G. Menta Éva

Égi ígéret

holt könny
az a kézfogás
elsőnek érkező
ahol megtalál
fáradó utak sodra
ahol napokat kér
végeérhetetlen
kettőnk karján
egyetlen ajtó
világ tövében
kinyílt messzi
hol hozzánk bújik
utolsón

Elbitangolt

magam tükrében
jó volt úgy hinni az a forma
amivé megtoldja öröklétre
nekünk járó mozdulat
régen a mi szánkból hullt
csendes sorok kiárult partjain
legszebb maradékát érlelgetem
kifosztott csapdáit mégiscsak köszönöm
eladtad, ne hidd hogy megloptál
nekem szólt a legszebb
tedd keretbe
most ne ébresztgess
álmaim mernek hinni

Tetovált végtelen

gyűjtöm a vesszőket
pontokat
ruhádról a színeket
szobám falán tetovált
a végtelen

Káprázat

leárazott utcahossz
holt házak léptei
kihámozott mosoly
szétveti ujjai közt
aztán eltűnik

Képek

fura mintázat
lepattogzott foncsor
még úgy hullik
szedegetve napjaim
számoltan toldozgat
elszállt tán nála nem is volt
törvényt már nem tapos
megbukott bocsánat
a valóság bordái
porladó vércsík
zuhanás mezítláb
haldokló idő

Pillanatjelenés

most sóhajtásnyi a lámpafény
csak egy pillanat
hazatérő lépte súlytalan
tort ül
felnéz a gerendára
mesét is mond
kicsi csengő a kezében
elakad
majd kitalálunk valamit
ne röstelkedj
megvesszük az időt

A bejegyzés kategóriája: Líra
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>