Vass Tibor

(k) és (K)

(Utószó Fellinger Károly Kéreggyűjtés című verskötetéhez)

Egy kismadár alakú kismadárkak árnyéka(k) zavar meg a lapon, egy kismadárka(k) árnyéka vetül a lapra, zavaróan. Kinyomtattam Fellinger (K) verseit, lapjára vetül, ami; bocsánat fák, bocsánat környezet, bocsánat tudat.
Előbb azt hiszem, hogy a lapon madarul valami kosz, próbálom elkenni, hasztalan. Vagy a madárkaknak sikerül nagyon jól kismadár-rejtőalakot öltenie, vagy én vagyok – az anyósülésen, ahol általában ülök, ha utazom – felületes, rosszul elkenő.
Eltelik jó idő, mire rájövök, hogy a főgond az autó oldalablakáról vetül a lapra. Nevezzük vetődésnek, ha már földrajzi helyről földrajzi helyre. Át vagyok hajintva, többszörösen is. Egyrészt egy olyan városba utazom, aminek falu van a nevében. Egy tárlaton működöm majd a köz javára, ahol egy kollázsversben egy művészettörténész kiállító úr tollából azt a mondatot is felolvasom, hogy „reggel hét óra, elsőt szarnak a galambok.”
Másrészt, ha ennyi madárság összeér, érdemes elgondolkodni az útravaló választásokon. Fellinger (K) útra való választásain.
Fellinger (K) jó időben van. Feltalálta a környezettudatos költészetet. Tájékozott, érzékeny, markáns. El tudja kenni, amit kell. Homorítani, amit lehet, domborítani, amit érdemes. Úgy hagyni, amit úgy lehet. Ez már az első pár oldalból kiderül. Figyelem fák, környezet, tudat: ömlesztett az anyag, egy oldalon két-három vers. Figyelem falu, város: (K) megtalálja azt a falut, aminek város van a nevében. Azt a falút fogom a házaiból odaérvén megsimogatni, amelynél a bejárati ajtóhoz legközelebb a fészek. Ott legközelebb a készek is. Ott állít, ott nyit, működik a köz javára.
Azon kevés művész között leledz, akik gyakran homlokon tudják csókolni a múzsát. Útján, menetében utakra darabolódik, aprul. Nem vagdalkózik, s mint jeleztem, itt még nem is tördel. Megteszi később, s megteteti, mert megteheti. Felvágnia is lenne mire, de aki olyan nagy gyűjtő hírében áll, mint ő, mert ciklusról ciklusra, periódusról periódusra megszállottan fürkészni, szedegetni és rendszerezni képes nem csak a saját, de szerettei elhullott fedő- és evezőtollait is, az a pehelytollakat sem hagyja szanaszét.
Nem csal, nem ámít. Hősközösségi, gyűjtögető életmódú költé szettel játszik. Ilyet eleséget nem lehet kapni minden madárboltban. Ahol széntiszta kémia, szín-titka matek-fifika, ott píhelytollairól is beszélhetünk. Ahol kötetről kötetre ciklusol, periodizál, ott összead és kíván, ki is van néha. Emberi. Madári. Magyar-i. Kivon és különbül oszt, szoroz a közeli testek és lelkek lepattogzott és gyengéd erőszakkal lekapart kéregdarabkáival. Ahol saját meccsének saját bírója, ott alapműveleteit játszi könnyedséggel végzi, kérgek közé passzít tollakat, a réseket módszeresen kitömi saját volt vagy leendő köteteinek töredék héjazatával. Ölyvezetét, solymazatát, s ahol egyéb metamorfózisait rendszerezve építi a tollkérges vázat, ott egyes meglátások szerint magán és maga körül áll, mások szerint magán kívül van, alig pár fesztávra magától, megint mások szerint ő maga ez a váz. Mindannyiuknak igaza lehet, ettől periódusos a rendszer, ettől cikl. a cikl.
