Jancsó Péter

A nap, amikor véget ért a történelem

Jancsó Péter

Felordított, pedig nem volt az a fajta ember, aki egy újságcikk hatására csak úgy felugrik az asztaltól és ráköpi a kávét a palacsintájára! Nem, Henry Dupray egyáltalán nem volt olyan ember. Épp ellenkezőleg, Henry Dupray a legnyugodtabb, legkiszámíthatóbb kispolgár, mi több, a New York University egyik legnépszerűbb történelemtanára volt. Végtelen nyugalmával, megkérdőjelezhetetlen tanári kvalitásaival és elnéző jókedvével nem csak hallgatói, de munkatársai szívébe is belopta magát már kezdőként is. Annak azonban már jó 30 éve volt, hogy megkezdte a fiatalabb generáció okítását a történelem nemes tudományára. Most egyedül él, mivel a felesége elhagyta azzal az indokkal, hogy nem bír egy olyan férfi mellett élni, aki még a szeretkezést is napirendhez köti. Henry ugyanis a történelem megszállottja volt, kollégái egyenesen irigyelték fantasztikus memóriáját, amiben minden fontos eseményt napra pontosan elraktározott tanulmányai során.
Most azzal kellett szembesülnie derék Henrynknek, hogy – ahogy a The New York Times a hatodik oldalon (egy halálhír és egy csodával határos macskamentés közé beszorítva) Francis Fukuyama A történelem vége? című esszéjének kivonatában azzal kénytelen szembesülni, hogy most, 1989-ben a szovjet rendszer bukásának köszönhetően végre eljött a Kánaán, ugyanis a mai nappal véget ért a történelem. Csak így, mindenfajta előzetes mérlegelés vagy vita nélkül. Egyszerűen csak véget ért.
Nem akart hinni a szemének. Csak állt, s hitetlenkedve bámulta a cikket. A kávéja lecsurgott álláról a hófehér ingére. Egyszerűen nem tudta felfogni, amit a nevezett cikkben olvasott! Mert azt még csak-csak el tudta hinni, hogy győzött a liberális demokrácia (ami törvényszerűen a kommunizmus Szovjetunióbeli bukásából fakadó tény volt), de az, hogy a történelem véget ért, valami egészen hihetetlen dolognak tűnt, hiszen ma már nem tegnap van, ami azt jelenti, hogy a tegnap már múlt, tehát történelem.
Hogy ezen tézisét igazolja – jó szakemberhez híven  -, ránézett a falinaptárra, ám legnagyobb döbbenetére a falinaptáron szeptember hatodikát nem követte hetedike! Biztosan hibás sorozatból vásárolta a naptárt, csak eddig nem tűnt fel. Hirtelen ötlettől vezérelve összecsapta az újságot, hogy a címlapon megnézze a dátumot, ami…
Na, ilyen aztán tényleg nincs, hogy a The New York Times elfelejtette volna kiírni a dátumot? Az órájára pillantott, ám ökölcsapásként érte a felismerés, hogy eltűntek róla a számok, nem különben a konyha faliórájáról.
A teljesen összezavarodott Henry Dupray percekig, de az is lehet, hogy órákig ült az asztalnál, mire eldöntötte, hogy már csak azért is bemegy az egyetemre, s ott majd helyre rakják a kizökkent időt!
Lement az utcára, hogy taxit fogjon. Időérzéke elvesztését tapasztalva nem tudta megmondani, mennyi időbe telt, mire egy kocsit sikerült leintenie.
Kissé fellélegezve dőlt hátra a kocsiban, amikor a pakisztáni taxisofőr egy hagyományos pakisztáni taxisofőrként vágtatott végig az ötödik utcán, mindenféle badarságokat fecsegve azon a csak rájuk jellemző tört angol nyelven, melyben több volt a meghatározhatatlan fonéma, mint a standard hang.
Henry gondolataiba merülve nézte az autóból a várost, már-már megfeledkezve korábbi problémájáról, amikor fékcsikorgással vegyült fájdalmas üvöltés ütötte meg a fülét. Ámulva tapasztalta, hogy a hang az ő szájából hangzott fel, s annak okát is sikerült megállapítania: beütötte fejét a sofőrülés fejtámlájába, amikor az autó lefékezett.
Fejét fogva szitkozódott. Már épp készült, hogy válogatott durvaságokat vágjon a sofőr fejéhez, amikor a szélvédőn kitekintve a legképtelenebb látvány tárult eléje: a Times Square eltűnt!
– Nem érteni! Nem érteni! – sipítozott a pakisztáni. – Idő eltűnni, oké. De Times Square nem lehet eltűnni!
Henry se értette. Egy húszast dobott a zavarodott sofőr ölébe, majd kiszállt a kocsiból, hogy alaposabban szemügyre vehesse a… nos, a városrészt nem, ugyanis ott nem volt semmi. Vagy a Semmi volt csak ott? Nem tudta volna megmondani, ugyanis a legkisebb hangulata sem volt ilyen metafizikai elmélkedéshez.
A környék tele emberekkel. Egy részük ittas, mások halálsápadtak, néhány hippi pedig – a rendőrök és a többség figyelmét kijátszva belevetette magát a Semmibe, miközben „Szabadság”-ot kiáltott! Szemmel láthatóan nem voltak egészen tudatuknál – LSD, netán marihuána? Bár jobban szemügyre véve az embereket igazából senki sem volt tudatánál a szó hagyományos értelmében. Minden és mindenki megváltozott, állapította meg Henry.
Hirtelen egy kéz kapott a mellkasához, benne egy szórólap: „A történelem végét megünneplő első (?) buli: Helyszín valahol. Időpont valamikor (de inkább mindig)”.
Henry mintha kezdte volna megérteni, hogy itt valami nagyobb dolog lehet a háttérben. Nem csak egy vicc az egész, nem csak egy kormányzati döntés (amiről eddig miért nem hallott?), hanem az egész univerzum úgy döntött, hogy megszünteti a történelmet, s ezzel egyetemben az időt is.
Henry ezek után már nem látta értelmét, hogy bemenjen az egyetemre, helyette egy pubot választott, a legközelebbit, ahol egy dupla viszki társaságában próbálta helyre rakni magában a történteket.
Annyi világossá vált számára, hogy az idő megszűnt létezni. Második megállapítása az volt, hogy egész addigi munkája – lévén történelem – megszűnt, feleslegessé vált. A negyedik dupla viszki környékén lepte meg Henryt a felismerés, miszerint az élete is feleslegessé vált. Teljesen logikus volt a gondolatmenet, ha nincs idő, nincs történelem, vagyis nincs történelem szak, így nincs történelemtanár sem, s mindebből az következik, hogy nem létezik Henry Dupray sem. Még két dupla viszkivel később pedig megszületett Henryben a terv is, ami a fentiekből fakadó diszharmóniát volt hivatott elrendezni az univerzumban: Henry Dupraynek meg kell halnia.
Kezdett minden elsötétülni előtte…
Másnap a The New York Times egy cikket közölt valahol a hatodik oldalon, miszerint az ENSZ rendkívüli ülésén megszavazta, hogy a történelem mégsem ért véget. Tévedés történt. A cikk egy halálhír és egy csodával határos macskamentés közé volt beszorítva. A halálhír Henry Dupray öngyilkosságáról tudósított. Részegen kivetette magát hatodik emeleti lakása ablakán. Úgy tűnik, egyedül számára ért véget a történelem.

A bejegyzés kategóriája: Startkő
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>