Zalán Tibor

Vázlatok útközben

Zalán Tibor

A szél az amfiteátrum
felől fúj
Meglapulnak sárga mélyükben
az álmos tigrisek
Fütyörészve ballagok
vállamon frissen kovácsot szigony
bronza vereslik
Halált adok halált veszek érte
*
Útban a tenger felé
Fáradt a reggel földig
lecsüng az ég kimerült szárnya
Még hatszáz kilométer odáig
de már hallgatom
hullám a hullámon mit zenél
*
Áznak a szobrok a téren
Meleg könnyek peregnek
az égből Istent bántás érte
vagy csak rájött
semmit sem ért már
ebből az egészből idelenn
*
Országjáró busz kiszúrt
kerékkel Defektes ország
*
A virágárus lány
fölvágta az ereit
Minden krizantém csupa
vér a körúti bódéban
Halottak napjára széthordják
mind az angyalok
*
Kefir Kalács Hangyák
a reggeliző asztalon
Az éjszaka nehéz vére
ritkuló cseppekben még
hulldogál Hívjuk álomnak
Hívjuk a semmire ébredésnek
*
Döglött macska hever
a szomszéd ház bejárata előtt
Bal oldalán fekszik négy lábát
előre nyújtva akár egy kisgyerek
Megölték vagy az öregség vitte el
Vagy a szomorúság ami az embert
is megöli néha Túl nyugodt
túl méltóságos Túl halott
*
Lassan elérjük a leándereket
Kövek és vörös homok A
csöndet csak vízhordó bogáncsos
szamarak törik meg
Mint tikkadt kenyérhéjat
valaki a tenger felől mohón
zabálni kezdi a tájat
*
Ebből a csapból vér folyik
fehér vér  nevet a kisgyerek
Víz hiszen átlátszó fehér
Fehér vér nevet hogy kivillan
az alsó fogsora
Fehér vér borzongok meg és
elrántom számtól a poharat
*
Végtelen idő
mire az infúzió lecsepeg
Már nem számolom hányadik
zacskó folyadék dereng felettem
Kintről kórház-zajok
valaki jajgat életért rimánkodik
valaki gitározik az udvaron
hangosan és hamisan énekel
*
Kérdés válaszok nélkül
Válasz kérdések nélkül
A résben törött szárnyú holló
verdes Feketén lakik és némán
És csak néha lángolnak fel a tollai
*
Nem tudom hogy hagyták a kertet
Utolsó látvány hajnali menekülésem
előtt a barackfa tövében egy férfi és
egy nő fekszik egymáson keresztben
meztelenül Körülöttük szétszórt
szesztől szerektől elerőtlenedett testek
Üvegek hányás használt gumik és
ürülékkupacok szerteszét ébredő
legyekkel Egy pirosbetűs ünnep
másnapi csendélete
*
A hegyek közé érve
minden az égre szűkül
ne hányjon cigánykereket
aki nem hord fehérneműt
A völgyből fölhallatszik az
angolkisasszonyok kántálása
*
Belebonyolódott az absztinenciába
A dolgok a helyükre kerültek
s már semmi sem volt többé a helyén
Az ablakon túl a sárga ház is
kifehéredett akár misére induló legény
ünneplő inge S a reggelizőasztalon
is vigyázban állnak a hangyák
*
A domboldalról kék bárányok
alágördül a köd
Ág roppanása Megpattant
egy ér isten gondterhelt homlokán
A vágóhidak kitárják
kapuikat
Utolsó emberig beterelik rajtuk a világot
a szelíd és irgalmatlan angyalok

Budapest – Drage 2016. július 10.

A bejegyzés kategóriája: Líra
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>