Kalász István

Kikerülni

Kalász István

A lélek minden. (Márai Sándor)

Vasárnap délben zárták le a házat, elvették a kulcsot, zárat cseréltek. A vázát, anyámtól kaptam, a járdán hagytam, a poharakkal teli doboz mellett. A kapu előtt. A végrehajtó azt mondta, mehet hölgyem, itt a vége.
A repülőjegyem hétfőre szólt. Álltam az utcán. Annyi pénzem volt, hogy töltöttem a telefonomra a sarki boltban, és maradt három ezresem. Elindultam a Rózsa utcán kifelé a kertes házak közül.
Az jutott eszembe, hogy nem szeretek itt, de szeretem az életet. Meg arra is gondoltam, hogy egy hónap múlva negyvenéves leszek. Meg bezárult, de kinyílt egy másik ajtó. A repülőtér felé indultam gyalog. Tizennyolc kilométerre volt, ezt mutatta a telefonomban a térkép, és azt, hogy a Szabadság úton kell mennem, a Vértanuk tere mellett. Mentem az út szélén a táskámmal, a város nem nézett ki újnak a szürkületben.
Aztán elértem azt a szállót. Már nyolc óra volt, sötét, hideg. A szálló előtt fiatal férfi cigarettázott. Kérdeztem, van-e szoba. Azt mondta, egy meg két- és négyágyas szobák vannak. És parkolási lehetőség az udvarban. Meg a földszinten közösségi szoba. Az emeleteken férfi és külön női WC, zuhanyzó, konyha és szabad szoba is van, nevetett. Most fizet, kérdezte.
Mondtam, hogy nem akarok sem parkolni, sem főzni. Aludni akarok. Holnap indul a repülőm. Megyek ápolónak Svédországba. Már várnak. Reggel fizetek.
A fiatalember megnézett. Rendben, holnap fizet. Egyágyas nincs, kétágyasba teszem, egyedül lesz. Jó? Ott a falon a tábla a szobaárakkal.
Jó.
A szobában nem lehet dohányozni, jó?
Nem dohányzom.
Itt mindenki ezt mondja, aztán meg dohányoznak a szobában. Tilos, érti?
Mondom, hogy adja a kulcsot, fáradt vagyok.
Holnap fizet?
Reggel, mondom, reggel jövök, fizetek. Persze.
Jól alszom a kétágyas szobában. Arra ébredek, hogy hatalmas a köd, semmit sem látni.
Lemegyek, másik férfi áll a portán. Jól aludt, néz rám.
Fizetek, mondom. Egyágyas.
Nem, maga kétágyasban aludt, az drágább.
Mondom, hogy nincsen annyi pénzem, éppen hogy… Indulnom kell, vár a repülő. Megyek ápolónak. Svéd öregekhez.
A férfi megvonja a vállát.
Tíz órára a reptéren kell lennem, a pultra teszem a pénzt.
A legjobb szobánkat kapta, az nem ennyi. Felújított szoba. Abban a szobában rádió is van.
Mit akar?
Fizessen.
Nem tudok.
Akkor hívjon ide valakit. Ez nem elég.
Nézze, elküldöm Svédországból a pénzt. Megyek.
Ezzel a szöveggel jön nekem mindenki. Fizessen.
És elveszi a pultról a táskámat. Benne a jeggyel. A repülőjeggyel. Zálog, mondja, nem tesz kivételt.
Telefonálok. A régi kolléganőmet hívom. Mondom a szállodát, mondom, hogy át akarnak verni az árral, mondom, hogy elvették a repülőjegyemet. Aztán visszamegyek a portáshoz, hoznak pénzt, a kolleganőm férje megérkezik a kocsival, akkor indul, félóra az út, és… Mondom a portásnak, ha nem érne időben ide, menni fogok.
A portás azt mondja, ha fizetek, adja a táskát.
Vendégek jönnek. Egy pár. Félórára kérik a szobát. A portás adja a kulcsot, a lány lehajtott fejjel követi a fiút.
Kérem a táskát, mondom, hozzák a pénzt. Hívom a rendőrséget.
A portás mondja, üljek le a közösségi terembe, várjak ott. Elege van. Várjon ott. Majd jön.
Majd. És mutat a sötétbe.
Én pedig hátramegyek, kinyitom az ajtót. A folyosó végén. Homályos terem, szekrények, ferde rexasztal. Plakát a falon, Alpok. Leülök az egyik fotelbe, várok, várok, kint nevetnek, aztán veszem a telefonomat, a volt férjemnek írok: Édesem, kikerültem Svédországba, jó a munkám, szép szobám van, vannak barátaim. Minden jóra fordult, remekül vagyok. És elküldöm az sms-t.

A bejegyzés kategóriája: Próza
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>