Kulcsár Ferenc

Fájdalmas voltam, körbegondolt s tömör

Kulcsár Ferenc

Lipcsey György-dalok

(részlet)

1/3 Megszabadított-szépek
2006–2013

Csontkoronás ág-bog-élet
s gyökéríz érlelt, hold-hideg,
belőlük gyúrtam lázaim:
esküvést, mítoszt és hitet.

Diórönk szült, akácanya,
súlyos tömbök: kő és bánat,
s márvány, kötél, kelepce-csönd,
tövisek és fájó vágyak.

És hát a bronz, az őzszínű –
általa szüljek-szülessek:
egy mámoros formarendben
oldást és kötést keressek.

*

Világtalan, vétkes idők
ördög-fialta napjai
rozsdabarna bőröndökből
kitörni vágytak, szállani:

hiénák hideg éjjelén
hóesés sírt és szél dudált,
a vagonokban zokogtak
öregek, várandós anyák:

mint a téboly, ment a vonat
űzöttekkel Szudétákra,
szuronyos puskák száza közt
glédákba rakva, s felhányva

egymás fölé: bronzkoporsók
molyette gönccel, átokkal,
temetőnyi téli gyászban
bogárfekete álmokkal.

*

Titokzatos konstrukciók,
rejtélyes architektúrák,
átlőtt, tömlöc-rácsozatú
hengerek, hasábok, gúlák

poklukba zárnak, méhükbe:
lesd meg bentről talányukat,
s bugyraik szűk résein át
keress a létbe kiutat,

s járd körbe a tengelyekre
felfűzött zúzott testeket:
e rejtelmes törvényeknek
önként engedelmeseket.

Burkolt belső tereikben
meditálj el e roncsokon:
magasba törnek, taszítnak,
lelkednek mind, mind, mind rokon –

jövőből-múltból otthonos
e kapocs föld és ég között,
isteni köre, szférája
köreiddel eggyé kötött:

vágyódást érzel szállani
a csiszolt, szép csodákba,
a groteszk és a paradox,
bizarr transzcendenciába.

Vagy Bábel-tornyok romjait
véled itt sorjázva látni,
mik szétesnek, mert nem lehet
általuk csillagra hágni,

így mutatván az emberi
vesződséget. S hogy bízva bízz:
tornyainak hűs lapjain
díszek és sávok, tiszta fríz,

s földanyánk menedékei:
szirthasadékok, leshelyek,
Isten árnya, vizek öble,
sziklaodúk és – emberek,

kik gyötrődve kirobbannak
a roncsok közül és élnek:
térbeforgatott-sugárzók
és megszabadított-szépek,

s vért keverve kövek közé
holnapokat raknak egyre,
vért kevernek, verítéket,
fájó formákat teremtve:

épp amint a kezdetekben,
lázból fakadón, szilárdan,
emelvén a Déva várát
láthatatlanul-kitártan,

és amint bronz-Anonymus
– megtartó szókat keresve –
karcolgatják históriánk
mozdíthatatlan egekre.

A bejegyzés kategóriája: Líra
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>