László-Kovács Gyula

Ki véd meg engem?

László-Kovács Gyula

Alig egy óra alatt vagy tizenötször
fésülködött.
Két ujját megnyálazta, és finom,
elegáns mozdulatokkal lesimította haját:
sok Kabos Gyula-filmet nézhetett.
Ki kell mennem a Szarka-dűlőbe,
lenyírni a füvet, mondta,
én meg azt gondoltam,
milyen jó is az együgyű bolondoknak:
Isten nagyon szeretheti őket.
Engem is szeret, csak másként,
reám küld mindenféle kórságot,
nyavalyát.
Hát Náthán próféta vagyok én?
Ki, hol szelíd lelkülettel, hol pedig
háborgó szívvel perelt a kút káváján
állva, az Úrral s emberekkel egyaránt.

*
Én aztán mondhatom, szólhatok,
hogy megfulladok.
Borostyán tekeredik mellkasomra,
szorít,
egyre csak szorít!
Ki véd meg engem ettől a halálos
öleléstől?
Levegőt is alig kapok,
és csak markolom az ágy rácsát,
mi mást is tehetnék?
Van-e más választásom,
mint kivárni, miként is döntenek
sorsomról!
Este hatkor megkapom a véralvadásgátlót,
mint mindenki más.

*

Lám, a példa ragadós,
rögeszmés lettem, s mint búgócsiga
pörgök saját ideáim körül,
de elég egy apró porszem és borul
az elképzelés.
S kezdhetem újra az eszmék gyártását,
mint a jó öreg Popriscsin,
míg csak világ a világ!

A bejegyzés kategóriája: Líra
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>