Herpai Blanka

Jelenés

Makulátlan nulla, kegyelmi esély. Vakon kelsz, semmiről nem tudsz, te boldog árva.
Három év és a kirakót nem veled rakja. Egy idegen testbe próbál beilleszkedni, veszélyes, ismeretlen zónába, romlott nyílásba. A narancslevedet azért még kitölti, szúrós, nyugtalan puszit ad és eloson. Az inger verítéke lassan párolog át a gyerekszoba falán, vörösen izzik, a rémálmaiddal egyesül. Felébredsz, és nem foszlik szét, átitat. Hagyod neki, hogy megfürdessen, szeressen egy kicsit. Hozzád ér, megnyugszol, és nem tudod, örökké őt fogod keresni.
Öt év és a köztetek lévő távolságot még anya sem tudja túlkiabálni. Te azért még látogatod, felveszed kis hátizsákodat és leküzdöd a hetekig szorongató görcsöt, amit az ő mosolya majd felold. Belépsz hozzá, hazaértél. Vasárnap a házba sem jön be, retteg tőled. Azt hiszi, te vagy az ő démonja és kis szarosnak hív. Az ajtófélfa mögül leselkedsz, ő a távirányítóval űzi el szemedből az álmot. Hajnalra bepisilsz, megkönnyebbülsz, leraktad a terhed. De nem te vagy az, akinek az álmai valóra válnak, reszketve súrolod az árulkodó lepedőt, te bűnös.
Hét év, önállóan a talpadra állsz. Ehhez azonban kellő nehezék kell, stabil talapzat és mindig eggyel több vajas kenyeret eszel. Mégis vannak barátaid, fiúbarátaid. A tanító néni szeret, te vagy a legnagyobb, a legek lege.
Tizenegynéhány év és először történik meg. Meglátod őt hosszú évek távlatából. Elképzeled, bebizonyítod, hogy ő kopasz, hogy ő szakállas, hogy ő szemüveges, hogy ő ráncos. Ennyi év képzelete tucatnyi hordalékot halmozott fel, csak turkálnod kell benne és ő lesz az. Szeretnéd visszakapni, ami a tiéd, ami jár neked. A tragédia megtörténik, észreveszed a hiányt. Az elkövetkezendő években fel-felbukkan, mindig a rossz emberben. Nem bánt, nem zaklat, forogsz te magadtól körülötte, kis földgömb kergeti a napocskáját. A legsötétebb teremben is sokkal fényesebbnek látod őt magadnál.
Húsz év és neked senki nem elég jó. Mérgező indáiddal fojtod el környezeted. Az utcákat rovod, a körutat talán és mindenkire lecsapsz. Beléjük szárítod szorongásod, otthagynak. Ha leülnél egy fa alá várni, amíg minden rendben lesz, együtt korhadnátok el.
Harminc év és Hippokratészra esküszöl, csak segíteni fogsz. Megmented a világot, te pedig elveszel a koraszülöttek buzgalmában, az abortuszok szilánkjaiban. Testművész vagy és magadat sosem fejezted se ki, se be.
Negyven év és egyedül támaszkodsz a korlátnak. Embertengert nézel, amiben te nem fogtál halat. Talán nem érdekel már, hogy révbe érsz-e. Élettársadtól, ettől a pikkelyes, tátogó csukától mégis irtózol. Ő nem nőtt fel a rárótt feladathoz, te pedig nem leszel az anyukája, így egészítitek ki egymást.
A kapcsolat gyümölcse mindeközben végtelenül keresi azt a kirakódarabot, amelyik összeilleszti anyát és apát.

A bejegyzés kategóriája: Startkő
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>