Ioan Es. Pop

farkas vagyok és megjelentem a város szélén

Ioan Es. Pop

töprengve. elrejtőztem az emberben,
mint egy széttépett köntösben,
vicsorgok és a más emberekben élő
farkasokra támadok.

igen ám, de mindketten, az ember és a farkas is
kegyetlenül elbuktunk. kialvatlan holdak
agonizálnak a szenvedő égen.

nem jó az emberben élni. az utolsó istenek is
elfásultak az égben és lebukfenceztek.
most ők is bujkálnak, az eltűnés szenvedélyével,
amelyet a farkasok isteneinél nem tapasztaltam.

ők minden erejükkel a múlt felé mennek,
mert egy napon ott lesz a jövő.
.
testüket elborítják pikkelyek és tollak,
tagjaik megnyúlnak és karmaik nőnek,
sűrű villámlás közepette, az atya
nehézkesen és ellenségesen felmagasodik.

barmok vagy talán óriási csigák
hasítják a levegőt, helyet csinálva
a másik világnak, nagy darabokat
szakítva a térből. a világ zuhanórepülésben.

felkészültek már. az ég amely alatt haladnak
olyan alacsony, hogy fejüket súrolja.
mint egy szűk barlang boltozata.
itt minden össze van zsúfolva,
senki sem választotta szét a dolgokat a léttől.

a bensőjük zsugorodik az úton lévőknek.
a mozgás elmerül a mozdulatlanságban.
most az, aki egy életen át ápolta
lelkét, mint egy értékes dolgot,
ráeszmél, milyen átkozott volt.
ahogy az alagútba és a kezdeti létbe
szorult a test, eltűnt a személy.
nem lehet tovább haladni, az én ablaka eltörött.

ám azon át  kikerekedett szemekkel
buzgón bámul a vak, aki arra irányította.

el kell válnunk. én egy másfajta visszaúton
megyek, mint te. amerre elindultunk
nincsen hely kettőnknek. ám nélküled nem
valószínű, hogy elindultam volna. amikor a szerelem
messze lesz, újraírlak és lángolni fogok.

remélem, a feledés utolér minden irányból,
hogy lezárja a jelent, ne legyen hová
visszatérni. ma az üvöltésem beteg,
mert még meg lehet hallani,

de a holnap, amely már keserűséget hagyott bennem,
és a tegnap, amely még reményt ad,
a megvalósulás útján vannak. megértek
a megvalósult jövőnek
és a megvalósulandó múltnak.

és akkor, az idők találkozásának
rettenetes pontján, amikor, remélem összeomlok
harapva és vergődve,
kényszeríteni fogom az iszonyt, hogy rád emlékeztessen,
hogy felébresszen és élni kényszerítsen.

és aztán előkészítsen nekünk
egy rendkívüli találkozást a földön.

bárány szarvacskáimra:
amikor megragadott a mészáros, két hónapos voltam csupán
és bár úgy fájt, ahogy az övéinek is fájna, csak néhány másodpercig
sírtam.
később viszont fontosnak kezdtem érezni magam, mert jött a
húsvét, és a hűtő legfelső polcára helyeztek, de aztán mégis
elgondolkodtam vajon nem érdemelnék többet ennél? miért nem
tesznek a fagyasztóba ahol hónapokig elállnak a húsok, mintha
halhatatlanok lennének.
hát  legyen, úgy tűnik, én csak olyan egyszeri étel vagyok,
testvéreim, veletek is így történik? mi lenne, ha jövő évben
nem születnének meg a hozzánk hasonlók, anyjukban maradnának?
pásztor atyánk, amikor az emberek feltámadnak majd,
akkor a bárányok is feltámadnak? és ha igen, mivel fogod etetni azokat
akik örökké fognak élni?

Balázs F. Attila fordításai

A bejegyzés kategóriája: Műfordítás
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>