Batizi Kata

Icarus

A konyhakövön találom ismét. A hajával babrál, mint mindig, gondosan szétválasztja a szálakat, egyre fürgébben pakolgatja ide-oda, kibontja, majd kezdi elölről. A szeme sarkából figyeli, ahogy figyelem, s úgy tesz, mintha nem tudná. Unja már a nedves tekinteteket, a remegő szájszéleket, ezzel célba talál. Róla beszél, ha őt hallgatja, megolvad a mindenség a szájában, én is hallgatok, hallgatom, ahogy a csendes nagyság és a hivalkodó barokk között egyensúlyoz.
Sztoikus középszerűségem felbosszantja. Irodalmat vár, de csak irodalmiaskodást kap. Utolsó lektűrnek hord el, sőt, rosszabb, ami kívülről Metamorphoses-nak tűnik, kinyitva egy latin-magyar nagyszótár. Csak a tehetségtelen emberek szorgalmasak. Végszóra felpattan, beengedi a teraszon vacogó Ikaruszt. Törölközőt borít rá, majd sebről sebre végigcsókolja. Elbűvölik a forradások, ujjaival összeköti őket, s saját mitológiává szövi.
Én pedig csak nézem, kliséimbe burkolózva, néha szégyellem, hogy boldog vagyok.

A bejegyzés kategóriája: Startkő
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>