Kalász István

Az utolsó megbánás felé

Kalász István

Gyerekkori_négyéves vagy, az óvodában ebédet adnak, utálod a főzeléket, a szád mellé kened, nevetnek, röhögnek, mutogatnak rád, ez meg, hogy néz ez ki… Az óvónő kirángat a mosdóba, mosd le, te! Ebéd után feküdni kell az ágyon, nem tudsz aludni, tündérek között vagy, suttogsz, jön az óvónő, az arcodba csíp, aludj már, te mocskos. Kilencszázhatvanas évek eleje. Az óvoda új, a szocialista-emberi iparváros közepén áll; egyenes utak, parkok, a városi strandon megafonból zene, kicsike vidámpark óriáskerékkel, hintákkal, hátul a kiszuperált szovjet rakétával. Az áruház előtt kövér rendőrök cigarettáznak, a Csillag moziban hideg van. Ha déli szél fúj, a Vasmű felől vörös, sűrű felhő dől a házak közé, a levegő mar, égeti a szemet. Állsz az ágyon, köhögsz, zihálsz. Anyád sír, apád áll a szoba közepén, megfullad, kiabálja anyám, nem látod? A kövér óvónő az arcodba csíp, aludj már, te átok, sziszegi, te zavartan mosolyogsz. Pedig üvöltened kellett volna.
_A kórterem a harmadik emeleten, a folyosó végén van, az ajtóval szemben szék áll. A nővér azt mondta, menjen csak haza, telefonál, ha bármi lenne. Múlik a délután, a telefon nem szólal meg, közben feltámad a szél, nyugatról sötét felhők jönnek, a magasban hangtalan repülőgép halad keletnek. A kórteremben hat ágy. Anyja balra, a másodikon fekszik. Ezt pontosan látja maga előtt, ha az anyjára gondol.
Cselló_még abban a szocialista mintavárosban, már iskolában, udvari éneklésen, sorban álláson túl. A folyosón kiabálások, sötét vitrinek, felelések, ünnepségek, kétfajta zászló leng, az egyik piros, kék iskolai köpenyben kell járni. Vannak verekedések két krétanyelés között. Van még a külföldi autó bámulása a belvárosi cukrászda előtt, Taunus Ghia, NSZK rendszám, ezüst a színe. Mennyivel mehet? A lakótelepen, az új G. épületben vad gyerekek laknak, karvalyszemük van, ütnek, rúgnak, térdeltetnek, azt sziszegik utánad, fá-á-áj? Hívod az apukádat? Apád gyakran elutazik, a telepi gyerekek nem értik. Hová megy? Mit csinál ott? Börtönbe megy az apád? Zoli apja is ott van. Majd kijön. Apád egy este csellót hoz haza, tessék, mondja, csellózni fogsz. A cselló a nappaliban, a kanapé mellett fekszik, érzed, ez nem lesz jó, a telepen senki sem csellózik, itt csúzlit cserélnek kéz alatt, az egyik fiú boxert mutat. A cselló nagy, a zeneiskola messze van, az ujjaid gyengék, a francia népdal végtelen. A tanárnő fel-alá járkál, a harmadik órán kiabál, hogy fáj a feje. Már sötét van, mész haza a csellóval a sötétben, aztán otthagyod egy padon, otthon azt mondod, ketten voltak, eléd álltak, rángattak, nem tudod, hol laknak. Karvalyszemük volt. Micsoda, kérdezi a házmester-tömbbizalmi, milyen szemük volt? Anyád áll, megölel, apád pisszeg, a házmester anyádat nézi, apád azt mondja, ő érti, mit akarsz mondani. A csellót leadták a közeli orvosi rendelőben.
_Apja két éve halt meg. Összeesett a metróban. A férfi a tükörrel szemben, a fürdőszobában áll. Kezén horzsolás, nem tudja, hol szerezte, nézi magát a tükörben, nem tudja, mit csináljon. Egyedül van otthon, anyja szobája jobbra, a fürdőszoba mellett. A fürdőszobai tükör polcán hajkefe, benne anyja fehér haja. A telefon nem szólal meg. Kint esteledik.
