Kalász István

Esik

Reggel óta esik. Az ég sötét, hideg van, anyád nevet, apád nevet, holnap mész az otthonba, elég volt belőled, nevetnek tovább. Ott majd megnevelnek. Embert csinálnak belőled. Kint viharos lesz a szél, éjjel fagypont alá süllyed a hőmérséklet, az utca kihalt, a szobád csöndes, halott, apád elvette a telefonodat, a netet kikapcsolta, te a szomszéd routerén mész fel a netre, írsz Marknak, tesó, apám visz a rohadt otthonba, szeretlek, tesó, válaszol Mark, hiányozni fogsz. Igen, egy évvel ezelőtt azt esküdtétek még, hogy megmentitek egymást, kiszabadítalak, felrobbantom a rendőrautót, Molotov-koktélt dobok be az ablakon, ha bevisznek az őrsre, most meg csak ennyi: szeretlek, tesó, …nyozni fogsz. Tizenhat éves vagy, apád minisztériumban hajlong, vadászni jár hétvégén, ott berúgnak, véres a szeme, sápadt, ha vasárnap megérkezik, anyád tíz éve a gyógyszeriparban, osztályt vezet, keni az orvosokat, hogy azt a lázcsillapítót írják fel, amit ő forgalmaz, anyád azt mondja, még dolgozik hét-nyolc évet, aztán irány a görög sziget. Ezek ketten régen punkok voltak: apád fekete bőrkabátban a falnak támaszkodva, anyád buliban elmosódott arccal, bambán, részegen, álpunk-élpunk akkor, régi fotók rezgése, most meg? Kint havazni kezd.
Reggelre kásás hó az utcán, apád jön, vasaltan, borotváltan, halszemmel bámul, indulunk, mondja, jó lesz ott neked, hasonló korú fiúkkal, lesz tornaóra mindennap, mobiltelefon tilos az otthonban, ne is vidd, harminc perc net naponta a gépteremben, szigor lesz, szabályok, de leérettségizel.
Ülsz a kocsiban, terepjáró, bent meleg van, kint esik a hó, fehér minden, a lelkedben tél van. Apa, mondod, nem akarok abba az otthonba menni, apa, kérlek… Apád bekapcsolja a zenét, két gitár, nagypapa rock, precíz dob, idomtalan, ismétlődő szöveg, múlt, fiam, késő már, üvölti, hányszor kértelek, ne füvezz? Elcseszted, tesó, igen, apa nevet, indexel, fordul keletnek, autópálya, takarodj előlem, Tetű, apa üvölt, dudál, a motor is üvölt, fehér mező, fehér ég, fehér autóban visznek abba az iskolába, Péter, Apa-Péter, kezded megint, nem akarok menni. Apád a kormánykeréken, a zene üvölt, a nap valahol a köd fölött, a tanyák mögött, a fák mögött, hé, Pítőr-apa, fordulj meg, menjünk haza, apád megáll, szállj ki, üvölti, nem Péter, hanem az apád vagyok, érted? Nem a haverod. Ülj hátra, tünés, a keze is lendül, nem kell ütni, mondod, értem én.
Aztán mentek tovább, bele a ködbe, a síkságba, apa elöl, zene nincs, egyszer csak azt mondja, miattad teszi, féltenek anyáddal, mindig bajba kerülsz, az a motor is, amit elvitettek, erre hallgatsz, nem nevetsz, pedig mindened megvolt, folytatja apád, és… És? És nem tisztelted. A jó életet.
Na, ekkor felnevetsz, a nevetésed penge, apád hátába vág, te sem voltál mintagyerek, üvöltöd, buli, pia, koncert, az egyetemen buktál, láttam az indexedet. Apád hallgat, a havazás elállt, apád vezet tovább, te pedig percről percre veszíted el a szobádat, az ágyadat, zuhan ki az életedből a komputered, tudom, hogy van nőd, kiabálod a hátsó ülésről, hallottam, ahogyan telefonáltál a szeretőddel, megmondom anyának. Meg! Blöffölsz, de élni kell.
Elképzeled, ahogyan anyád sír. Ül a fotelben, zokog, apád térdel vele szemben, hazudik. Hogy ezt csak a gyerek találja ki. Szeretlek. Soha senkivel… A kocsi áll az út szélén, apád fogja a kormánykereket, hallgat, megint havazik, a szántóföld fölött varjak keringenek, teherautó dudál, zúg el, a kocsi megremeg, a varjak eltűnnek a ködben, apa, mondod, nem akarok abba a kastélyba menni, érted? Kérlek. Nem akarok egy ilyen otthonban élni. Kosz van, hülyékkel van tele az iskola. Apa, kérlek, ember leszek a magam erejéből. És majdnem nevetsz. Mert nem tudnád megmondani, mit jelent ez.
