöveggel: Cami + Radu = LOVE

Aztán öregember kutyája az öngyilkosság

III. ének

A II. énekben kétszer is
azt akartad írni, hogy:
„a kötelet, melyet nyakadra hurkolt”

És mindkétszer ujjaid
azt pötyögték, hogy:

„a kötelet, melyet nyakadra hurkolt”

Nem hiába képtelen az agy
hurkokat kötni

Az ujjaid, Marina Cvetajeva,
tízszer jobban érdekelnek
mint verseid, melyek
életben tartanak.

IV. ének

Miközben málét szórsz a fortyogó vízbe s gondosan kavargatod,
a sárga sutyorgást, matematikai lehetetlenség,
hogy az agyadban lakozó emberkének ne jusson eszébe legalább
egy az itt következőkből:

i) „főtlen puliszkának” neveztek, kicsúszott minden a kezemből
mint löttyedt forró masszából. Elsősorban anyám hívott
így. Égette nyelőcsövemet a szégyen, akár a forró lötty,
akkor még nem tudtam, hogy ezt
pedagógiának és szeretetnek hívják.

ii) Mert erre tanít Lao-ce: amikor kitartóan kavargatod
a puliszkát, a puliszka is kitartóan megkavar mindent benned.

iii) Főtlen puliszka az, aki ebbe a főtlen puliszkába ejtett
melyben minden nyers és forró.

iv) Az agy folyékony forró málé-gránát.
Nem mintha a szív más lenne.

v) És nem mintha a megdermedt és kihűlt málé
enyhítené a fájdalmat

vi) És ha ez lenne a pokol, hogy folyton kavargassak
egysoha-össze-nem-álló
puliszkát – és ezer évente szórjak egy maréknyi lisztet
abba a vízbe, melyben én fortyogok – míg
megfövök– ha ez az én poklom, hát rendben, de legalább
legyen itt, a manzárdszobában Cami és Sebi mellett.

vii) Basszus, ez baromira forró.

viii) S ha ez a mennyország, hogy kavarjam ezt a puliszkát –
melyben nem én fortyogok, hát rendben,
de ez is itt történjen, ebben a manzárdban –
egyébként ott is fortyoghatnék,
nem lenne semmi különbség.

ix) Ha csomósra sikerül a puliszka, Istenem, akkor pokolra jutok.
Ez legyen a jel. S ha nem, akkor fordítva.

x) Igazából, csak akkorha több mint öt csomó lesz. S ha főtlen
marad a puliszka.

xi) Ámen. Sajnos lágyra sikerült.

V. ének

Cami porszívózik
én pedig mint mindig
majd felrobbanok dühömben
hisz egyszer úgyis meghalunk
és akkor meg minek

És annyira bájos és annyira szomorú
hogy körülöttem mindenki a 21. században él
csupán én maradtam a 19. században

És az agyam
két évszázaddal korábbi sikátor
melyben a romantikus költők csoportosan
követnek el öngyilkosságot
a holdfényben

És akkor maradj talpon
a holdfényes sikátorban:

Aranyfüst véna alvadt vértől ragyogó

Aranyfüst szívek gyöngéd fémtől ragyogóak

Lebegő aranyfüst agyak, boldogan villódzó
medúzák az édes levegőben

Aranyfüst májak lilán ragyogóak
cirrózis-zászlót lengetők
rongyosan és diadalmasan

És az agy úgy ragyog közöttük
minta játék-részlegen
hagyott gyermek

És az óriás porszívó
felszippantja őket egyenként
búcsúleveleikkel együtt
öngyilkos szerelmeikkel együtt
vagy nélkülük

És annyira bájos és annyira szomorú
hogy mellette az egész 19. század
egy porszívó egy sikátor
egy aranyfüst szív
egy öngyilkos agy
s akkor mit számít mindez

(Mihók Tamás fordítása)

A bejegyzés kategóriája: Műfordítás
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>