Az elmaradt út_kamaszként, hetvenes évek, tizenhat évesen. El kellett jönni D-ből, asztmás lettél, fulladtál, költöztetek, és a másik városban, pattanásokkal az orrodon, a nyakadon, ormótlan kezekkel állsz, bámulsz a városra. Görbe utcák, lépcsők, templomok. Rézből kilincsek. A város szélén van a gimnázium, a dohos épületben is vannak üvöltő tanárok, rossz szakkör. Az anyád valami hivatalban ül. Apád sokat utazik. És nyáron van a rock fesztivál, amire sokan utaznak az iskolából. Kell útlevél, kell pénz, a fesztiválon van pia, vannak a csajok. Tavaly eltűnt ott egy lány, a rendőrség nem is kereste. A lány abba a gimnáziumba járt, ahová te, szép volt, beképzelt, ez a lány elment arra a fesztiválra, ott eltűnt. Örökre. Megint jön a nyár, újra van fesztivál abban az országban, a hegyek közötti város mögött. Megint mennek a gimnáziumból, te is szerzel sátrat. A barátnőd azt mondja, ott kosz van, nincs rendes vécé, az ott Ázsia-Balkán. Nevetsz, a lány folytatja, ha maradsz, egész héten hagyja magát, a szájával is csinálja. Esik az eső, a nyár hideg, a busz elmegy, veszel óvszert a buszpályaudvari trafikban, a barátnő azt mondja, most nem lehet. Ez most menzesz, ostoba! Aztán egy fiú visszajön a fesztiválról, ő meséli, hogy az első éjjel a szomszéd sátorban megerőszakoltak egy lányt, a németek összevertek két lengyel fiút, a rendőrség körülvette a területet, ő még ki tudott szökni. Olyan ott, mint a háborúban, barikádot építettek. Ültök a padon, már este van, sötétedik, minden csöndes. A lány ma sem jött, orrodon ég a hormon verte kelés, a hátad viszket, a fiú meséli tovább, hogy a következő éjjel a fesztiválon felgyújtották a büfét, a büfés romlott ételt adott el, a rendőröknek ingyen adta a szendvicset. Most olyan ott, mint a forradalomban, verik a biztonsági őröket, dobálják a rendőröket, vezért választanak, ki fognak törni, mennek neki az erdőnek, ott fognak élni. Szabadok lesznek. Sza-ba-dok. Ülsz, hallgatsz, az utca csöndes, nyár van. És évekkel később is érzed, hogy a lázadás két napja csodálatos lehetett. És te nem voltál ott.
Az első_a lány apja, anyja ügyvéd, L. a szerelmed, tizennyolc éves vagy, L. is ügyvéd akar lenni, neked nem sikerül az egyetem elsőre, L. Amerikába utazik, a szüleitől kapta érettségi után, az egyetem elé az utat; L. ügyvéd lesz, te pedig semmi se. Július első hete van, délelőtt, hőség, érettségi után vagytok, ketten az üres házban. L. mutatja az útlevelét, a repülőjegyet, hat hétig marad, New York, Kalifornia, Malibu, Zuma Beach, Hollywood. Te nagyanyádhoz mész, ha mész a nyáron, a faluba a román határ előtt. L. szőke, nevet, ugrál a szobában. Rálököd a fotelre, most búcsúzóul megduglak, mondod, L. néz rád, akkor most megmondja, nem szereti gyorsan, a kedvedért ment mindig bele, és legjobb volna, ha gondolkodnál ezen. És az is jó volna, ha tudnád, mi lesz veled a nyár után. L. úgy beszél, mint a jogász anyja, te érzed, itt valami történt. És ekkor mondod, hogy szereted őt. És, hogy te is szeretnél mondani valami fontosat. Hogy ő az első. Vele a szerelem. Te vagy az első az életemben,L. megölel, súgja a füledbe, én azt hittem, te előttem sok lánnyal… És a tied lesz. Aztán elrepül, négy héttel később ír Amerikából, vége. Ne várd tovább. Ősztől nincs, nem is lesz semmi közös, és ezt te meg fogod érteni. Ne keresd. Már tudod, a titok erősebbé tesz. Apád elhagyja anyádat, anyád egyszer azt mondja, csak apáddal volt úgy együtt egész életében.
_Zsebébe teszi az iratokat, a borítékot a hálapénzzel, a bérletét, a táskába a nővérnek az olasz kávét, anyja hálóingét, a narancslevet, anyjának bugyit, indul otthonról. A villamos üres, este van, kint sötét, a kocsi végében hajléktalan alszik. Szél fúj, a hídon csattognak a zászlók a magasban, gazdátlan kutya szalad az autók között. A kórházból nem hívja senki. A villamosmegállóban törött szemüveg fekszik a betonon, hideg van. A férfi az O. téren másik villamosra vár, arra, ami kiviszi a város szélére, a kórházhoz. Az ilyesmi nem marad meg az emlékezetben, az ember belefásul a hidegbe, gondolja, az út este hosszabbnak tűnik.