Apád sír, fogja a volánt, neked lesz ott jobb, na, és igen, van egy nő, akit szeret, aki szereti őt, a nőnek van férje, gyereke, fia, egy évvel idősebb, mint te, drogozott, nem járt iskolába, elvitték oda, igen, abba a bentlakásosba, és…
És, kérdezed, mi lett?
Apád lassan, nagyon lassan halad a behavazott úton, fagyos az aszfalt, mondja, nem akar bajt, minden bonyolult, az ablaktörlők zizegnek, oda kell menni, oda kell érni, ismétli apád, le kell adnom téged, varjak rebbenek fel az útról.
És, ismétled megint, mi lett azzal a fiúval? Mi?
Még ott van. Jót tett neki, nem iszik, nem drogozik, suttogja az apád. Megvan.
Ha elmegyek, elhagyod anyát, kérdezed, apád hallgat, lassan haladtok előre, kereszteződés jön, kérdeztem valamit, sziszeged, apád vezet, keskeny az út, nézed a fejét, ritkás már a haja, kisebb lett, vagy csak megint képzeled, hogy összement a teste mostanában, igen, ha vacsorára otthon volt, egyre mondta, hogy bent fejetlenség van, nincs terv, megint elküldtek valakit, két gyerekkel. Érted, két kisgyerekkel. És ilyenkor még kisebb lett az apád. Jó lett volna megmutatni a testvérednek, hogy nézd csak, apa összement, az álla az asztal alá került, apa fél, és ilyenkor összenevetettek volna. De nincs testvéred. Robogód van, nagy tévéd. Apád van és anyád, nekik házuk, kertjük van, bankhitelük, és vagy te, aki drogot vettél az áruházi parkolóban, te, aki összeverekedtél egy fiúval, igen, loptál boltban is, jött a rendőrség, szociális munkára ítéltek, apádnak szóltak, tegye rendbe a családi dolgokat. Egy tisztviselőnek rendezett az élete, nem válik el, a gyereke nem lop, a tisztviselőnek van autója, háza kerttel, van hobbija, igen, de a tisztviselőt a kevés vagyona egyben szorítja, lóg az élete bele a szegénykútba, soha nem lesz független. Igen, apád punk volt, koncerten üvöltött, ivott, most meg? Van gyereke, akinek mindent… de semmi hála, ez apád érzése, vezet, nyög a volán mögött, és ekkor mintha havazna az autóban. Mintha a szél fújna be az ablakon. Mintha a temetésedre vinnének, mintha… Neked lett ez a tél, ez a vihar, hogy nyomod se maradjon, igen, zuhog a hó, ha visszanézel, nem látsz semmit, a fák eltűnnek, a falvak is, nem hagy nyomot a kerék, vasárnap van, ilyenkor otthon filmet nézel, horror a netről, fejhallgatóval, ilyenkor nem hív senki senkit, csak este lesz mozgás, igen, otthon kéne lenned. Az ágyadban. Most. De téged visznek, apád lead, a káros, mérgező izét viszi, el veled a kertvárosból. Veszélyes vagy. Apádra, anyádra?
Nem szólsz, mindegy, vigyenek el oda a férfineveldébe, adjanak be, te majd ott megölöd magad. Az egyik osztálytársad így tett: kád, forró víz, kés, ütőér.
Sötétedik, amikor…
Amikor kiszállsz, nézed a kastélyt, az ablakokat a magasban, a sötét fasort, aztán bemész apád mögött a kapun. Jó lenne, ha apád és te… fegyver lenne nálatok, apád mosolyogna, intene, akkor adj nekik, elővenné a géppisztolyt, és a fenébe, bele a tárat, de ez nem film, apád tisztviselő, az autója kint áll a parkolóban, anyád osztályvezető, apád hozott téged, hozta a táskádat ruhával. Pénzt is adott. Te mész apád mögött, fel a lépcsőn, kövér férfi áll fent, arra van az igazgatói iroda, ott jobbra, az igazgató úr bejött, extra maga miatt, te hallod ezt, ez az extra nem jót jelent, gondolod, vasárnap este miattad az igazgató, mész apád után, az irodában állsz egy asztal előtt, ő az, az igazgató, magas, vékony férfi, megnéz, rendben, mehetsz, int, kint várj. Igen, menj ki!
