Jancsó Péter

Árnyék a havon

Jancsó Péter

Ha azt mondják, hogy fogcsikorgatóan hideg van, az nem mond el semmit arról, milyen hideg volt azon az éjszakán. Andrzejnek nem csak a fogai csikorogtak a hidegben, de még a lélegzését is valami megmagyarázhatatlan, csikorgó hang kísérte. Olyasféle, mint amikor a szűzhón katonai bakancs lépked.
Először valójában a saját bakancsának tulajdonította a hangot, amíg átvágott a laktanyán és elfoglalta helyét az őrtoronyban. Sosem fázott még ennyire! Szúrt és fájt minden porcikája, úgy vélte, abszolút nulla fok körül lehet a hőmérséklet. A jeges északi szél meg-megélénkülő rohamai szinte már megkönnyebbülést hoztak, mert még az is melegebbnek tűnt az álló levegőnél.
Vállát lehúzta szolgálati AK-ja. A fegyver csak úgy csapkodta a hátát, annyira remegett a hidegtől.
Csillagos éjszaka volt, azonban újhold lévén a sötét uralkodott. Körös-körül csend honolt, csak a titokban odacsempészett táskarádióból hallatszott Mick Jagger fals éneke, de az is csak egyre halkult. Az elem merült, vagy a hideget nem bírta a kopott kis masina, nem lehetett tudni. Andrzej nem is próbálta megfejteni ezt a rejtélyt, minden agysejtje a hideg elleni harcra – a túlélésre – összpontosított.
Először az arca fázott, majd a lábai a kopott bakancsban, végül pillanatok alatt a teljes testét megtámadta a sarkvidéki hideg. Andrzej torka teljesen kiszáradt. De az is lehet, hogy minden nyála megfagyott. Hirtelen ötlettől vezérelve levetette kesztyűit, s előkotort egy cigarettát a zubbonya zsebéből. Nehezebb időkre tartogatta, amikor már az álom teljesen elnyomná, de a hideg miatt az a biztos fagyhalált jelentené, ha csak egy pillanatra is elszenderedne. Nem, biztosan nem is tudna elaludni ilyen hidegben.
Reszkető kezeivel alig talált be a szájába a sodort cigarettával. Tilos a dohányzás őrség alatt – futott át az agyán, de egy ilyen éjszakán két hét fogda egész kecsegtető dolognak tűnt, nem pedig büntetésnek. Gyufát gyújtott. A reszkető lángocska rögtön kihunyt egy fuvallattól. A második nem akart meggyulladni. A harmadik gyufával már szerencséje volt: végre szétáradt szájüregében a csípős-keserű füst, majd le a légcsövön, be Andrzej tüdejének milliónyi sejtjébe eljuttatva az egyetlen örömforrást jelentő nikotint.
Nincs az a cigaretta, amely elég hosszú ideig tud égni, elszívván pedig csak az üresség marad, mint a szerelem nélkül eltöltött pásztoróra után. Pont ugyanolyan üresség.
A lányra gondolt. Meg arra a lányra, akinél a lányra gondolt, miközben zsoldjából vette meg a kéjt sok társához hasonlóan. Ejj, de jól esne most…
Ekkor egy árnyat látott elsuhanni a szikrázó havon a kaszárnya irányából a kerítés felé. Pánik. Hirtelen nem tudta mit kell tennie. Egy pillanat alatt leizzadt. Jéghideg verejték, mi más… Aztán fény gyúlt fejében, s a pásztázó reflektort bekapcsolva végigfuttatta a fénypászmát azon a harminc méteres sávon, mely a körletet elválasztotta az első kerítéstől. Torkában dobogott a szíve.
Semmi. Talán egy macska volt. Már épp kikapcsolta volna a reflektort, amikor hirtelen ismét mozgást észlelt. Egy sötét alak, kb. tizenöt méterre az őrtoronytól, a kerítés tövében kuporgott, mintha csak egy nyúl dideregne a vadászok elől meglapulva egy bokor alatt. Nyilván arra várt, hogy ismét ellepje a sötétség és megszökhessen.
„Kezeket fel! Add meg magad!” – kiáltotta Andrzej a protokollnak megfelelően, és a levegőbe lőtt szolgálati fegyverével.
