T. Ágoston László

Külvárosi járat

T. Ágoston László

Az utas leszállt a hátsó ajtón. A sofőr hosszan csengetett, megvárta, míg az elsőn felszáll a botját szorongató, idős férfi. Azt is megvárta, míg kezeli a jegyét, csak aztán pörgette föl menetkészen a motort. Már csukódott befelé a hátsó ajtó két szárnya, amikor egy csizmás női láb jelent meg a szűkülő résben. Azután egy táskát tartó kéz ragadta meg a kapaszkodót és a sofőr rokonságát pocskondiázó női fej tolakodott elő a lépcsőn. A kocsi fékje jól vizsgázott. Az utasok mind rábólintottak.
─ A jó édes anyádat csukd oda legközelebb, te szarházi bunkó! ─ tolta föl magát az újra kinyílt ajtón át egy szemmel láthatóan az ötvenes éveit taposó asszony. ─ Látták mit csinált velem? Látták? ─ huppant le a legközelebbi ülésre. ─ No, majd én megmutatom neki, kivel csinálhatja ezt! Felírom a rendszámát, és följelentem, csak szálljunk le! Látták? ─ nézett szét az utasokon a helyeslést várva. ─ Büntessék meg az ilyet, hogy belefeketedjen!
Közben a busz elindult, és lassan távolodott a megállótól. A sofőr fél kézzel mutogatott valamit, de nem szólt bele a mikrofonba.
─ Láttuk ─ mondta egy két székkel arrébb ülő, testes férfi. ─ Nagy szerencséje volt, hogy nem esett a kerekek alá. Ha a sofőr nem figyel, már akár a mentőket is várhatná. Mi ennyire sürgős magának asszonyom?
─ Hogy hogy mi ennyire sürgős? Az, hogy… ─ vett mély lélegzetet a nő, de aztán meggondolta magát. ─ Különben tudja mit? Semmi köze hozzá! Trottyos vén hájpacni! Azért van a busz, hogy utazzunk rajta, nem? Nem elég, hogy az áruházban fölhúzza az ember agyát az a hülye pénztáros csaj, még ez is. Utálom az ilyen minden szarban kanál hapsikat!
A férfi szeme szikrákat hányt mérgében, s biztosan válaszolt volna valami hasonlót, de a mellette ülő nő a combjára tette a kezét, és higgadt, csendes szóval mondta:
─ Az a helyzet, hölgyem, hogy ezekre a külvárosi buszokra az első ajtón kell fölszállni. A hátsón csak leszállni lehet. Ki is van írva a busz elején. El kell olvasni! Adjon hálát a Jóistennek, hogy nem történt baja! A jegyet is ott kell kezelni az első ajtó mellett.
─ Hagyjon engem békén azzal a rohadt jeggyel! Nehogy már a végén én legyek a hibás, mert ez a hülye paraszt rám csukja az ajtót! Kije ez magának, rokona?
─ Már megbocsásson ─ szólt közbe egy kerekes bevásárlószatyrot szorongató nő a középső ajtó mellől ─, de mintha már láttam volna magát ezen a járaton utazni. Tudhatná, hogy mi a szabály. Különben teljesen mindegy, hogy ki kinek a rokona. A szabály az szabály. Illik betartani.
─ Én is láttam már magát ezen a buszon ─ ugrott talpra a nő. ─ Sőt azt is láttam a minap, hogy megvárta a sofőr, amikor szaladt a busz után. Akkor miért nem tartotta be a szabályt? Tán lekenyerezte valamivel? Nálunk már a sofőrök is korrupciósak!
─ Hulla jó! ─ nevetett föl egy fiatal srác. ─ Mondja ezt még egyszer, hogy fölírhassam az aranyköpések közé!
─ Maga csak ne röhécseljen, fiatalember! ─ fordult felé elszántan a nő. ─ Jobban tennék, ha a maguk dolgával törődnének! Állandóan csak tüntetnek. Már alig lehet közlekedni a városban. Aztán mi az eredménye? Előbb-utóbb belefáradnak, és elmennek aludni az anyukájukhoz… Hát ennyit érnek maguk, fiatalok a nagy tüntetéseikkel. Tudja, mire jó ez a sok tüntetés? Egyedül arra, hogy még többet költsön a kormány a rohamrendőrség felszerelésére. És tudja miből? Az én adómból, meg a magáéból is, ha fizet egyáltalán adót. Mondják meg, ha nem így van!