A Nagy Madárkönyvből korát megelőzve egyes ciklusainak tudatosan hagyja ki a helyét, számítva rá, hogy új elemet fog tudni felfedezni, és majd beilleszt, rátol, rátoll. Abban konszenzus van, hogy aki fölött elsuhan, az megláthatja: mindeközben egyáltalán nem siet. Ahol nyugis nyugatis, ott nyugalmat hullámzó. Ahol élvezi az ellenszelet, ahol észak, ahol kelet, ott tudja, hogy van elég ideje kivárni, amíg az ünnepi transz formációiból, és a hétköznapi eksztázisok legbelsőbb részeiből is előbb-utóbb kéregszerűség képződik, előbb-utóbb tollak peregnek, hogy aztán a még kisebb preparátumokkal is ugyanez az installáció bővüljön, s hogy a résekbe az idő előrehaladtával a legszebb sors-alkatrészek illeszkedjenek. Délre kész.
Nem ám olyan építmény ez, amelynek a belseje itt-ott azért kitöltetlen, mert oda nem jut semmi. Ellenkezőleg: ott él az, ami köré a hámlást azért érdemes rakosgatni, illesztgetni, mert mindennél jobban és szebben, egyre szilárdabban óv széltől, fagytól, hívatlan, behatolni akaró, idegen, mesterséges preparátumoktól.
Még szép, hogy a fellingeri költészet felingerli az installáció-látogató közönség egy részét, egyesek tán még ordítanak is, mint a fába szorult kéreg. Mert megérdemlik. Olyan híres messzirőlmadarak is kíváncsiskodnak körötte, olyan közelrőlfák is szemlézik, akiknek messze közük nincs a túl csendesen szemlélődőkhöz, akik azért gyanúsak, mert műkérgeik műszagát csak egymásnak tolerálják, nincs köztük élő madár, aki el tudná kotnyelni a másiknak, hogy melyik alkati rész a műkéreg, melyik a kéregmű eleme. Ők azok, akiket jellemző szerkezetük és mintázatos rétegeik miatt az évi rendes installáció-avatásokon pogácsával, borral egy rövid időre mégiscsak érdemes traktálni, mert sokat tanulhat tőlük az ember. (Nélkülük nem ciklus a ciklus, nem kötet a kötet.) Toleranciát is, amivel általam ismert kötetei igencsak jól bírnak, amivel azok igencsak jól bánnak. Egyrészt alkotóelemük a béke békével való tűrése és tűrtetése, ha már színtitok, ha már matekfifika, hamár az összetolluló nyelv. Másrészt meg értik, hogy a türelem a szélrózsa minden irányában terem.
Miért is zavarná, ha munkája közben madárnak nézik, csak mert tollas a háta, növénykezűnek, csak mert kérgesedik a tenyere. Nagy fába vágott fejszéjébe, az installáció fejrészébe beépül a legújabb fejlesztésű terminátor térmonitora, amellyel belátni szinte mindent, belátni szinte mindenhová. Innentől fogva a tévelygők is megtudják, hogy a fellingerizmus: élő szöveg a tényvázon. Ezzel a szerkentyűvel nem ám csak saját maga legbensejét képes behatóan vizsgálni, nem ám csak künsejét. Olyan-mások és olyan mások ügyes-bajos dolgainak velejébe is lát, látogat, akikről úgy érzi, hozzá hasonló künbenssel, benkülssel bírnak. Még abba is, akkor is fickósan beavat, amikor a sajátszív lesz a vérfigyelő kamerája. Élvezettel fürkészi a tollcseréket, a legkülső rétegek végképp kiszenvedett sejtjeinek halmazaiból képzett uniókat, metszeteket; itt-ott kimar belőlük, és tömítőleg, a vízhatlanság végett, körmökkel, szőrcsomókkal is bélel. Fészek a simogatni való falon. Hogy ahol kell, érdesnek érezd, ahol kell, puhának. Héjban, burokban született ez a (K) költészet; amiben még az is jó, ha szélnek ereszt: lehet vele szárnyalni.
A kiállítás megnyitóján, mielőtt a „reggel hét óra, elsőt szarnak a galambok”-részhez érek, már számot vetettem azzal, hogy az a kismadár alakú kismadárkak árnyéka(k), ami megzavar a lapon, arra is rávezetett, hogy verskészből itt lesz a: kösz. Kösz, hogy (k), és azt is, hogy (K) is. Magyarán, hogy utazhattunk együtt.

A bejegyzés kategóriája: Tanulmány, kritika
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>