Bányai Tamás

Sugar Baby

Bányai Tamás

Ágyban feküdtek, szeretkezést követően, júliusi kora délután. A szoba ablakát szatén függöny takarta el, mely nem ért teljesen össze középütt, a résen keresztül sárgásfehér csíkot húzott az utca nappali fénye, választóvonalat éppen kettejük közé.
– Menned kell – mondta a lány. Fiatal volt, szőke és karcsú. Meztelen testén feszült a bőr, zöld szemében sajnálkozás csillant. Hanghordozása engesztelően kérő volt, nem felszólító.
A fiú feléje fordult.
– Hány szórólapot osztottál ma szét? – kérdezte.
– Nem mindegy? Akár a szemétbe is dobhattam volna az egész köteget. De azért jónéhány turista markába nyomtam belőlük. Lesz látszata.
– Herr Bruckner elégedett lehet – mondta a fiú csúfondárosan.
A lány eltolta magától a fiút és felkönyökölt az ágyon.
– Velem vagy a munkámmal?
– Nem lehet oka panaszra. Gondolom, nincs is, ha már…
A lány a fiú szája elé tartotta mutatóujját.
– Ez nem téma közöttünk. Elfelejtetted?
– Ha akarnám, se tudnám.
– Akkor erről egy szót se többet, jó?
A fiú rábólintott, amolyan úgy sem tehetnék mást biccentéssel.
– Menned kell – figyelmeztette ismét a lány. Felállt az ágyról, elindult a fürdőszoba felé. A fiú sóvár tekintete követte.
Amikor a lány mögött becsukódott a fürdőszobaajtó, körbenézett a szobán. Nem értett a bútorokhoz, annyit mégis meg tudott állapítani, hogy amit itt lát, drága és minőségi berendezés. A szoba egyik falát teljesen eltakaró intarziás szekrénysor ólomüveges vitrinnel a közepén, éppen úgy, mint a francia ágy vagy mellette a két éjjeliszekrény régi mestermunka volt. Konzervatív polgári ízlésre vallott, amelynek összhangját csak a sarokba állított ezüst-fekete hifi torony törte meg.
Mit tesz a pénz!, futott át az agyán, összehasonlítva magában a két házat. Azt, amelyikben pesti albérletét hagyta hátra, ezzel a szépen kicsinosított bérházzal. Mindkettő a század elején épült körfolyosós egy és két szobás lakásokkal, fürdőszoba nélkül. Csakhogy amíg a pesti épület eredeti állapotában várta az enyészet beteljesülését, addig ezt a házat gyönyörűen rendbehozták, az összes lakást felújították, modernizálták. Mint ezt az eredetileg csupán szoba-konyhás lakást is, amiből minden kényelemmel ellátott garzonlakást varázsoltak.
A lány meztelenül tért vissza a szobába, s miközben nyúlt a sarokban álló székre dobott ruhái után, kezével tett egy sürgető mozdulatot. Most a fiú ment ki a fürdőszobába, eleget tenni a felszólításnak. Visszatérve gyorsan magára kapkodta ruháit.
– Estére visszavárlak – szólt utána a lány már az ajtóból. – Jössz, ugye?
A fiú nem válaszolt, csak egy határozatlan főbólintással jelezte: igen. Vagy inkább talán.
Bostya Miklós, három héttel korábban a Westbahnhof előtt ismerte meg Jeney Beátát, aki egy szórólapot nyomott a kezébe. A szórólap három nyelven, magyarul, csehül és lengyelül hirdette Wilhelm Bruckner ékszerüzletének csábítóan kedvező áruit.
– Aranylánc, aranygyűrű, aranyér. Egyik sem érdekel.
– Ezek szerint magyar vagy – mondta a lány minden meglepetés nélkül. – Hogy-hogy nem akarsz olcsón aranyat venni? Aki otthonról jött, az mind bukik rá.
– De csak azok, akik vissza is térnek – felelte Miklós. – Nekik biztosan megéri, nem vitatom. Én azonban nem szórhatom ilyen marhaságokra a pénzemet. Ahhoz még nem keresek eleget.