─ Na ne! Hát ez nem normális! ─ ugrott föl az első ajtó melletti székről egy izgatott férfi. ─ Látták ezt?  Szerintem szét se nézett, mielőtt kiugrott a mi buszunk mögül, és mint az őrült, úgy szlalomozik a terepjárójával ezen a keskeny úton. Alig néhány méteren múlott, hogy vissza tudott sorolni a sávjába a szembe jövő busz előtt. Még jó, ha nem törte össze magát valamelyik utas a hirtelen fékezéstől. Itt ötven kilométer a megengedett sebesség, ez meg hajtott vagy százzal…
─ Az egy dolog ─ bólintott rá egy másik utas. ─ A nagyobbik gubanc az, hogy kint van az előzni tilos tábla. Tudom, mert én is szoktam erre járni kocsival. Sok autós pénztárcája bánja ezt, mert a zsaruk is ide járnak kaszálni, ha éppen nincs sürgősebb dolguk.
─ Akinek van pénze ilyen terepjáróra, az a rendőröket is meg tudja venni élő súlyban ─ ingatta a fejét egy ősz hajú férfi. ─ Látták hétfőn a Kék fényt a tévében? Na kérem, hát ezek után csak üres szócséplés becsületről, meg erkölcsről beszélni.
─ Mókás dolog ezeket a több tízmilliós értékű terepjárókat rokkant parkolóban látni ─ fűzte tovább a szót a testes útitárs. ─ Érdekes, hogy van hozzá rokkant igazolványuk is az ablak mögött. Bezzeg az én sógorom, aki két mankóval jár, még a tavasszal beadta a kérelmét a parkoló igazolványra, és még a Mikulás se hozta meg neki. Nem vezetni akar, nem rokkant ellátást kér, csak azt, hogy a felesége mellé beülhessen az anyósülésre, és ne kelljen száz métereket mankóznia az áruházig. Külön felülvizsgálatra is behívták, de azóta is csak tologatják az aktát.
─ Hát persze, mert várják a csodát ─ nevetett föl egy fruska. ─ Tudják, hátha kinő!
─ Látják? ─ fordult el a hátsó ajtón felszállt nő. ─ Ilyenek ezek mind! Ez a mai fiatalság.
─ Amelyet önök neveltek ilyenné, asszonyom! ─ hajolt meg felé szertartásosan a tüntetésekkel vádolt fiatalember. ─ Ezzel már Kádár Jánost se kárhoztathatják, mert immár huszonöt éve halott. A maguk nemzedéke csinálta a rendszerváltást!
─ Bocsánat ─ szólt újra a testes férfi a nő felé fordulva ─, de még nem láttam, hogy kezelte volna a jegyét. Vagy netán inkább leszállna?
─ Hagyjon engem békén, maga trottyos hájpacni! ─ fordult az ablak felé a nő. ─ Mit foglalkozik velem? Nincs más dolga?
─ Akár lehetne is ─ mondta amaz némi sértődöttséggel a hangjában ─, de most éppen maga csinált nekem programot. Tudja, ezeken a buszokon az a szabály, hogy aki utazni akar rajtuk, annak jegyet kell váltania, és azt a jegyet ki is kell lyukasztani. Ott, azon a kis készüléken, az ajtó mellett. Nos, tisztelt asszonyom, vagy kilyukasztja a jegyét, vagy szálljon le!
─ Helyes, szálljon le! ─ kiáltotta a fiú.
─ Szálljon le! ─ kontrázott rá a lány is.
Az autóbusz újabb megállóhoz közeledve lassított, majd beállt a buszöbölbe. Az ajtó kinyílt, és a kerekes bevásárlószatyros nő leszállt, de az ajtóból még visszaszólt.
─ No, jön, vagy marad, mert az ajtót újra becsukják?
