Fábián István

Napok rendje

Fábián István grafikája

ömlik a csend
kedves medalionban
zuhog fölnyílhatatlan
zománcos tokban

kotorász jézusos-akár-
mi lomban
ott van minden
pazarolt alkalomban

ahogy szarvasbogarak
alszanak a körtefa-
lombban
ahogy minden

este a végére kilobban
csukódunk ahogy
zárul a világ
világnak világa virág

Kemencei este

Szemem fölisszák éjszaka madarai,
reggel hull hajnalra:
fekete tollak lepik kertemet.

Engedlek világ, eltemet pókfonál,
mit tartottam az Idővel erősen.
Magamra hullok ismerősen,

magamba fúlok, ahogy a létezés
magának akar megmaradni:
leszek innen és túl is egymagam.

Jó lesz a létezést magára hagyni: hallatsszék
vizekben delfin-fütty, bálna-szó, adósságomat
kedves cetekkel egyszer visszaadni tetszene,

mert a szerelem tízkörömmel-százkörömmel
minden sárból, minden éjszakából
ezerszer, ha kell, kikapar, föltemet.

A kert enyém, övé, hull a fűre napra-nap.
Kertünk szerelmünkkel megmarad:
az öröklét vall kudarcot, ha nem.

A bejegyzés kategóriája: Líra
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>