Bene Zoltán

A világok közti hasadékok természete

P. azon a délelőttön a Banditába tért be, ahol az igéző pillantású Barbi főzte a Lavazzát, csapolta a sört, nyitotta a cidert, üdítette a vendégeket. P. régi rajongója volt Barbinak, heti rendszerességgel álmodozott selymes szőke hajáról, hosszú nyakáról és egyéb testrészeiről. Azon a napon bizsergő boldogsággal emlékezett vissza, miként találta őket egymás mellett az első hajnali napsugár, mely bekúszott a hálószobájába, s tanúja lehetett, ahogyan ő izgatottan és elszántan kitakarja Barbi testét, zihálva bámulja formás fenekét, gerincének lágy ívét, pompás vállát és nyakszirtjén a halványan derengő anyagjegyet. Hosszú percekig legeltette a szemét azokon a pazar formákon, mielőtt kikászálódott az ágyból, hogy kávét főzzön gyönyörű kedvesének (ő maga nem fogyasztja a feketét, mióta gyomrában nagyságrendekkel több sav termelődik, mint az üdvös lenne). Kiimbolygott a konyhába, ügyetlenkedve bajlódott az előkészületekkel: előhalászta a kávésdobozt a szekrény mélyéről, bekapcsolta a főzőlapot, kettéválasztotta a sokat próbált kotyogóst. Vizet engedett az alsó fertályába, belepasszította az alul csőben végződő szűrőt, melybe két púpozott kanál őrleményt lapátolt, újra összeillesztette a szerkezetet oly módon, hogy a tömítőgyűrűvel szigetelt felső részt erősen összetekerte az alsóval a fémbe vágott menetek segítségével. A vörösen izzó karikára helyezte a masinát és türelmetlenül várni kezdte, hogy lefőjön az adag, s gyöngéd mosoly kíséretében átnyújthassa Barbijának. A hő hatására a zárt, alsó víztérben a vízgőz összegyűlt, a nyomás növekedett, minek következtében a víz nem kezdett forrni, hanem tovább melegedett, míg a magas nyomás át nem préselte a csövön, keresztül a kávén és a szűrön, egészen a felső tartályig. Miután mindez ólomlábakon vánszorgó percek alatt lezajlott, P. egy ízléses hollóházi csészébe nagy gonddal kitöltötte a Kenyában termesztett, kézzel válogatott arabica szemek levét, óvatosan tálcára helyezte a porcelánt − csakhogy mielőtt bevihette volna a szobába, a szőke szépségnek, váratlanul fölébredt.
− Isten hozott! – köszönt rá Barbi.
− Szép napot neked! – villantotta ki fogsorát P. és máris magához vette a frissen bontott cideres üveget, amelyet a lány kéretlenül, a szokás hatalmától vezérelve tolt elé.
− Képzeld, veled álmodtam – nevetett közben Barbi, és ettől P. vérkeringése egy teljes örökkévalóságot magába olvasztó másodpercig leállt. Minden sejtje megbénult, még a benne élő baktériumok életfunkciói is szüneteltek, talán a Föld forgása is abbamaradt, vagy minimum lassult, s a Nap zökkent egyet bejáratott pályáján.
− És vajon mit? – préselte ki magából a kérdést.
− Bejöttél és nem cidert kértél, hanem kávét.
P. alig hallhatóan fölnyögött.
− Én is veled álmodtam – hadarta sietve.
Barbit azonban nem érdekelte, milyen szerepet játszott a férfi álmában, legalábbis egy árva szóval nem érdeklődött felőle, csak a szendvicseket rendezgette elmerülten a pultra helyezett, bepolcozott üvegkalitkában.
− Lehet, egyazon időben álmodtunk egymásról – folytatta P. visszanyerve lélekjelenlétét és hangjának természetes csengését. – Ez némely álmoskönyvek és egyes ezoterikusok szerint azt jelenti, hogy valamely másik dimenzióban, netán a számos lehetséges világ egyikében valóban együtt töltöttük azt az időt, amely időtartam alatt egyszerre álmodtunk egymással, s ez a tény, mármint a valóságos együttlétünk egy párhuzamos valóságban, szivárgott át a világok közti hasadékokon az agyunkba és manifesztálódott álom formájában.
Barbi befejezte a szendvicsek rendezgetését, köszönt az éppen belépő vendégeknek, papírtörlőbe törölte a kezét, aztán közelebb hajolt P.-hez és a fülébe súgta:
− Egy nagy, büdös lófaszt!
P. tudomásul vette, hogy nem egyezik a véleményük, azzal a világok közötti hasadékok természetén elmélkedve helyet foglalt egy ablak melletti asztalkánál.

A bejegyzés kategóriája: Próza
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>