Az együttlét_megpróbálod, mert azt hiszed, együtt kell maradni, nem mehetsz tovább csak úgy, felelős vagy érte. Mert az a lány egyre mondja éjjel, hogy az apja berúgott, kergette őt és az anyját késsel, az apja részegen vezetett, a rendőrök összeverték. A lány egyedül él, aztán veled, veszekedtek, ha ilyenkor megemeled a hangod, ha hirtelen mozdulatot teszel, a lány azt hiszi, megütöd, mint az apja, ilyenkor ő üt, üvölt, rúg feléd. Te sokat dolgozol, ki kell fizetni a fűtést, az áramot, mosógépet kell venni végre, a lány újságnál dolgozik, nem keres sokat. Aztán egyszer csak pénzt kapsz, örökölsz a nagyanyádtól, Amerika, AMERIKA, mondod, most már szabad utazni, oda szeretnél eljutni. Ki-jut-ni. Fényképeket nézel, a lány mondja, kell új bojler, kell tévé, kell-kell… a nedves belvárosi lakásba. És meg kell adnia a tartozást is, a konyhából szobát lehet leválasztani, kell szoba a gyereknek. És könnybe lábad a szeme. Az utazás elmarad, lesz mosógép, a falat felhúzzák. Aztán egy hajnalban felébredsz, átmész az új szobába, a falnak veted a hátadat, és tudod, te még nem vagy kész, er-re. Még nem éltél eleget. A szobában gyerekágy, az ágyon játékmaci néz rád olyan félénk szomorúan, mint még senki az életben. Nem kell megfelelni. De azt is tudod, ez nem baj. Anyád átölel, amikor megmondod, hogy vége, hogy hazaköltözöl. A hátsó szobába.
_A villamoskocsiban egyedül van, a végállomás előtt két megállóval kell leszállnia. Ott jobbra kanyarodik, sötét park mellett kell menni a kórház felé. Azt mondják, a városban a legtöbb fa rákos lesz. A férfi átmegy a kórház sötét udvarán, a bejárat előtt, a rámpánál két mentőautó áll, mindkettő nyitva és üresen. A folyosó is üres. Sehol senki, csak zajok valahonnan.
Nem szólni_a buszon reggelente, az egyik saroknál nő száll fel, a nő vékony, törékeny, zöld a szeme, néz feléd, te nézed őt, az öreg busz vergődik át a városon, egyre nézitek egymást. Közben apa leszel, csődöt mondasz. Anyád megbolondul, azt mondja, ügynökök sugarazzák a házat. Azt mondja, hogy bejönnek éjjel. Néha a nappaliban a parkettán fekszik. Néha levelet ír a miniszterelnöknek, hogy figyeljen arra, hogy mi történik az ország szegényeivel. Aztán gyógyszert kap, anyád jobban lesz. De az állásából kiteszik. Afővárosban mozikat zárnak be, több kínai étteremben robbantanak. Meghalnak ismerősök. A busz aluljáró fölött halad, odalent egyre több a hajléktalan, a boltokban rosszul adnak vissza a pénztárosok, a fűtés, a bérlet drágább lesz, irodaházak épülnek, boltok nyitnak, butikok zárnak be, a csatornákban szaporodnak a patkányok. És írja az újság, hogy egy határ menti faluban varangyok esnek az égből. Aznap új svéd busz halad a folyó felett és a zöldszemű nő a Felszabadulás téren száll le. Igen, meg kellett volna szólítanod, hogy ne gondolj még ma is rá. Mert leszállt, visszanézett, intett, mosolygott, és nem jött többé.