Szó szót követett, percek alatt kiderítették egymásról, hogy mindketten disszidensek. Miklósnak tetszett a lány, meghívta egy kávéra, s ez ellen Beátának sem volt ellenvetése. Ezt követően még négyszer találkoztak, minden alkalommal a Westbahnhof környékének valamelyik presszójában.
– Gyere fel hozzám – mondta Beáta az ötödik randevún, mielőtt még beültek volna valahova. – Kávét nálam is ihatunk.
Miklóst nem kellett biztatni. A lakás láttán elámult.
– Nahát! Ezt hogy hoztad össze? – kérdezte nem is titkolt irigységgel.
– Ne képzelj túl sokat. Bruckner úré a lakás.
– Tőle bérled?
A fiú a traiskircheni menekülttáborban lakott hatalmas teremből kialakított legényszálláson, Pesten szobát bérelt egy özvegyasszonytól és egy bármely kicsi, akár bérelt, de önálló lakás álmai netovábbját képezte.
– Úgy is mondhatjuk – jegyezte meg Beáta alig hallhatóan.
Az igazságra Miklós második látogatásakor derült fény. Fél hat felé járt, amikor Beáta kissé félszegen, szemlesütve, szinte könyörgő hangon távozásra kérte a fiút.
– Ugyan! Miénk az egész este – tiltakozott Miklós.
Beáta akkor vallotta meg, hogy Bruckner urat várja. Különösebb magyarázatot szükségtelen volt hozzáfűzni. Miklós megértette a helyzetet, s noha nem tette szívesen, ellenkezés nélkül elment.
Később néhány éjszaka ott aludt a lánynál, s olyankor, mivel dolgozni járt, kéretlenül elment reggel hét óra előtt, anélkül, hogy tudta volna, Bruckner úr üzletének nyitása előtt is tett néha látogatást pártfogoltjánál.
Egyszer megkérdezte Beátát, honnan ismeri az ékszerészt.
– Nem ékszerész, csak az üzlet tulajdonosa. Van egy alkalmazottja, aki mindent tud az ékszerekről, ez a tanult szakmája. Herr Bruckner a háború után került Bécsbe és a feketepiacon szedte meg magát. Jókedvében olykor sokat mesél erről, mintha visszasírná azokat az időket. Később elvett egy osztrák nőt, ugyancsak jómódút, aki egy cseppet sem rontott anyagi helyzetén.
– Szép – mondta Miklós türelmetlenül –, de nem az életrajza érdekel. Hogy jöttél össze vele?
– Négy hónapja, amikor megérkeztem Bécsbe és leléptem a túrabuszról, csak egy dolog volt biztos, hogy nem akarok visszamenni. Németül csak pár szót gügyögtem. Pesten vettem ugyan egy bécsi útikalauzt, de abban egy sort sem írtak arról, hogy aki disszidálni akar, hova, kihez forduljon. A Mariahilfer strasszén álltam tanácstalanul egy bőrönddel a kezemben, s még ma sem tudom, mi vezérelt, talán a jóisten, hogy éppen abba a mellékutcába fordultam be, ahol Herr Bruckner üzlete van. A kirakatban megláttam a magyar feliratot és bementem a boltba. Herr Bruckner nappal mindig a boltban tartózkodik, akkor is ott volt. Elmagyaráztam neki a helyzetemet és kikértem a tanácsát. A többi már jött magától. Mehettem volna a lágerbe is, mint utóbb kiderült, de arról annyi rosszat hallottam, hogy inkább megszálltam volna egy híd alatt vagy egy parkban.
Miklós sokáig csak hümmögött, emésztette a hallottakat. Nem tudta eldönteni, mit gondoljon a lányról.
– Szóval így kezdődött – jegyezte meg.
– Így – hagyta jóvá a lány, s közben lesütötte a szemét, olyasformán, mintha bűneit gyónta volna meg.
– Hát… ez van. Boldoguljunk, ahogy tudunk.
Akkor így is gondolta: ő sem cselekedett volna másként. Később módosult a véleménye. Egyre kevésbé volt elégedett a másodhegedűs szerepével. Főleg, miután kíváncsiságától vezérelve egy alkalommal felkereste Herr Bruckner ékszerüzletét. Nem vásárolt semmit, csak nézelődött, mint akit nagyon érdekelnek a különféle aranytárgyak, de képtelen eldönteni mit válasszon. Közben felmérte magának vetélytársát. Mert akkor már úgy tekintett rá.
