Rui Costa

Rui Costa

Kenyér

Vannak emberek akik az
Összes ujjukkal az asztalon szeretnek.
Arcuk verítékével sütik a kenyeret
És mikor elhagyjuk őket még mindig
Az oldalunkon állnak.
Ez idő alatt nem érintkeznek velünk
A hold találkozik a ropogós kenyérrel amit eszünk
Amíg az ígéretek jókedvét a fűszál
Magányába desztillálja.
Ezek az emberek a föld maga
Ahol felvesszük a napot mert elkerülte az ujjakat
És a szív helyére fekete gyümölcsöt rakott.
Ezek az emberek a föld maga
Aminek nincs szüksége repülésre.

2005

Haszontalan vers heggyel

Nézem az előttem pihenő hegyet
A majdhogynem örökzöld vizet és mindennek a hiábavalóságára
Gondolok ami ő és hogy ezen gondolkodni hiábavaló,
Amikor egy haszontalan gondolat azt szuggerálja,
Hogy a hegy lehet
Egy miatta meggondolt részlet
A saját gondolkodásom képletében, hogy
Azzal késztessen engem hogy a gondolatokon gondolkodjak,
És ne a hegyeken, ő marad mint annak előtte
Az örökzöld vízben pihenve mintha
Senki nem gondolkodott volna rajta.

2005

Baleset VI
[klasszikus befejezés]

Nem tudom, szerelem mit mondtál
mikor a tengerben a hullám amit soha
sem láttunk kioldódott.

De ismerem ennek a hullámnak a
hevét amint a lábaimhoz ér
és hogy az egész testem  megfeszült
hogy az istenhozzádot kimondja neked.

2009

A turisták

Ezek a turisták és Görögországból jönnek
hogy megnézzenek engem.
Nem tudják hogy kihaltam
már vagy millió éve
és egy jövőbe veszett csillagocska
csúcsára települtem
ami a képmásunkat világítja meg.
Tessék a turisták a tűzszekerekkel,
így érkeznek vakmerők
és lecövekelnek ennek a városnak
a kövei előtt ami rothad a folyó mellett
mert nem ismeri a szeretet előkelő módját.
Ám a turisták,
ők a sirályok körmét tisztítják
és tonhalas tésztát esznek
míg becsatolják a szandáljukat
és engem néznek
és felállnak a válltáskájukkal és
megmarkolják a harpunát
és megkérdezik én vagyok-e Heródes és én
válaszolok nekik hogy nem,
sem Platón,
sem a jelentéktelen szomszédja aki
meghódította Lüdiát,
sem a ló aki elhatározta hogy meghal  hogy
fedezze a Mester menekülését bizonyos tengeri
városok felé amiket nem kell lekicsinyelni,
de hogy meg tudom-e nyomni, igen,
a fényképezőgép gombját,
megteszem a szükséges lépéseket és
századokkal azelőtt hogy az univerzum
nem kontemplál
lekapom a fejüket – és visszamegyek
a magam idejébe
eközben ők elkezdik kefélgetni
a sirályok haját
és belépnek a csatornába amit Cézár
épített vakon járkálnak
jó messzire el
a várostól ami rothad a folyó mellett.

2012

Lipp Márta fordításai

Rui Costa: (1972. Porto – 2012. Porto) Portugál költő, teljes nevén Rui Filipe Morais Aguiar da Costa. 2005-ben ő nyerte a Daniel Faria Költészeti Díjat. 39 éves korában meghalt autóbalesetben. A verseit több nyelvre lefordították. A 2017-ben megjelent összegyűjtött verseit a legrangosabb portugál kiadó adta ki.

A bejegyzés kategóriája: Műfordítás
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>