Milan Dunđerski

Életrajzi jegyzetek

Milan Dunđerski

1.

anya
terhes vagy megint
halállal teli mint velem hajdanán
a kéz
mely nem sápad tovább
mind nőiesebb és keskenyebb
őrzi erősen majdani étkem

2.

az apám kaszás
a magasan lekaszált búzamezőn üldögél
szokásos beszédébe kezd
világkérdést fejteget
levágott kalászok
kaszása az apám
egyre növekvő elpusztult vadállat
kinek fájdalma fogva tart

3.

a hosszú sorban
ahogy szemérmességükhöz illik is
szüzek tömkelege várakozik csöndesen
hogy kinyíljon az ajtó
az isten az orrán keresztül lélegzik
és a habzó illat
mintha zavarba hozta volna
a másik pedig
a mind magányosabb
fagyos kezeit dörzsölgeti
hideg végtagját
s rá gondol a megígértre
az uterus
indifferensre

4.

alászállhatunk a földbe
állhatunk a napon
az üdvözlés módja sosem más
renyhe és atyai hév
nélküli kézszorítás
vajon hol állt még nemrég a város
a gyűrött a fénysugár alatt
kimosott térképet látod

5.

a csillagokba révedsz
a térképen jelölgetsz
a kijelzővel konzultálsz
az iránytű nem moccan
a talajrajz ugyanaz
nyilván biztonságos
helyen vagyunk vagy
eddig nem volt idő
a marasztalásra beszélgetésre

mutasd meg nekem a fejed a hasad

mutatod nekem a fejed a hasad

így múltak el az ezerévszakok
a hajó még mindig inog
a fenéken a fenéken inog
akár a hullám a hullám akár a kés
akár átvágott mosolyod

6.

nem a te dolgod hogy
megidézd a hangulatot vagy
míg gyanakodva figyelnek és
emlékezetből turkálnak a jegyzetekben
a margókon míg jegyzetelnek – hogy
megakadályozd a melléfogást félreértés ez a fordításban
ha azt mondom – az isten jön lefelé a lépcsőn ő tényleg bár
sietség nélkül és mosolytalanul teszi ezt nem az ő dolga hogy
abbahagyja a játszmát amit ő maga is oly sokára eszelt ki
most már nem miután szavaim egybevágnak a
történéssel a melléknevek és hasonlatok akár a prizma
mozdítják el a képet nem a te dolgod hogy ha majd a halál
megszakítja munkám és az ablakhoz vezet s
ha majd megtanulom a másik nyelvet nem
a te dolgod hogy visszajöjj hozzám

7.

írok végül hogy
saját mércémet betöltsem
az odaadó szerelmet
az értelem bolyongását olyannyira
a betűkhöz hasonlatosan írok hisz
aki szeretett
és dalt játszott lírán
meglakol és meggyűlölik
csak a hang tébolyog
a kezdet felé

az én kenyerem
annyi századot megért
a látható előrelépéshez
nincs köze
az alkimista tévedésekhez
sem a próféták meséihez
csöndes a búzamező
és könnyedén lép be
az öröklétbe

egyszerűen adott itt a lecke
akár a börtönajtó
betűi fényesek
ritkán jönnek elő
és nem törlődnek

Kovács Jolánka fordítása

A bejegyzés kategóriája: Műfordítás
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>