Miklya Zsolt

Időszilánkok, kékben

Előfordult már, hogy egy feszült vagy boldog helyzetben csak úgy dúdolgatni kezdtél? Olyan is előfordult, hogy néhány verssor jutott eszedbe? Vagy egy mondóka, amit gyerekkorodban hallottál? És olyan történt-e veled, hogy szavak, szókapcsolatok jöttek a szádra, csak úgy, és mondogattad, ízlelgetted őket? Mintha akkor találkoznál először a hangalakjukkal. Mintha a szavaknak is te adnál nevet és jelentést. Pl. így: „kék, zöld, türkiz, fekete / áttetsző, sós, szinte csoda / hűs- habos, körbevesz, karol” – Kitalálod, mi ez? Ki sem kell mondani? Nagy Izabella kimondja Az élet örömei c. versében: tenger, de mintha ezt is csak ízlelgetné, hogy aztán belefeledkezzen ilyen szavakba is, mint száguldás, regény, szerelem, borivás. Mert számára a szavak egyszerre csendülnek és jelentenek valamit, s egyszerre lehet belefeledkezni a hangalakjukba és a jelentésükbe. Mint ebben a pillanatképben: „Enyhe est-fény / cigaretta füstje buggyan ki / halk nevetés / beszélgetés zaja hallatszik / pillantások / váltva – / kuncogó szemekből / szavak, kedvesek. Repdesnek / kifelé, áramló örömökből” (Ünneplés)

Mintha egy nagy szem figyelne – „a szoba tele volt / a szemével” (Első este) –, mintha ebben a befogadó szemben foglalna maga is helyet, mintha jó lenne csak úgy lenni ebben a nagy kék szemben, mintha égben vagy tenger vizében lebegne. Egyébként kék mindenütt: az éjszaka, a tisztás, a szem, a víz, az ég, a lélek is kék. Csapzott ló sörénye vagy reggeli, lusta partravetődés lehetne még, hiszen minden lélek és lélekkel átitatott, egy nagy kék szem lakója, ugyebár. A szem pedig figyel: piros kesztyűben látja, fehér sálban az én-t, színes tetejű háztetők alatt, ahogy maga is tágra nyílt szemekkel látja az eget bárányokkal védve, látja a paradicsom piroslást és az embert is látja, akit mindig cserben hagy a szíve (Imák). „Én a szerelemről akartam beszélgetni veled / mert hallottam híredet / szép termetedről / erős karodat látni akartam hullámos derekam körül” – kezdi A szent kurtizán elmélkedése, s folytatódik így: „te Istenről beszéltél velem / aki miatt remeteként bebújtál a koszos barlangba […] valamiféle / láthatatlan / Megváltó / különös vonzására”.

Legyen tenger, regény, szerelem vagy barlang a vers, ha történik veled – mint Nagy Izabella időszilánkos verseiben –, megváltó vonzás a belefeledkezés is, belemerülés a szavak kékjébe.

A bejegyzés kategóriája: Recenziók
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>