„Gyerünk haver, emeld fel a kezed! Ne kényszeríts, nem akarlak meglőni!” – ezt már csendesebben mondta. Ez már nem a hivatalos szöveg, valójában súlyos fegyelemsértésnek számít.
A lövés hatására megszólalt a sziréna, riadóztatva az egész tábort. Az árnyék ebben a pillanatban felugrott a kerítésre és mászni kezdett. Már majdnem elérte a három és fél méter magasan lévő szögesdrót akadályt, amikor Andrzej határozott: kikapcsolta agyát, átadta magát a kiképzésen tanult automatikus cselekedetnek.
Fegyverét kibiztosította, célzott, lélegzetét visszafojtotta, lassan maga felé kezdte húzni a ravaszt, ügyelve arra, hogy ne rántsa meg, mert akkor a fegyver megugorhat, elvétve a lövést… és lőtt.
Talált.
A fekete test a megvonaglott a kerítés tetején, majd a hóba esett tompa puffanással. Ekkor ért oda az őrök első hulláma, kisvártatva az ezredes is befutott. Álmosnak tűnt, de még inkább idegesnek.
„Mi a szent szar történt itt?” – üvöltötte. – „Jelentést kérek, azonnal!”
Andrzej közben lemászott a toronyból, megszegve az előírásokat, mivel senki sem váltotta fel, azonban ezzel most senki sem törődött. Röviden vázolta a helyzetet.
Még a végére sem ért a történtek ismertetésének, amikor egy bizonytalan kiáltás ütötte meg a közelben állók fülét, bár a célzottja az ezredes volt.
„Ezredes úr – szólt a bizonytalan hang –, ezt látnia kell!” – halálsápadt hadnagyi rangjelzés bukkant elő a hulla mellől.
„Mi az? Meghalt? Ki volt a dezertőr?”
„Inkább… Mi… volt” – törölte meg a homlokát egy zsebkendővel a hadnagy. Andrzej eltátotta száját csodálkozásában, hogy izzadhat valaki ilyen hidegben. Ám amikor az ezredes hátrahőkölt és felordított, majd páran hasonlóan tettek a hulla szemrevételét követően, megint mások elájultak, Andrzej is megértette.
A kerítés tövében egy ember formájú árnyék feküdt. Fekete vér folyt ki oldalából, ahol Andrzej eltalálta, azonban a test… A test átlátszó volt, s teljesen anyagtalan. Egy árnyék volt.
A körleten zűrzavar lett úrrá a következő néhány órában. Senki sem aludt. A helyzet hajnal felé konszolidálódott, amikor az egyik idősebb őrmester azt javasolta, hogy keressék meg a dezertőr-árnyék gazdáját. A katonák hosszú sorban kígyóztak az orvosi vizsgáló ajtajában, ahol az ezredes jelenlétében mindenkire rávilágítottak, azonban árnya senkinek sem hiányzott. Andrzej nem sokkal dél előtt került sorra, mivel kapott néhány óra pihenőt az éjszakai őrség és hősies magatartása jutalmaként.
Senki sem döbbent meg annyira, mint Andrzej, hogy nem vet árnyékot, pedig az orvos, s legfőképp az ezredes minden oldalról, mindenféle lámpával rávilágított, lévén megkedvelte az egyszerű falusi férfit, ám ő szemernyi árnyat sem vetett.
Az ezredes kénytelen volt letartóztatni Andrzejt, de biztosította, hogy ez csak afféle formaság, csak a többi katona megnyugtatása (és a többi árnyék szökési kísérlettől való elrettentése) végett kerül sor erre a kellemetlen incidensre, hiszen Andrzejt hamarosan kitüntetik, majd előléptetik.
A katonai ügyészség így rendelkezett:
Andrzej Wisockij közlegény a Népköztársaság Hőse érdemrend ezüst fokozatával kitüntettetik, zászlóssá előléptetik.
Továbbá: Andrzej Wisockij zászlós dezertálásért és hazaárulásért kötél általi halálra ítéltetik. Az ítélet jogerős és haladéktalanul végrehajtandó.

A bejegyzés kategóriája: Startkő
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>