Antjie Krog

Nézd, oly földet teremtek magamnak…

Antjie Krog

Nézd, oly földet teremtek magamnak,
hol bőrszín mit sem számít,
csak a lélek.
Hol a parlamentben egyetlen kecskearcú
sem kísérthet,
örökre konzervatívan
visszafogva mindent.
Hol szerethetlek,
s oltár előtt hűséget fogadnom
neked nem kell,
hogy a fűben fekhessek melletted.
Hol gitárral éneklünk éjjel,
s egymásnak fehér jázmint hozunk.
Hol neked mérget adnom
hajra turbékolni szálló furcsa gerleként nem kell.
Hol a válás nem halványítja
gyermekeim tekintetét.
S ahol fekete és fehér kéz a kézben
békét, s szeretetet hoz
gyönyörű földemre.

Kegyelem és bánat földje

*
közted s köztem
mily szörnyen
fáj
mily szörnyen fáj közted s köztem

milyen sok fájdalom az igazságért
mennyi pusztulás
s mily kevés, mi megmarad

merre tovább?

hangod
múltunk jeges hosszát
haragtól csattanva takarja be

meddig tart,
míg egy hang
a másikig elér

ebben a vérző országban köztünk

*
kezdetben van a látás
a látás korokon át,
mi hamuval tölti a fejet
nincs levegő
nincs inda
aztán a látáshoz adódik a beszéd
s a szem a harag sebeibe merül

halld hát! halld, ahogy nekilódul a nyelv
meztelen koponyával,
s a hangokat, halld mind a vér és hovatartozás
szótagjaival keresztelt hangjait a földnek
az itt élők hangjáé ez az ország
ez a táj, mely végre sáfrány és borostyán,
angyalhaj és tüskék
harmat, tisztesség és fájdalom történeteinek
lábánál hever.

*
állok szótlanul
honnan jönnének most szavak?
nekünk cselekvőknek,
tétovázóknak
nekünk, kik betegen, reszketve lógunk
a dél-afrikai múlt hangtalan terében?

mit mondhatunk?
mi a csudát tehetünk e halomnyi
koronafosztott csontvázzal, származással, szégyennel, s hamuval

lelkiismeretem országa
örökre eltűnőben van, akár lepedő az éjben

*
miattad
ez az ország nem közöttünk terül el többé
hanem bennünk

s nyugodtan lélegzik
a csodás torkán
esett seb után

koponyám bölcsőjében
énekel s lángra lobbantja
nyelvem belső fülem szívem üregét
a körvonal felé reszket
újonnan lágy, meghitt kattanásokkal és torokhangokkal

örökre megváltoztam
azt akarom mondani,
bocsássatok meg
bocsássatok meg
bocsássatok meg

ti, kik ellen vétettem, kérlek
vigyetek

magatokkal

*
hordozzuk a halált
ezernyi hasított szellemben
érintve
lesújtva
hordozzuk a halált

szívünkre kilincsként zárja száját
s nyögve szív
mily vonakodva csábít bőrünkön a fény
tudja,
népünk hordozza a halált
hasonlít ránk
feketére mossa gyomrunkat
tintástasak
otthonainkba hurcoljuk a halált,
s egy könyörtelen nyelvet
egyszerre erőszaktól szaglik minden

kérlelhetetlen szelepeit csattogtatja nyelvünkben a halál
igen, a fáradhatatlan és alapos halál

*
szívem legmélye
szív, mi csakis e földből vétethetett
bátor
fogai határozottan fognak rá az egyetlen lényeges igazság nyaki erére
s ez a szív fekete
e vakítóan fekete afrikai szívhez tartozom én
torkom könnyektől dagad
tollam a földre hull
s kezem nyomán zokogok
egyetlen rövid, pislákoló pillanatra ez az ország
ez az ország igazán az enyém is

s erőre kap szívem

*
e reményvesztett test
e vak, megkínzott torok

e halálország ára
akkora, mint a szív

oly magányosan érkezik a bánat,
amint a gyötrődők hangja a szélbe fullad

nem fekszel le
lassú, szomorú léptekkel nyitsz ösvényt nekem
eloldozol

a fénybe a szeretett elibben, könnyebben s bátrabban, mint a dal
nővérem, hadd öleljelek
amint kibomlik az emberséges szó melegen, s törékenyen

*
mit kezdünk a régivel,
mit alaposan átjár már az új szaga
a régi vírus uralja már alattomosan a frissen telepített szelepeket
hogy ismerjük fel a régit
rasszizmusával és mocskával,
változatlan birtokos névmásával
mi a gyűlölni ige múlt ideje
mi az elembertelenedett vér tünete
a fájdalomnak, mi nem akart kifejezésre jutni
a fájdalomnak, mi kifejezésre nem tudott jutni

mit kezdünk a régivel
hogyan leszel önmagad mások között
teljessé hogy válsz
hogyan nyersz bebocsátást a megértésbe
jót hogy teszel
hogyan ejtesz pontos bemetszést
milyen közel tud hajlani a nyelv a gyöngédséghez
vagy az arc a megbocsátáshoz?

egy pillanat
egy sor, mi így szól: ettől a ponttól
másképp fog hangzani
mert minden szavunk az asztalon hever most egymás mellett
emberi színben dideregve
jól ismerjük egymást
a másik fejbőrét és szagát egymás vérét
s ismerjük egymás veséjének legmélyebb éjjeli hangját
újból
újonnan
s itt kezdődik el

*
(ám ha a régi nem bűnös,
s meg nem gyón,
az új persze szintén lehet bűntelen,
s felelősségre nem vonható,
ha ismétli a régit

aztán, mint annak előtte, mehet majd minden tovább,
ám más árnyalatban már)

afrikaansról fordította Pallai Károly Sándor

A bejegyzés kategóriája: Műfordítás
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>