─ Maradok. Semmi köze hozzá!
─ Szerintem jobban tenné, ha leszállna ─ mondta az ősz hajú férfi.
─ Nem szállok le, és jegyet se lyukasztok ─ toppantott a nő idegesen. ─ Bérletem van ─ mondta, és átült a leszálló utas helyére.
Az ajtóban egy gondozatlan szakállú, fésületlen hajú, időtlen, ráncos arcú férfi igyekezett megkapaszkodni. A másik kezében elnyűtt nejlonszatyor, amit bizalmatlan, fürkész tekintettel méregettek az utasok.
─ Segítsenek már! ─ nyögte, és félénk tekintetét végighordozta a fent ülőkön.
Senki se mozdult. Aki tehette, kifelé bámult az ablakon.
─ No, már csak ez hiányzott. ─ szólalt meg valaki hátul visszafojtott hangon. ─ Egy hajléktalan…
A nehezen mozgó, viseltes ruhát hordó férfi nagy nehezen felhúzta magát a lépcsőn, és megállt a kapaszkodó tartóoszlopának dűlve. A busz motorja újra felpörgött, indult tovább. A hajléktalan megbillent, és a nő melletti székre huppant.
─ Bocsánat ─ mondta halkan, és az ölébe vette a szatyrot.
─ No, hát erről szó se lehet! ─ kiáltott fel sértődötten a nő. ─ Nem elég, hogy a középső ajtón tolakszik föl, még büdös is… Azonnal menjen el innen! Dobják le a buszról! Nincs itt egy ellenőr vagy rendőr, vagy akárki?
─ Az nem lehet ─ hebegte a hajléktalan. ─ Tegnap fürödtem a hajléktalanszállón.
─ Akkor is koszos, meg büdös is. Nézzék meg a kezét! Jegyet se lyukasztott. Állítsák meg a buszt!
A sofőr is felfigyelt a hangzavarra, lassított, félrehúzódott az út szélére, és megállt. Okulva a korábbi tapasztalataiból, csak félig nyitotta ki az utastérbe nyíló ajtót. Kihajolt és megkérdezte:
─ Mi történt?
─ Ennek a pasasnak nincs jegye. Aztán meg büdös is! ─ visította a nő. ─ Szállítsák le!
Két magas, vállas, középkorú férfi ugrott, hogy ledobják a buszról a hajléktalant. Ő azonban eleinte csak hátrált, míg egy üres kettős üléshez ért. Ott aztán nekivetette a hátát a busz oldalának, és szakadt bakancsával rugdalózva próbálta távol tartani a támadóit. Közben az egyik férfi valamiféle igazolványt vett elő, és felmutatta.
─ Polgárőr vagyok ─ mondta. ─ Felszólítom a jegy nélkül utazó állampolgárt, hogy azonnal hagyja el a járművet, különben testi kényszert fogunk alkalmazni!
─ Na végre, egy férfi! ─ rikkantotta el magát a nő.
─ Nem megyek! Ha megöltök, akkor se megyek! ─ hadarta a hajléktalan.─ Úgy is van, csak öljetek meg, nektek mindent szabad…
A két erős férfi nekigyürkőzött, hogy kiszedje az öreget a székek közül. Már a bakancsot is letépték a lábáról, amikor hozzájuk lépett egy harmadik.
─ Álljatok meg, fiúk! ─ mondta csendes, nyugodt hangon. ─ Én is polgárőr vagyok. Kifizetem ennek a szerencsétlen embernek a jegy árát. Üljön oda előre, a sofőr mellé. Ott senki se lesz a közelében. Rendben lesz így, sofőr úr? Asszonyom?
A sofőr rábólintott, visszaült a vezetőülésre. A busz tovább indult. Csend lett, szinte síri csend, csak a nő morogta halkan a fogai közt: „de hát akkor is büdös!…”
December volt, advent időszaka. Hamar esteledett. Mire a végállomáshoz értek, felgyulladtak az utcai lámpák fényei. A városközpont irányában ezüstösen csillogtak a karácsonyi vásár reklám lámpafüzérei.

A bejegyzés kategóriája: Próza
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>