Kimész, a sötétben nekifeszülsz az ajtónak, fülelsz, bent apád beszél, lassan, tagoltan mondja, hogy nehéz, hogy rosszak lettek a jegyeid, nem bírnak veled, anyád sír, szemtelen vagy, egy ismerős ajánlotta, hogy… Ide. Mert itt megnevelik. Mert itt rendet tartanak, mert itt… Az igazgató azt feleli, ebben az iskolában mindenki egyforma, mindenkinek megtalálják a gyenge pontját, itt senki sem ússza meg. Nem puhányokat akarunk, igaz? Az élet nem puhányoknak való, igaz? Nem lennénk itt, ha gyengék lettünk volna, igaz?
És nevet. Apád is nevet. Most kellene bemenned, üvöltened, most kéne a sörétes puska, peng-pam, bele kétszer a fejébe, a mellkasába, nesze-nesze, mi van a gyenge pontommal, te barom, állni fölöttük, figyelni a szemüket, a vért a torkukból, de nem. Minek? Tél van, tél, tél, hó, sötét. Elárultak. Eladtak. Leadtak a világvégén. A kutyaszaros-tehénszaros jeges semmibe tettek bele.
Igen, elvitted azt a motorkerékpárt, tetszeni akartál a lánynak, ilyenek a lányok, gyorsan mentél, buktál, megütötted a lábadat, a lány a karját törte, vérzett, a motort ott hagytátok az út szélén, a lányt bekísérted a kórházba, hazavánszorogtál, apád megtudta, de honnan?
Jönnek ki az irodából, arra, mutatja az igazgató, felmentek az emeletre, folyosó, a fal mellett szekrények, homály, egy fiú visz be a hálóba, ágyak, asztal, székek, erősebb a homály, meztelen felsőtestek, karok, vállak, büdös van, az egyik fiú, sápadt, vézna, megszólít, te vagy a … fia, bólintasz, jó, hogy itt vagy. Ott, az az ágyad. Keskeny ágy, foltos matrac. A falon kép, Alpok és a tenger. A matracra biztosan már rápisált valaki. Éjjel. Amikor álmodott. Húgyszag van. Gyávaszag. Hideg. És azt is tudod, a fiú melletted áll, ám apád nőjének fia lúzer, az apád egy ilyen cseléd anyját szereti. Miért? Mindegy. Ő így oldotta meg. Az apád jó életet akar? Lehet. Vagy túl szeretne élni? Kit érdekel, lesz még számadás vele.
A hátad mögött röhögnek. Ketten, hárman? Megfordulsz, öten vannak, nagyok, kicsik, erősek, gyengék, öten állnak veled szemben, apádra gondolsz, hogy leadott ide. Tudod, mi jön.
Te ütsz elsőnek, bele a legnagyobb szemébe, rúgsz, üvöltés, aztán még látod, hogy egy szék lendül, majd meleg lesz, érdes sötét, anyádra gondolsz, ahogyan sírt, amikor megtalált a kertben, feküdtél a fűben részegen, a csillagokat nézted.

Fél évvel később beszélsz újra apáddal. Felhívod, születésnapja van, a negyvenedik, apa, mondod, minden jót, sok boldogságot. Apád hallgat, hogy vagy, kérdezi, de te már nem meséled, hogy az első hetek keservén kellett túljutnod, akkor megvertek, a bordád megrepedt, éjjel ellopták a pénzedet, a kisujjad eltört.
Most már jó, jól vagyok, mondod, ne aggódj, nem is megyek haza, jó itt, igen.
Állsz a hálóban, mögötted két testőröd, a két pitbull, a falnál három fiú áll, nem fizették vissza a kölcsönt, előtted egy gyerek térdel, tisztítja a cipődet, vinnyog, igen, ebbe a gyerekbe bele fogsz rúgni, miközben megérinted a zsebedben azt a kulcscsomót, amivel minden ajtót ki tudsz nyitni ebben a kastélyotthonban, akkor minden jót, apa, mondod, bontod a beszélgetést, rálépsz a fiú kezére, az felüvölt, most megtudod, mi a fájdalom, mondod, majd kinézel az ablakon, mert kint, a földek fölött gyönyörű május van.

A bejegyzés kategóriája: Próza
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>