Ütni_már a kilencszázkilencvenes évek közepén, nővel élsz, és B., a nőd meséli, hogy tizenhárom éves sem volt, a mostohaapja fogdosta, simogatta, szerelmes volt belém, súgja a füledbe. A nőd anyja tudta-látta, de nem szólt, a mostohaapa újságíró. B. anyja és apja már halott, a testvére is halott, B. maradt az egész családból. Amerikában, a Central Parkban ülsz a padon, ahol talán a régi lány, az ügyvédlány is ülhetett? Van internet, ott keresed, olvasod B. mostohaapjának cikkeit. Kenetteljes intelmek, közhelyes fogalmazás. Káder volt. Besúgó volt a mostoha. És B-nek szerelem közben jut eszébe, hogy a mostohaapja a lába közé nyúlt, ilyenkor felsikít, hagyd abba. Menj el! Undorodom! Összerándul, ellök magától. Arcodba karmol. Aztán egy hajnalban kideríted, hol él a mostohaapa, vonatra ülsz, mész a vidéki városba, vársz a téren, nézed a házat. Jön ki a kapun a férfi, idősebb, mint gondoltad, hajlott, lassan halad, egyik keze a hátán, mint apádnak, amikor ment veled, vitt téged az ipari városban az óvodába. Mész utána, a férfi megáll egy templom előtt, lassít egy bolt előtt, bemegy a postára. Áll a sorban, kezében borítékkal. Reszket a keze. Úgy, mint apádnak. Ritkás a haja. Foltos az arcbőre. Látod, hogy vizes a szeme. Látod rajta, hogy beteg, hogy hamarosan meg fog halni. Ma sem tudod eldönteni, jó volt-e, hogy kijöttél a postáról. Hogy nem vártad meg, nem ütötted meg a lépcsőházban. Vagy bárhol. Vagy egyáltalán. Anyád bátyja is besúgó volt. Mondod anyádnak, hogy ne beszéljen vele. De ő mégis… Közben meghal apád. Anyádhoz betörnek. Éjjel az ágyánál állnak, és azt mondják-röhögik neki, maga túl öreg. És te nem voltál vele.
_A férfi kilép a liftből, jobbra fordul az utolsó kórterem felé. Orvos jön szembe, már nincs látogatás, mondja unottan, megy tovább. A kórterem sötét, a férfi anyja alszik. Mint egy csecsemő, gondolja a férfi. És hogy befeküdne az egyik ágyba, kipróbálná, milyen is. Várni. Itt. Hogy valaki hozza a tűt. Az ágytálat. Ekkor felébred az anyja, kábult, mosolyog, inni kér. A nővér jön, suttogja, hogy az édesanyja morfiumot kap. Ettől a múltba megy, beszélni fog. Mert ilyenkor mindenféléről beszélnek. A férfi maradjon itt éjszakára, van külön szoba, átviszik oda az anyját, ha gondolja… A férfi érti, ad pénzt, két ápoló jön, áttolják az anyját a külön szobába. Ágy, éjjeli szekrény, szék. Infúziós állvány.
Ugrani_jut eszedbe, hogy nem ugrottál szikláról tengerbe. Sem hídról a Dunába. Még csak az ugrótornyot sem próbáltad ki az uszodában. Talán jobb így.
Kellett volna_ki kellett volna nyújtanod a nyelvedet. A tanárodra, a rendőrre, aki a nyakadnál fogva rángatott, mert átszaladtál az úttesten. A fagylaltosra, mert kisebb gombócot adott, a főnöködre, amikor letagadta, hogy mondta azt, a barátodra, aki nem adta vissza a pénzedet stb. Elmentél arra a tüntetésre, ahol lőttek, azt nem bánod, de azt, hogy hogy szaladtál a többiekkel könnygáz elől, hogy a menekülő tömegben meglöktél egy idős nőt… Nem és nem kellett volna akkor befutni abba a mellékutcába. A mellékutcában semmi értelme a kiabálásnak. Ott a szégyen rosszabb. És meg kellett volna tanulnod fejen állni. Nem kellett volna megöregedni. Szeretni. Utazni… kellett volna. Sokat utazni. Többet szeretni.
_A férfi anyja mosolyog, körülnéz, már értem, mondja, miért vagyok itt. Ebben a szobában. Nem kellett volna, de jobb itt. A férfi megigazítja a takarót. A nő köhög, kérdezi, mit bánt meg a férfi. Eddigi életében. A férfi ül a széken, kint esik az eső, valahol bádog kopog. A férfi anyja lehunyja a szemét, beszélni kezd. Hogy az a két ukrán hadifogoly az istállóban aludt. Anyám nem kedvelte őket, pedig dolgos fiúk voltak… Oleg? Azt hiszem, a szőkét így hívták. Azokkal jobban kellett volna bánni. Este vinni akartam nekik ennivalót, bort… de nem mertem, féltem anyámtól. Aztán jött a front. Az anya beszél, jöttek az oroszok, a két ukrán fiút lelőtték az udvaron. A férfi hallgatja, kint egyre erősebben esik. Bádog kopog valahol a magasban.

A bejegyzés kategóriája: Próza
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>