Bruckner urat hatvan év felettinek saccolta, noha látszatra ezt nem volt könnyű eldönteni. Fél fejjel alacsonyabb nála, tehát középtermetű. Volt ugyan egy kis pocakja, erősen kopaszodott, arcára ráncokat gyúrt az idő, mindamellett – bár ezt nehéz volt elismerni – jó karban tartotta magát. Kifogástalan és méretre szabott öltönyében megnyerő úriember benyomását keltette. És ami Beátát illeti, meglehetősen gavallérnak bizonyult.
Az anyagi és társadalmi helyzetük közötti különbségtől függetlenül is úgy érezte, olyan riválisa van, akit nem szabad alábecsülni. Ez mindennél jobban bántotta.
Most, hogy ismét és akarata ellenére távoznia kellett, átadni helyét Bruckner úrnak, önérzetében lett megbántva. Minden idegszála tiltakozott a kialakult helyzet ellen. Dühösen rótta az utcákat, különösen az bosszantotta, hogy fogalma sem volt, miként változtathatna a dolgok állásán.
Nyugtalansága csak akkor enyhült valamelyest, amikor betért egy kiskocsmába és helyet foglalt az ablak melletti asztalnál. Rendelt egy korsó sört és a hideg sör lecsillapította.
Hülye vagyok, korholta magát. Csak nem lettem szerelmes, ráadásul még féltékeny is? Jobb lenne kurvákra vadászni a Práter környékén? Egyáltalán, mi bajom van? Eszébe jutott lágerbeli szobatársainak nap nap után, estéről estére visszatérő témája. Kivétel nélkül mindegyik nőkről beszélt, vagy inkább csak álmodozott. Aki ismerné közülük az ő helyzetét, hát bizony szívesen cserélne vele. És nem lenne elégedetlen.
Felidézte a lány arcát, ahogy kérdezte tőle: este visszajössz, ugye? Kócos szőke haját, festetlen, rózsaszín arcát, tökéletes, ám abban a pillanatban törékenynek tetsző alakját és szomorúan csillogó zöld szemét. Nem az a lány volt, aki tudatában van szépségének és élni, sőt visszaélni is képes vele. Egész lénye, mintha azt sugallta volna, kényszerpályán vagyok, próbáld megérteni, kérlek, légy egy kis belátással.
De akkor is!, csapott az asztalra, hogy még a pincér is rosszalló pillantást vetett rá. Kínos vigyorral kért elnézést. Megitta sörét, fizetett és kilépett a kiskocsmából. Körülnézett, hol találja a Lokalbahn legközelebbi megállóját. Mert eldöntötte, hogy vége, ma este lágerbeli ágyán alszik, nem megy vissza Beátához. Várja a lány reggelig, várja egy hétig, várja mindörökké, ha van hozzá türelme, ő bizony befejezte, a neki szánt szerepkörből nem kér többet, legyen az bármilyen kényelmes vagy irigylésre méltó. A büszkeségre is adni kell valamit. Legyen Bruckner úré az, amit megfizet.
A rohadék. Miért nincs megelégedve a feleségével? Ha nem kap meg tőle mindent, mi a francnak vette el? Ha egyszer megnősülök, eszem ágában sem lesz szeretőt tartani. Nem létezik, hogy az ember ne találja meg azt, akivel mindenben megértik, kielégítik egymást anélkül, hogy külön utakat kellene keresgélni.
Látta a Lokalbahn kék szerelvényét közeledni, meggyorsította lépteit. Már a megállóban volt, karnyújtásnyira az utolsó kocsitól, amikor megtorpant.
Nézte az időközben elinduló, majd egyre távolodó Lokalbahn szerelvényét és nem tudta eldönteni, mitévő legyen. Talán mégis visszatér a lányhoz, fontolgatta magában. Aki idegenbe szakadt, éljen minden lehetőséggel.

A bejegyzés kategóriája: Próza
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>