Horváth András

Sámán

Egy kis leopárd nyávog az üvegajtóban. Az ember nemrég kelt, nyújtózkodik a nappaliban, megissza reggeli kávéját, bekapcsolja a tévét. A leopárd egyre csak nyávog, kaparássza az üveget. Az ember felfigyel a zajra, mely feltehetőleg nem a tévéből jön. Kinyitja a bejárati ajtót, körbenéz. Gyönyörűen süt a nap, kellemes, hűvös szellő fúj, egy-két kósza felhő száll alacsonyan, de nincs forrása a zajnak.
Becsukja az ajtót, megfordul, hogy lehuppanjon a kanapéra, mire megbotlik valamiben. Beüti a fejét, megfordul, próbálna felülni, de a kis leopárd letámadja, nyalja az arcát, most a másikat játékosan szaglássza. Az ember összebarátkozik az állattal.
– Hogy kerülsz ide, kis haver? – kérdezi, de a leopárd csak tágra nyílt szemekkel szemléli.
Az ember enni ad, keres valamit, amivel az állat játszhat, odadob neki egy plüsst, de az továbbra is csak néz, nem eszik, nem játszik. Leguggol az ember.
– Mit szeretnél? Mi kell? – még valamit akar mondani, de már nem tud belekezdeni se.
A leopárd nekiugrik az embernek, és ahogy egyre inkább ránehezedik mancsaival, úgy lesz egyre nagyobb, míg végül egy fejlett, vérszomjas vadállat néz le rá. Az ember testét elárasztja a félelem, nem mer moccanni, a leopárd meg átharapja a torkát. Az ember nem hal meg rögtön, ordít, szenved, az állat meg szó szerint széttépi, kezét, lábát hordja szét a szobában, míg végül már nincs is test, csak itt-ott egy-egy ujj, az alkar darabokban, minden más cafatokban, és a vér, ami szétfolyik a nappaliban, be a padlórésekbe, az asztal alá, mindenhová.
Ekkor elmúlik a fájdalom, a szenvedés, és az ember hirtelen megnyugszik. Hogy él-e, vagy tényleg meghalt, az nem derül ki számára, viszont a szoba közepén felvillan egy türkiz fény. A leopárd már nincs a szobában, viszont a fény növekszik, és tekeregve keresi a széthurcolt cafatokat, átjárja azokat, majd egy pillanat alatt összerántja a testet, mintha sose tépték volna szét.
***
Az ember nemrég kelt, nyújtózkodik a nappaliban, megissza reggeli kávéját, lehuppan a kanapéra. Nem kapcsolja be a tévét, kis töprengés után felpattan, és kinyitja a bejárati ajtót, körbenéz. Gyönyörűen süt a nap, kellemes, hűvös szellő fúj, egy-két kósza felhő száll alacsonyan. Az ember köszönetet mond, és elindul az erdő felé gyógynövényekért.

A bejegyzés kategóriája: Startkő
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>