Jancsó Péter

Nehéz ügy

Jancsó Péter

Valahol az ablaknál egy légy harcolt rendíthetetlenül, hogy kijusson a városba az átlátszó, számára értelmezhetetlen visszatartó erőn keresztül, s ebben az elkeseredett igyekezetében saját testi épségét sem óvva minduntalan beleverte aprócska fejét az üvegbe.
A légynek nem fájt a feje, ellenben az asztalnál ülő, arcát két tenyerébe temető alakkal, akit élete harmadik legőrjítőbb másnapossága kínzott. Apró irodájában a szállingózó port megvilágította a redőnyökön beszűrődő későn kelő nap fénye. Csak a légy élet-halál harca hallatszott, amikor fülsiketítő telefoncsörgés hasított bele agyának kocsonyás fájdalomtengerébe. Az ijedségtől megugrott nyikorgó székében, láthatóvá vált zakójához hasonlóan gyűrött arca. Egy borotválatlan, ötvenes arc, átmulatott éjszaka utáni véreres szemek, na meg a pórusokon át szökni igyekvő alkohol izzadtsága.
Felvette a telefont, és egy idegesítően sipító nő szólalt meg a vonal túlsó végén.
– Főnök, egy férfi… – befejezni már nem maradt ideje.
– Marge, már ezerszer megmondtam, hogy ne telefonáljon – kiáltott ki dühösen a nyitott ajtón titkárnőjének, miközben a kagyló hangosan csattant a készüléken. – Magasak a számlák. Kopogjon. Vagy inkább… – ő sem tudta befejezni. Egy figura jelent meg az ajtóban.
– Jó napot! John Smith vagyok, és a hirdetésre jöttem.
– Miféle hirdetésre? – kerekedett el a véreres szem.
– Én magam adtam fel. Szeretnék egy regény főhőse lenni. Úgy hallottam, Ön egy egykor szebb napokat látott író, szóval szeretném felbérelni, hogy írjon meg.
Az író végignézett a jövevényen. Alacsony, vékony, görbe hátú, kopaszodó fekete hajú fehér férfi állt előtte, akinek arca épp oly jellegtelen volt, mint amennyire ijesztő a tekintete. Tipikusan olyan alak, akit az ember meglát egy sikátor mélyén, de egyből el is felejti a következő lépésnél.
– Fizetek önnek kétezer dollárt egy novelláért – vált határozottabbá John Smith hangja –, ha folytatásos regényt ír az újságba, akkor pedig minden fejezetért ugyanannyit.
– Na és ha egyből egy regényt találnék írni? – dőlt hátra kéjesen mosolyogva az író a székében.
– Akkor húszezret fizetek. Készpénzben.
Néma csend telepedett a poros irodára, még a légy is meghökkenhetett az ablakban, mert egy pillanatra ő is abbahagyta menekülési kísérletét.
– Foglaljuk össze, hogy jól értem-e! – kezdett bele az író. – Írjak egy novellát, de inkább egy regényt, már csak az anyagi vonzatai miatt is, aminek ön a főszereplője.
John Smith bólintott, az író folytatta:
– Már elnézést, de maga nem egy tipikus regényhős. Beállít hívatalnul és ismeretlenül, úgy néz ki, mint egy rossz ízlésű Chaplin-imitátor, és ez a név, John Smith… Ezzel nem mehetünk semmire.
– Tudom, tudom – sóhajtott nagyot a férfi, és maga alá húzta az íróasztal előtti rozoga széket. – Épp ezért kérem önt, hogy írjon meg engem.
– Vagy úgy – kezdett a fény derengeni az író fejében, miközben képzeletben már a százdolláros zsetonokat rakta a képzeletbeli rulettasztal megfelelő mezőire. – Ebben az esetben, kérem, vázolja, mire is gondolt pontosan.
– Nos – kezdte bátortalan hangon, kissé elpirulva férfi –, egy kalandregényre gondoltam. Szeretném, ha a könyvben erős, okos és gazdag lennék.
– A nők?
– Igen, a nők imádjanak! Afféle minden kikötőben egy szerető típusú macsó hős akarok lenni!
– Szóval matróz? Vagy inkább kalóz?
– Nem, nem törvényen kívüli bajkeverő…
– Pedig a nők imádják a rosszfiúkat – így az író. A férfi eltűnődött egy pillanatra, lebiggyesztett ajkakkal mondta:
– Talán a nők valóban rajonganak a rosszfiúkért, de jobban szeretném, ha olyan igazi, délceg hős lennék: magas, erős, talán lehetne hosszú szőke hajam, az izmok dagadhatnának elegáns ruháim alatt, egy kastélyban élnék valahol a városon kívül, ahol csodás partikat adnék a felső tízezernek. És sikeres vállalkozást is szeretnék magamnak, de csak a jó ügyért folytatott kalandjaimról beszélnének az irigykedő férfiak és az értem rajongó nők…
– Szóval ön akar lenni az új Batman…
A férfi ledöbbent. Reszkető hangon kérdezte:
– Batman? Azt mondja, hogy ez Batman?
– Sajnos, ez a hős már létezik – mondta tettetett szomorúsággal az író. – Kivéve a hosszú szőke hajat. Bruce Wayne haja ugyanis sötétbarna.
– Ó, akkor nincs minden veszve! – derül fel a különös férfi arca. – És mi lenne, ha régmúlt idők elveszett kincseit keresném?
– Indiana Jones…
– Parancsol?
– Indiana Jones: egy újabb filmklasszikus, nem hallott még róla?
– Nem ismerem az úriembert! – csattant fel a férfi. – Van olyan hős, akit még nem írtak meg?
– Nehéz ügy az eredetiség – vigyorodott el az író.
A férfi elkeseredett arccal rogyott vissza a székre. Csalódottan, némán ült percekig, miközben a zakója sarkát gyűrögette. Jellemhiba, futott át az író agyán.
– És mi lenne, ha mégsem egy tipikus hősről írnék, hanem egy rejtélyes idegenről, aki különös megbízást ad egy lecsúszott, alkoholista írónak?
– Tudja mit, csináljon, amit akar! – legyintett csalódottan a férfi, majd feltápászkodott a székről, és köszönés helyett egy köteg pénzt dobott az asztalra, kilapítva vele az oda épp óvatlanul leszálló legyet.
Az író elgondolkodva nézte a távolodó zakó hátát. Cigarettára gyújtott, majd nagyot sóhajtva odaült az írógép mögé.

 

A bejegyzés kategóriája: Startkő
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>